„Boldog leszel attól, hogy ők boldoggá váltak”

– A járvány miatt az elmúlt hónapokban kicsit megálltunk, és mindenki várakozott: izgultunk, figyeltük az eseményeket, de nem tehettünk semmit, mert nem tudtuk, elindulnak-e idén a táborok vagy sem. Amikor aztán felszállt a szabad utat jelző fehér füst, beindult a gépezet, és amit a táborok előtt, tavasszal szoktunk lebonyolítani – például a felkészítő hétvégét és a munkatársak élménypedagógiai képzéseit –, igen rövid idő alatt, gyorsan kellett elvégezni: mindössze egy hete volt a felkészítő, most pedig már el is kezdődött a tábor – vázolja a körülményeket Kovács Nikoletta turnusvezető. A Kalandok és Álmok szakmai műhely trénere és tananyagfejlesztője a program 2018-as indulása óta a stáb tagja. Rendszerint felfedező, azaz turnusvezetői szerepkört tölt be a táborban. Tapasztaltsága ezúttal is jó szolgálatot tesz.

– A gyerekek rendszerint buszokkal érkeznek hozzánk, vannak, akik már nagyon korán elindulnak, hogy délutánra ideérjenek. Ezúttal az egyik busz nem sokkal indulás után defektet kapott, este fél hat előtt el sem tudtak indulni. Egy másik busz dugóba került az M3-as autópályán, és délután kettőkor még Hatvan környékén álltak – avat be a kulisszatitkokba a felfedező. Tehát az az elképzelés, hogy a gyerekek az elmúlt két évben jól bevált rendszer szerint délután négy óra körül megérkeznek, teljesen megdőlt: volt, aki ekkor érkezett, volt, aki három órával később, és így tovább. Közben pedig szakadt az eső. – Így roppant nehéz volt esti programot, játékot, áhítatot szervezni. Ehhez jött még ma délelőtt a sajtótájékoztató, amely eléggé felborította a kapitányi foglalkozásokat. Tehát ezt a két napot főleg az elképesztő rugalmasságnak kellett jellemeznie – tudjuk meg tőle.

Kovács Nikoletta szerint a felfedező egyik legfontosabb feladata a szakmai programok koordinálása: a ki-hol-mikor-mit csinál átlátása. – Ez csak együtt fog menni: szoros együttműködésre törekszünk a Zsinati Hivatal helyszínen lévő munkatársával és a jelenlegi táborvezetővel. Ugyancsak kiemelkedően fontos feladat a bárkás közösség megteremtése. Szeretném, hogy az, aki ebben az egy hétben itt van – gyermekként vagy stábtagként –, megélje, hogy bárkásnak lenni jó, és sírva nevessen a végén – magyarázza. A tréner úgy látja, a „bárkás vagyok” életérzés mostanra már sok táborozó gyermek sajátja, hiszen többen vannak, akik már harmadszor látogatnak el hozzájuk.

– Az az álmom, hogy legyen ezen a héten olyan pillanat, amikor azt érzik, hogy jó itt, és jövőre is jönni akarnak. Szeretném, ha boldog gyermekek mennének el innen, akik egy hétig jól érezték magukat. Ebből a szempontból mindegy, hogy a gyermek tanult-e itt valamit: később úgyis tanul majd belőle. Tanul abból, hogy megtapasztalja: ez a közösség jó, és jó itt lenni. Jó a másikkal játszani. Jó találkozni olyanokkal, akikkel azelőtt még sohasem, jó barátságot kötni. Nikoletta szerint a közösség viszi őket előre az életben: ha a gyermek megérzi, hogy közösségben lenni jó, az megmenteni a kamaszkorában, és később, felnőttként is. Az ember társas lény: a Maslow-piramisban ott van a közösség is, és ennek a megteremtése elképesztően fontos – vélekedik a tréner, aki idén összesen három turnust vezet. Megtudjuk tőle azt is, hogy egyszer szeretné az animátorok, azaz a szabadidőszervezők vezetőjeként, főkormányosként is kipróbálni magát. Most azonban már rohan is tovább: kezdődik a sajtótájékoztató.

A sajtó munkatársai kicsit idegenül hatnak a gyermekek között, akik azért lelkesen húzzák fel a tenyérlenyomatukkal és aláírásukkal díszített bárkás zászlót az alakulótér szélén lévő zászlórúdra. A még kissé bizonytalan tábortánc után már mennek is át a focipályán felállított nagy rendezvénysátorba, ahol a fellépéshez készülődik sokuk kedvence, a tábor jószolgálati nagykövete, Pápai Joci.

