Továbbra is elkél a segítség: nem csupán testileg, hanem lelkileg is. Az Ukrajnában dúló háború még mindig pusztít és sebeket ejt, a korábban és most menekülők biztonságra szorulnak. – A félelem idején meghatározó, hogy meg tudjunk kapaszkodni abban, ami biztos. Ez a biztos támasz, ez a kőszikla maga az Isten: tőle tudunk bátorságot, békességet kérni – hangsúlyozta Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) lelkésze, aki maga is teljesít szolgálatot a menekültek között. Úgy véli, tanulhatunk ebből a kegyetlen helyzetből is.
A szomszédban zajló szomorú események kihatnak a Magyarországon élőkre is, habár mindenki a maga módján igyekszik segíteni az ott maradottaknak és az érkezőknek is. Képesek vagyunk tanulni ebből a helyzetből, amely bennünket is feszít?
Igen. Legfőképpen az igazi összefogást tanuljuk. Kétségbeesést és reménytelenséget látok az érkezők arcán, de nem tolakodnak, lökdösődnek, hanem egymást segítve, támogatva érkeznek át a határon, és türelemmel várják, hogy segítséget kapjanak. A fizikai segítségen kívül egy kis vigasztalást is kapnak, ezt szívesen, szeretettel fogadják. Kollégáink nap mint nap szolgálnak közöttük, ahogy én is, mikor lehetőségem van. Azt tapasztalom, egy-egy beszélgetésből is ez derül ki: megnyugtatóan hat rájuk, hogy fogadják őket, hogy nem úgy jönnek át a határon: nem tudják, mi vár rájuk. A nyelvi akadályok bár sokszor közénk állnak, a tolmács önkéntesek sokat segítenek, nemcsak az információk továbbadásában, hanem lelkigondozásban is. Így amit tanulhatunk tőlük: az összefogás – annak ellenére is segítik egymást, hogy maguk is küzdenek a saját fájdalmukkal, bánatukkal.
A Bibliaolvasó kalauz egyes részei is segítenek a mostani események feldolgozásában, ha példának vesszük akár a gonosz szolga történetét.
Igen, hiszem azt, hogy az Úr előre kimunkálta: ebben az időben olyan igéket olvashatunk, amelyek valóban bátorságot adnak és megerősíthetnek. A két legnagyobb érték, amire szükségünk van, a menekülteknek és nekünk is: a remény és a vigasztalás, és az Úr ezt megadja mindannyiunknak. A munkatársaknak is azt szoktam mondani, most az a jelmondatunk: „Az Úr velünk!” és ezért tehetjük, amit tehetünk.
Van olyan igeszakasz, amely az elmúlt időszakban személyesen segített önnek is?
Egy nem régi áhítatom alapigéje a következő: „Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.” (2Sám 22,2-3). Az elmúlt időszakban gyakran került a kezem ügyébe a Zsoltárok könyve. Most, amikor nagy szükség van a megerősítésre, a vigasztalásra, a reményre, érdemes ezeket a költeményeket sűrűn olvasgatni, hiszen ezek a régi korok emberei által megfogalmazott, valódi hittapasztalaton nyugvó könyörgések számunkra is megerősítő, hitünkben erősítő, az Atyához közelebb hozó imádságokká válhatnak.
„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.” (2Sám 22,2-3).
Mit üzent ez a zsoltár önnek?
Dávid földi élete során megélt elérhetetlennek hitt magasságokat és elképzelhetetlen mélységeket egyaránt. A pásztorfiúból, aki a legkisebb volt testvérei között a nép királya lett. Átélt vérszomjas üldöztetéseket, de volt, hogy pompás dicsőségben sütkérezett. Élete végéhez közeledve itt visszaemlékszik mindarra, amit átélt és arra a következtetésre jut, hogy mindazért, amit elért, minden csodálatos szabadulásért egyedül az Atyának mondhat köszönetet, aki védő jobbjával, oltalmával átölelte. Megszabadította ellenségei és Saul kezéből, kik gyilkos indulattal tekintettek rá. Ebben a szörnyű és válságos helyzetben is, amikor sokan menekülni kényszerülnek a gyilkos indulat elől, annyi minden bizonytalan, a bizonytalanság pedig félelemmel tölti el az embert. Ilyenkor meghatározó, hogy meg tudjunk kapaszkodni abban, ami biztos. Ez a biztos támasz, ez a kőszikla a világot teremtő és a világot hordozó Isten. Dávidhoz hasonlóan ezért jó, ha magunk is hozzá fordulunk, tőle erőt, bátorságot, békét kérünk. Hiszen most több fronton is nagy szükségünk van megerősítő szeretetére. Szükségük erre van azoknak, akik odaát nap mint nap átélik a háború borzalmait, és azoknak, akik útra keltek, akik menekülnek a gyilkos indulat elől. De ugyancsak igénylik, akik szüntelen azért küzdenek, hogy a menekülteknek és azoknak, akik odaát rekedtek, segítséget adhassanak.
Ezért a megerősítő szeretetért könyörögjünk minden nap. Ne fáradjunk bele a buzgó imádkozásba, hiszen tudjuk jól, „nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének”. Imádkozzunk azért, hogy a mennyek országának valósága egyre inkább láthatóvá, tapasztalhatóvá váljon, itt, a földön, hiszen ahogy szép református énekünkben is írva van: „Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.”