Egyházunk és szeretetszolgálatunk elnöksége látogatott Kárpátaljára

Két zöld bárányos kisbusz gördült át a beregsurányi határon december 16-a reggelén. Az első járat vendégeket, a második jármű több száz kilónyi adományt szállított, hogy testi és lelki táplálékkal is segítsük a határ túloldalán élőket. Lassan négy éve, hogy kitört az orosz–ukrán háború. Habár a frontvonalak az ország keleti részén húzódnak, de a háború hatása a Kárpátalján élőket sem kíméli. Ahány történetet hallunk, annyiféle sorsot és nehézséget ismerhetünk meg: az egyik édesanya fiúgyermekei átmenekültek Magyarországra, és most nehéz szívvel készül az ünnepre, hiszen nincs kit hazavárjon. Egy idős asszony fiúgyermeke és négy unokája szintén hazánkban lelt menedéket és biztonságot, ő pedig egyedül, betegesen és leginkább magányosan számolja a napokat. Az esti telefonhívások során mindig nyugtatja a családját, hogy minden rendben, de az egyetlen fűtött szobába belépve, a nehezen mozgó nénit látva nem biztos, hogy mindannyian így fogalmaznánk. Az utcák többnyire üresek, elvétve láttunk nőket vagy gyermekeket. A vízzel teli vödröket cipelő vagy az udvaron tűzifát hasogató asszonyokat elnézve szomorúan gondol bele az ember: vajon a fizikai munka végzése közben milyen nehézség terhelheti a szívüket? Gyász, aggódás, félelem vagy magány? Ezek az érzések sajnos mindennapossá váltak Ukrajnában – és mostanra Kárpátalján is.

December 16-án azért érkezett az anyaországi reformátusok küldöttsége a határon túli testvérekhez, hogy bizonyságot tegyenek arról: nem maradtak egyedül a Kárpátalján élők. A Magyarországi Református Egyház képviseletében Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és felesége, valamint Molnár János főgondnok, a Zsinat presbiteri elnöke utazott külhoni testvéreinkhez. A gyermekek ajándékait összegyűjtő Dunántúli Református Egyházkerület részéről a püspök mellett Nemes Pál főgondnok és Farkas Gergely püspöki titkár is jelen volt. Az ajándékokat további élelmiszercsomagokkal egészítette ki a Magyar Református Szeretetszolgálat, amelyet képviselve Czibere Károly elnök, Katona Viktória ügyvezető igazgató és Kámán Csaba Gábor kurátor és felesége kísérte a delegáció tagjait. Az utazás Beregszász, Mezővári, Zápszony, Balazsér, Makkosjánosi és Beregardó településeket érintette. Habár a nap végére a kisbuszok szép lassan kiürültek, ezzel párhuzamosan a látogatók szíve hálával telt meg, hogy személyesen is megtapasztalhatták: a kárpátaljai testvérek a háború ellenére is hittel, hűséggel és kitartással végzik áldott szolgálatukat.

A mezővári Tündérkert Református Óvodában ünnepi viseletbe öltözött gyermekek várták a látogatókat. Versek és énekek színesítették műsorukat, de a legnagyobb izgalom mégsem a fellépés közben, hanem azt követően volt látható a gyermekek arcán, amikor meglátták a szépen becsomagolt ajándékdobozokat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakk programjához csatlakoztak a Dunántúli Református Egyházkerület óvodái és gyülekezetei, amelyek 360 kárpátaljai óvodás kisgyermek ünnepét varázsolták szebbé ajándékaikkal. Miután a mezővári gyermekek átvehették névre szóló ajándékaikat és a többi református óvoda intézményvezetője is megkapta a nekik elkészített csomagokat, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke elárulta: most az örömet láthatjuk, de az óvoda a nyugalom és biztonság helyszíne is a gyermekek életében.

– A háborúnak olyan hatásai vannak, amelyekre először talán nem is gondolnánk. A férfiak elhagyni kényszerültek hazájukat, a nők és a gyerekek sok családban egyedül maradtak, így az asszonyok, feleségek vették át a kenyérkereső szerepet. Ebben a helyzetben felértékelődött az óvodák elérhetősége: ez az a hely, ahol a gyermekek biztonságban, melegben, játékokkal és szeretettel körbevéve tölthetik napjaikat, így az édesanyák el tudják látni a rájuk bízott többletfeladatokat – ismertette a püspök.