A dalok előtt a sajtó képviselőit Gér András zsinati tanácsos igyekszik eligazítani. A 2018 és 2021 közötti időszakra szóló nyolcszázmillió forintos állami támogatás, valamint az egyház anyagi, infrastrukturális és szellemi erőforrásai segítségével összesen hatezer-ötszáz hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, főleg református fenntartású köznevelési intézményből, tanodai és nevelőszülői hálózatból érkező gyermek táborozhat a Balatonnál. A koronavírus-járvány miatt idén a tervezettnél kevesebb gyereket tudnak fogadni, de a pótlásról jelenleg is folynak az egyeztetések. Az első turnusban százkilencvennégy gyermeket fogadnak húsz kísérővel, húsz oktatóval és huszonkét önkéntessel – vázolja a zsinati tanácsos. Hozzáteszi: a járványügyi helyzet miatt ügyelnek arra, hogy a játékokat és a közösségi eseményeket szabadtéren vagy az oldalról nyitott sátorban rendezzék, és zárt térben csak kis csoportokban legyenek a gyerekek.

Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára a saját elsőtáborozós élményét eleveníti fel: megosztva a gyerekekkel, hogy annak az egyházi tábornak a tematikája is Noé bárkájához kötődött, így különös öröm számára ez az esemény. Rácz Zsófia szerint jó látni, hogy a Magyarországi Református Egyház mekkora hangsúlyt fektet az élménypedagógiai módszerekre és az esélyteremtésre. – Ez a kormány számára is prioritás, ezért is támogatja a programsorozatot – összegzi, és végre kezdődhet a játék és a minikoncert, amelyekre a kisebbek is várnak.

A sajtótájékoztató után a kis matrózokat sárga felsőbe öltözött fiatalok terelgetik szelíden az ebédlő felé. Fedélzetmester – olvasható a pólókon. Ők a pótapukák és -anyukák. Elsősorban azért felelnek, hogy a gyerkőcök fizikai szükségleteit betöltsék: figyelnek arra, hogy időben lefeküdjenek és felkeljenek, eleget egyenek és igyanak, megfelelő öltözékben menjenek a foglalkozásokra. Ha kell, orrot és könnyeket törölnek, játszanak és beszélgetnek, elkísérnek, megölelnek. De szó nélkül pakolják ki- és be a székeket az óriási rendezvénysátorba az igényeknek megfelelően, és részt vesznek a kapitányi foglalkozásokon is, ha az élménypedagógusnak segítségre van szüksége – habár az erre kijelölt időszak az egyébként igencsak szűkre szabott pihenőidejükre esik. Szerepük folyamatos készenlétet igényel, és mindenütt ott vannak.

– Ebben a turnusban hatalmas segítség, hogy most többségében olyanokkal dolgozunk együtt, akikkel a Bárka kezdete óta már volt alkalmunk. Egyrészt nekik már van rutinjuk, másrészt a közös munkában is vannak tapasztalataink, amelyekre építhetünk. Ez jelentősen megkönnyíti a dolgunkat – avat be Drávay Kinga főfedélzetmester. Akadnak a segítők között újak is – olyanok, akik először táboroztatnak velük, és olyanok is, akik bárkáztak már, csak nem ebben a szerepben. A főfedélzetmester szerint különösen szívmelengető, hogy vannak itt párok is: a pár egyik tagja tavaly bárkázott, és a kezdeményezés olyannyira felkeltette a kedvese érdeklődését, hogy ő is csatlakozott.

Kinga a Bárka 2018-as indulása óta a csapat tagja. Évről évre a fedélzetmesterek vezetőjének szerepét tölti be, idén két turnusban vesz részt. A jelenlegiben huszonkét személy munkáját igyekszik összehangolni. – Bizonyos tekintetben hasonlít az iskolai munkámhoz – állítja a szakember, aki felső tagozatosoknak tanít fizikát és technikát, eddigi pályafutása alatt pedig mindössze egy olyan év volt, amikor nem volt osztályfőnök is. – Az iskolai munkának is azt a részét szeretem a legjobban, amikor az intézményen kívül vagyunk, mert olyankor egészen másként működünk. Ez az időszak sokkal többet megmutat a gyermekekből, mint az a negyvenöt perc, amit az órákon eltöltünk – fogalmaz a pedagógus. Hozzáteszi: – Jó megtapasztalni, hogy a Bárka egy működőképes, innovatív program. Egész életemben hátrányos helyzetű gyerekek körül tevékenykedtem. Amikor alkalmam lett volna más irányba, például a tehetségfejlesztés felé elmozdulni, valahogy olyankor is mindig a hátrányos helyzetű gyerekek mellett-mögött kötöttem ki. Jó érzés, hogy egy keveset hozzátehetek az életükhöz.

