Az út mögött álló cél

Magyarországot körbetekerve, fáradtsággal nem törődve tett meg ezerhatszázötven kilométert Ertl Judit a kerékpárján. A táv megtételével a református gyermekkórházban ápolt hatéves Pap Vilinek gyűjtött adományokat egy speciális kerékpárra. A sikeres akció utáni adományátadón beszélgettünk az ötletgazda Ertl Judittal, valamint Bencze Jánossal, a Bethesda Gyermekkórház diakóniai igazgatójával.

Mosolygós arcokkal és barátságos tekintetekkel találkoztam a Bethesda Gyermekkórház udvarán. Az öröm nem volt alaptalan, hiszen a hatéves Vilit sikerült megajándékozni egy számára nagyon fontos speciális kerékpárral. A „kék paripát” azonnal birtokba vevő Vili szemmel láthatóan örült az ajándéknak, amely komoly előrelépést jelent neki a rehabilitáció során, hozzájárulva testi erősödéséhez.

Papp Vili Bethesda

Fotó: Ligeti Nóra

A hosszú út

„Kerékpározás közben megismered az ország domborzatát, hiszen minden emelkedőn és lejtőn át kell küzdened magad” – Ernest Hemingway idézete sokak számára ismert lehet, de a legközelebb most Ertl Judithoz áll, aki nem mindennapi megkereséssel fordult nyár közepén a Bethesda Gyermekkórházhoz. A sokak által ismert kerékpáros azzal az ötlettel állt elő, hogy egy jótékonysági akciót indítva szeretné körbetekerni Magyarországot, ezzel hozzásegítve az akkor még számára teljesen ismeretlen, a rehabilitációs osztályon gyógyuló Vilit egy speciális kerékpárhoz. A táv nem volt kicsi: 1650 kilométer, mindezt hat nap alatt.

Ertl Judit térkép

Fotó: Facebook / Bethesda Gyermekkórház

– Nem csupán önmagamat és a kilométereket győzöm le, hanem azokért is tekerek, akiknek minden lépés kihívás – fogalmazott Ertl Judit a Bethesda Gyermekkórház közösségi oldalán még az indulás előtt. A győzelem igazából az első méternél megtörtént, hiszen az akció kezdete előtt két héttel Judit biciklibalesetet szenvedett, a műtétet és néhány pihenőnapot követően azonban a tervezett időpontban nekivághatott az útnak. – Voltak nehéz pillanatok, de erőt adott a cél – mondta a sportoló, aki egy 24 órás kerékpárversenyen határozta el az országjáró körutat, mindezt úgy, hogy annak többről kell szólnia, mint maga a leküzdendő táv. – A sportérték mellett szeretném felhívni a figyelmet a sérültekre, azok támogatására, hogy a nehézségek ellenére ők is részesülhessenek a sport által kapott életérzésben – fejtette ki Ertl Judit, amikor az indíttatásról kérdeztem. A kerékpározó mellett az adományozók is példásan „teljesítettek”, a hat nap alatt ugyanis közel 1,3 millió forint gyűlt össze, amellyel nemcsak Vilinek, de más gyerekeknek is tudnak segíteni.

Segítő kéz

– Sok betegünk van, köztük súlyosabb és kevésbé súlyos állapotúak – ezt már Bencze János, a Bethesda Gyermekkórház diakóniai igazgatója mondja el nekünk. – Kórházunk küldetése kezdetektől fogva a rászorulóknak való segítségnyújtás. Intézményünk százhetvenöt éves, amely már indulásakor is szegényeket ápoló, gyógyító kórházként működött, diakonissza testvérek szolgálatával. 1992-től ismét egyházi kórházként végezhetjük küldetésünket, visszatekintve az elmúlt harminc évre pedig látjuk a folyamatos építkezést, a gyors fejlődést, az egyre táguló perspektívát – részletezi Bencze János, majd hozzáteszi: sok olyan feladatot is elvégeznek, amivel korábban nem foglalkozott a kórház.

Pap Vili ajándék.jpg

Vili ajándéka Juditnak

Fotó: Ligeti Nóra

A Bethesda Gyermekkórház az egészségügyi ellátáson kívül diakóniai szolgálattal, szociális segítségnyújtással is támogatja a szegényebb sorban élő családokat, gyerekeket, munkatársakat. A külföldről és belföldről fogadott adományok mellett a Bethesda Kórház Alapítványon keresztül is segítenek a nélkülözőknek. – Magunkra vállalunk olyan feladatokat is, amelyek nem alapfeladatai a kórháznak, mi mégis úgy érezzük, hogy ezeken a területeken is segítő kezet kell nyújtanunk – közli a diakóniai igazgató. Példa gyanánt említi meg azokat a nyári táborokat, amelyekben évről évre sérült gyermekeknek biztosítanak kikapcsolódást. Ehhez nagymértékben hozzájárul a kórház alapítványa, akárcsak a mostani kerékpár-ajándékozáshoz.

Támogatás

Bencze János már huszonnégy éve tevékeny részese a gyermekkórház életének, így magától jött a kérdés, milyennek látja jelenleg az emberek segítőkészségét: szeretnek-e adakozni, vagy épp ellenkezőleg? – Azt tapasztalom, hogy egyre többen vannak, akik megismerve szolgálatunkat, támogatóan állnak mellettünk. Évről évre egyre többen vannak, akik adójuk egy százalékával segítik céljaink elérését, vagy kifejezetten egy akciónkhoz csatlakoznak. Örülünk, hogy egyre többen veszik észre a Bethesda Gyermekkórház misszióját a sérült gyermekekért.

Ertl Juditnak és az adakozóknak köszönhetően Vili jelentős lépést tehet a gyógyulás irányába. A református gyermekkórházban folyó munkát ide kattintva önök is támogathatják.