Az óvodák támogatása után Zápszonyra utazott tovább a református küldöttség, hogy a gyülekezet szeretetkonyháján megfőzött ebéd kiszállításában nyújtsanak segítő kezet. Az ottani konyha harminc rászorulóról gondoskodik: többségében egyedül maradt idősekről, de támogatnak olyan, tizennégy éves gyermeket is, akinek az édesapját elvitték a háborúba, az édesanyja pedig nem tud gondoskodni róla. A szeretetkonyháknak köszönhető, hogy ezeknek a nehéz helyzetbe került embereknek az asztalára meleg étel kerül. A kárpátaljai gyülekezetek összesen 26 szeretetkonyhát működtetnek, amelyek 1116 rászorulón segítenek heti rendszerességgel.

A szolgálat azonban nem csupán meleg ételt jelent: a gyülekezetek önkéntesei maguk viszik ki az ebédet az idősekhez, így mindig van valaki, aki meglátogatja őket. A Magyar Református Szeretetszolgálat már két éve segíti a konyhák működését, kezdetben száraz élelmiszerrel, az elmúlt hónapokban pedig a működésükhöz biztosított anyagi támogatással. – Amikor püspök úrral leültünk átbeszélni, hogy miként tud a leghatékonyabban segíteni a szeretetszolgálat a legnehezebb téli hónapokban, akkor egyértelművé vált, hogy a konyhák támogatására van a leginkább szüksége a kárpátaljai testvéreknek. A konyhák száma megemelkedett, de megnövekedett az igény is, hiszen egyre többen vannak azok az idősek, betegek, izolált körülmények között élők, akikről gondoskodni kell – mesélt a szeretetkonyhák támogatásának szükségességéről Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke.

Miután Zápszonyban célba értek az ízletes ebédek, három gyülekezethez látogatott el adományával a református küldöttség. Százötven, tartós élelmiszereket és immunerősítő készítményeket tartalmazó egységcsomag segíti a következő napokban a balazséri, makkosjánosi és tiszaeszlári gyülekezet rászorulóit, a hittanos gyermeknek pedig Nyilas Misi-pakkokban érkezett a meglepetésajándék. Minden településen felkeresett egy-egy rendkívül nehéz helyzetben élő családot a látogatók közössége, akiket Steinbach József püspök Ézsaiás próféta könyvének Igéjével biztatott: „Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és már jönnek hozzád: fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. Ha majd látod, örömre derülsz, ujjongva repes szíved.” (Ézs 60, 2–5)

Mindenhol nagy meglepődéssel és hálával fogadták egyházunk vezetőit, kezükben a karácsonyi adománnyal, és szinte kivétel nélkül könny szaladt a szemekbe, amikor a református testvérek a legszebb karácsonyi dicséretek kántálásával búcsúztak a családoktól.

A legemlékezetesebb látogatás talán az életét egyetlen szobában élő Erzsike néninél történt, aki minden belépő vendéget olyan szorosan magához ölelt, mintha ezer éve ismernék egymást. A nemrég 83. születésnapját ünneplő idős hölgy egyik fia négy unokájával együtt Magyarországra menekült három éve, akik azóta sem tudnak hazatérni szülőföldjükre, így a néni kevés nyugdíjából élnek a másik, beteg fiával. Meghatódva hallgatta az énekszót, majd a táskájából elővett néhány hrivnyát, hogy a gyülekezet gondnoka számára átadja adományként. Gondnok testvérünk nem akarta elfogadni az összeget, többször is elmondta, hogy Erzsike néninél van szükség erre az összegre, de nem lehetett vitába szállni a hölggyel. – Én ezt a pénzt félreraktam az egyházamnak, mert rólam soha el nem felejtkeztek, és a gyülekezetnek köszönhetem, hogy sosem maradtam egyedül. Ennyim van, de ennyivel szeretnék is segíteni – hangsúlyozta Erzsike néni. A békés megegyezés után, az elváláskor Erzsike néni könnyes szemmel mondott köszönetet a látogatásért: álmában sem hitte volna, hogy neki ilyen ünnepe lesz, hogy az otthonában egy püspök fog áldást kérni az életére.

A nap végéhez közeledve Steinbach József püspök így összegezte a kárpátaljai látogatás tapasztalatait és benyomásait: – A tárgyi támogatás fontos, de csak szimbólum. A legfontosabb, hogy összetartozunk, egy test tagjai vagyunk, és ha a Krisztus testének egyik tagja szenved, akkor vele szenved a másik. Mindig azt érzem, amikor Kárpátaljára jövünk, hogy mi töltődünk fel, mert az a kitartás és hűség, amit itt tapasztalunk, az minket is megerősít. Milyen szép is a református köszönésünk, és mi mást is kívánhatnánk: áldást, békességet a Kárpátalján élő testvérek életére.