Drávay Kinga azt is elárulja, amikor először bárkázott, félt attól, hogy középvezetőként nem tud majd közvetlen kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel. – Ráadásul nem túl hálás szerepet töltök be, mert én vagyok az, aki rájuk szól az ebédlőben, és én tartok este dörgedelmes szónoklatot, hogy most aztán már lefekvés. Ehhez képest a végén – meg közben is – szeretettel jönnek oda hozzám. Ez megerősített: a gyerekeknek biztonságot nyújt, ha vannak bizonyos határok, amelyeket be kell tartaniuk. Ezeket a határokat én képviselem, és ezért a biztonságot jelentem nekik.

Habár a sajtótájékoztató lényeges dolog, a kapitányok első, ebből kifolyólag hatványozottan fontos élménypedagógiai foglalkozását erősen megzavarta a nagy sürgés-forgás. A normál esetben meghitt, a kíváncsi szemektől távol folyó foglalkozások most rövidebbek lettek, és azokat minduntalan megbontotta a sajtósok körbejárása. – Innen szép nyerni – összegzi a tapasztaltakat a foglalkozás után az egyik élménypedagógus. Ebből kifolyólag a vezetőjüknek, Páll Gábornak sincs könnyű dolga. – Az a feladatom, hogy a kapitányok munkáját segítsem, támogassam őket, ha bármilyen gondjuk akad, azt megpróbálom megoldani. Délutánonként együtt dolgozzuk fel mindazt, ami a délelőtti foglalkozásokon történt, és közösen gondolkodunk azon, hogyan lehetne továbblendíteni a csoportokat a szociális kompetenciák fejlesztésében. A mai kissé csonka nap volt, de azt gondolom, hogy a munkatársak remekül helyt álltak. Persze ők ezt másként, káoszként élték meg – mosolyog.

Gábor két éve csatlakozott a Bárka stábjához, az élménypedagógiával pedig hat éve, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként került kapcsolatba, a Kalandok és Álmok szakmai műhely vezetője, Bányai Sándor kurzusán. – Sok, a szociális kompetenciákat fejlesztő játékot ismertem már akkor is, de azzal a koncepcióval, amelyet a Kalandok és Álmok képvisel – hogy a szociális készségeket tudatosan fejlesztik az élménypedagógia módszereivel –, ott találkoztam először. Az ott tanultakat aztán tovább vittem, más programokban is kamatoztattam.

Persze az, hogy hogyan fejlesztik a táborban a gyerekek szociális kompetenciáit, sok dologtól függ. Az egyes csapatok között hatalmas különbségek vannak, ennek megfelelően a kapitányok sem dolgozhatnak egyetlen séma mentén. A gyerekekre hat az, hogy az előző napot átutazták, későn érkeztek meg, még nem tudták kipihenni a sok izgalmat. Emellett másként kell dolgozni egy összeszokott osztályközösséggel, és másként azokkal, akik három-négy intézményből kerültek egy adott csoportba, és még egymás nevét sem tudják. – Az olyan csapatoknál, ahol már az első alkalommal jól lehet együtt dolgozni, magasabb kihívási szintet támasztó feladatokkal lehet a szociális készségeket tovább fejleszteni. Például nehezebb játékokkal, esetleg kizárva egy-egy játékos valamely érzékszervét – mondjuk be van kötve a szeme –, érdekes eszközök – ejtőernyők, kötelek és még sorolhatnánk – használatával. Ha pedig egy teljesen új csapatot kell összeszoktatni, akkor már az is hatalmas fejlődési út lehet, ha a kapitány eléri, hogy néhány percig csendben üljenek, és meghallgassák egymást.

– Az élménypedagógia fontos alapja, hogy kitűzzük a célt, mit akarunk elérni az adott csoportnál az adott foglalkozáson, és ahhoz rendelünk hozzá játékokat, gyakorlatokat. Végül pedig a feldolgozással igyekszünk levezetni – minél mélyebbre tekintve –, hogy az a bizonyos kompetencia hogyan fejlődött ezen a foglalkozáson – magyarázza a főkapitány.

