Egy év Isten ismerete és önismeret a nagyvilágban

Honnan jött a gondolat, hogy jelentkezel az Önkéntes Diakóniai Évre?

Az Önkéntes Diakóniai Évet (ÖDE) jó pár évvel ezelőtt ajánlotta nekem egy ismerősöm, vagy ha úgy tetszik, mentorom. Már 2020 óta terveztem, hogy részt veszek a programban, de csak most tudtam jönni, mert most lettem tizennyolc éves. Kárpátaljáról, Csongorról érkeztem, tehát Ukrajnából, de tavaly óta van magyar állampolgárságom is. Magyarországra terveztem jönni, mert magyar az anyanyelvem, illetve akkor még az angoltudásom sem volt tökéletes. Azóta sikerült még jobban elsajátítanom az angol nyelvet, már el mernék menni külföldre is, többnyire olyan önkéntesekkel vagyok ugyanis együtt, akikkel csak angolul tudok kommunikálni. Mikor tervezgettem a diakóniai évet, akkor még csak Magyarországot jelöltem be. Az országon belül több helyre lehetett jönni. A Bethesda Gyermekkórházat szemeltem ki, mert úgy gondoltam, hogy hasznos dolog a gyermekvigyázás. Jelenleg az anyagraktárban dolgozom, ahol az a feladatom, hogy a beérkezett anyagigényeket előkészítem, majd kiszállítom az osztályokra, valamint szétpakolom, rendezem, leltározom az árut.

Mielőtt Magyarországra jöttél, még nem tudhattad, milyen feladatok várnak rád. Féltél az ismeretlentől?

Annyira féltem, hogy emiatt majdhogynem le is tettem arról, hogy belevágjak, de az akaraterőm megvolt hozzá, így elindultam. Már jóval a háború előtt elterveztem, hogy jövök, tehát nem az történt, hogy „hoppá, kitört a háború, hová is menjek?”, hiszen már régóta részt szerettem volna venni a programban. Ugyanakkor, ha kis mértékben is, de a háborús körülmények is közrejátszottak abban, hogy most itt vagyok, mert így már biztosan tudtam, hogy jönni szeretnék. Korábban csak látogatóba jártam Magyarországon, és mikor megérkeztem, még akkor is volt bennem félelem, sőt az első egy hónapban, amíg összeszoktunk, addig nem volt könnyű. Néha még most is vannak akadályok, de a kezdeti félelmeken túllendített a sok kommunikáció és a közös programok. Az Istenbe vetett hitem is motivált, hogy jöjjek, mert szerettem volna segíteni másokon. És egy kicsit magamnak is jót akartam, mert többen mondták, hogy egy ilyen év megtanít az életre, arra, hogy milyen egyedül élni, a családtól távol, ráadásul egy nagyvárosban. Itt, a szálláson magunkra kell főzni, mosni, takarítani, és ez megtanít az önálló, felnőtt életre. Tavaly augusztus vége óta vagyok itt, és július végéig végzek önkéntes szolgálatot.

Említetted, hogy nehéz volt az összeszokás. Kikkel laksz együtt?

Két olasz lánnyal és egy francia fiúval, akik máshol végzik az önkéntes szolgálatukat, de a teljes csapatunk ennél nagyobb: hárman vagyunk Ukrajnából, van egy kanadai magyar, aki szintén a Bethesdában dolgozik, két francia, két olasz, egy olasz–német és egy német önkéntes. A szemináriumok nagyon jók, megismerkedtem új emberekkel, más országokból érkezettekkel. Ezeken az előadásokon a kommunikációt tanuljuk és a hozzáállásról, a motivációról beszélgetünk. Emellett vannak csapatépítő programok, hogy az önkéntesek jobban megismerjék egymást. Kulturális élményekben is van részünk, és közben jól érezzük magunkat, mert kirándulunk is, például ellátogattunk Visegrádra, ahol még egy középkori csatajelenetet is megtekinthettünk a várban. De elmentünk megnézni a Balatont is, Balatonfüredre. Ilyenkor hotelben szállunk meg és teljes ellátást kapunk.

Az önkéntes év alatt már eddig is sok új tapasztalatot szereztél. Hogyan hat ez az önismeretedre és az istenismeretedre?

Megtanulhattam magamról, hogy mennyire könnyen és gyorsan tudok tájékozódni a nagyvárosban. Ezt korábban nem is gondoltam volna, ahogyan azt sem, hogy mennyire könnyű azokat az új dolgokat megtanulnom, amik érdekelnek. De az is feltűnt, hogy néha magányos tudok lenni, ilyenkor könnyen magamba fordulok. Az Istennel való kapcsolatomra is jó hatással van az önkéntesség, ugyanis sajnos volt, amikor elhanyagoltam a hitet, de a magány segített abban, hogy visszatérjek Istenhez, és több időt töltsek vele. Isten pedig átsegített a nehézségeken és az egyedülléten. Az ő jelenlétét élem meg abban, hogy tudok segíteni másokon, akár azzal, hogy a raktárt rendezem, akár azzal, hogy gyermekekre vigyázok. Nemrégen például felhívott minket a koordinátorunk, hogy lenne egy esti szolgálat, amivel a nővérek munkáját segíthetjük: vigyáztunk egy down szindrómás gyermekre, aki műtétre volt előjegyezve. Ebben, hogy segítettünk a nővéreknek, Isten jelenlétét élhettem meg, ahogyan abban is, hogy a nővérek milyen örömmel végzik a munkájukat.

Kinek ajánlanád az Önkéntes Diakóniai Évet?

Leginkább annak, aki még nem tudja, mit kezdjen az életével, például az érettségi utánra, mert ez egy olyan munka, ami élmény és szolgálat is egyben. Annyira nem megerőltető, és kapunk zsebpénzt, szállást, emellett mi a Bethesdában napi háromszori étkezést is. Ezeken kívül programokat, például vacsorát, szemináriumokat szerveznek nekünk, és persze világot is láthatunk, főleg, ha valaki külföldre megy.