A táborhely előtt, az árokparton bohócruhába öltözött fiatal lány várja a kis matrózokat, akik özönlenek is hozzá. Nyerges Anna tapasztalt kormányos, az első Bárka tábor legelső turnusától kezdve részt vesz a programban, és az elmúlt két évben tíznél is többször segédkezett. – Nagyon szeretem a Bárkát. Sok jófej emberrel találkoztam, dolgoztam együtt, a táborozók is azok, és szakmailag is rengeteget fejlődtem – mondja a civilben marketinggel foglalkozó lány. Az is kiderül, hogy a Bárka tábor előtt ő nem táboroztatott, ez a program azonban a szívéhez nőtt. – Fejlesztett: türelmet gyakorolhatok, nyitottabbá váltam. Szeretem a gyermekeket, a stábot, a pörgést, a kreativitást, a szervezést, és buli az egész: boldoggá teszed a gyerekeket, és magad is boldog leszel attól, hogy ők boldoggá váltak. Ezért érdemes csinálni – összegzi a szabadidőszervező, aki egy későbbi turnusban kapitányként is kipróbálja magát. Kicsit izgul az új szerepkör miatt, de biztos benne, hogy jó tapasztalat lesz, és akad majd segítsége. – Itt mindenki mindenkire számíthat, ez jó csapat – állítja határozottan.

A csapat pedig a halászokkal teljes. Ők a református lelkiségéért felelős munkatársak, akik mostanra szintén elvégezték a Kalandok és Álmok műhely alapszintű élménypedagógiai képzését, így könnyebben kapcsolódnak a táborban végzett tevékenységekhez. Turnusonként két-három halász van a stábban. – Most is hárman vagyunk jelen. Ez azért lényeges, mert habár elsősorban a gyerekekért vagyunk itt, de a stábtagok részéről is felmerülnek igények irányunkba, így jó, ha többen vagyunk – vázolja Pálfalvi Júlia Viola. A főhalász szeptemberben kezdi a negyedik évét a Károli Gáspár Református Egyetem teológus-lelkész szakán. Rajta kívül még az intézmény hat hallgatója alkotja az idei bárkás halászcsapatot, és igyekeznek bevonni a gyerekeket kísérő lelkészeket is a tábori szolgálatba.

Habár a stábtagok különböző világnézeti háttérből jönnek, rendszeresen elfordul, hogy megkeresik a halászokat beszélgetés miatt, vagy csupán azért, mert szeretnék hitelesen közvetíteni a gyermekek felé a tábor és az egyház keresztyén üzenetét, ebben pedig a teológusok a legjobb partnerek. De az is előfordul, hogy a halászok lépnek oda valakihez, mert látszik rajta, hogy szüksége van néhány bátorító szóra. Viola nagy álma, hogy létrejöjjön egy lelki hétvége, amely azoknak a stábtagoknak szól, akik a Bárkában kezdtek el érdeklődni a hit, Isten iránt. – Segítenénk, ha valaki kapcsolódni szeretne Istenhez és az egyházhoz – fogalmaz a teológus.

A halászok feladata, hogy a Bárkában a gyermekek napja keretet kapjon: reggel áhítattal készülnek az előttük álló programokra, este pedig ugyancsak közös áhítattal segítenek lezárni a napot, az alkalmak pedig összekapcsolódnak. – Az idei alapgondolatunk az, hogy Jézus nem hagy egyedül, ezért az Úton Jézussal címet adtuk a tábor lelki programjának. Az a célunk, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy rendkívül sokfélék vagyunk a táborban – de Jézus köré is rendkívül sokféle ember gyűlt oda. Olyan történeteket válogattunk össze, amelyek Jézussal való találkozásokat írnak le. Törekedtünk arra, hogy a történetek kapcsolódhassanak az élménypedagógiai fejlesztés lehetőségeihez. Azt szeretnénk, ha a gyermekek látnák, hogy Isten nem hagyja őket egyedül. Esténként pedig a Szentháromságról fogunk beszélgetni – magyarázza Viola.

A főhalász azt mondja, szeretnék, ha a gyerekek megértenék, hogy habár a tábor csak hat napig tart, az itt tapasztaltakat – Isten szeretetével együtt – hazavihetik, tovább élhetik. – Ezt segíti az utolsó napon a záróistentisztelet is, amely hagyományos református liturgiával, fekete-fehérben, lelkész szakos hallgató szolgálatával történik azért, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy amikor hazamennek, otthon valószínűleg más lesz a keret. Nem biztos, hogy a tiszteletes úr színes labdákkal játszva fog a gazdag ifjúról beszélni, de ott is megtalálhatják ugyanazt a tartalmat.