A Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése Alapítványnál (Kegyes) az adventi várakozás alatt a gondjukra bízott gyermekekkel közösen készülnek Krisztus születésének ünnepére. – Nem mondunk le az álmainkról – nyilatkozta Sipos József, az alapítvány igazgatója. A lelkész beszámolt az elmúlt hónapok örömeiről, nehézségeiről, és megosztotta várakozásaikat az alapítvány jövőjével kapcsolatban.
Hogyan telt az advent a Kegyes alapítványnál?
Az alapítvány kétévente szervez nagyobb adománygyűjtést, a legutóbbit az elmúlt hónapokban valósítottuk meg. Mivel a Kegyes nemzetközileg is ismert szervezet, ezért Svájcban is elindult egy kezdeményezés a Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetsége jóvoltából. Gajdos Mónika és Szántó Molnár Teca koordinálta a gyűjtést. Ez első körben a kisbabákról, az úgynevezett „elfelejtett” gyermekekről szólt. Később azonban az alpesi ország Máltai Szeretetszolgálatának köszönhetően az adományozás kiterjedt a gyermekkórházi ellátáshoz szükséges eszközökre is, kórházi ágyakra, sterilizátorokra, gyermekméretű kerekesszékekre. Ezekre az eszközökre évek óta nagy az igény Kárpátalján, az ottani egészségügyi intézményekben kevés van belőlük. A szállítmány már Magyarországon van, jelenleg folyik az ügyintézése.
Melyik kórházakba kerülnek majd ezek a felszerelések?
Másokhoz képest előnyben vagyunk, hiszen mi bejárunk a kórházakba, látjuk, hogy hol mire van szükség. Kapcsolatban állunk az osztályvezetőkkel, felajánljuk nekik az érkező adományokat, ők pedig kiválogatják majd azokat az eszközöket, amelyekre szükségük van. Nyilván elsőbbséget élveznek azok a kórházak, amelyeket látogatunk, de valószínű, hogy a szállítmányból más intézménynek vagy néhány falusi rendelőnek is jut majd.
Az alapítvány közösségi oldalán „ösvénytaposásként” utalt az érkező szállítmányra. Jól értem, hogy első alkalommal kapnak ilyen nagy mennyiségű adományt határon túlról?
Pontosan. A Kegyes soha nem kapott még ilyen mennyiségben ilyen messziről adományt, ennek lebonyolítása az alapítványnak egyedül nem is menne. A Segítő Összefogás a Jövőért Jótékonysági Alapítvány a társunk a jelenlegi helyzetben, a szállítmány Magyarországra érkezését ők biztosították. Az orosz–ukrán háború kitörése óta folyamatosan kapcsolatban állunk velük, közös raktárunk van, így rajtuk keresztül érkezik majd Ukrajnába a svájci adomány. Tehát ezt az utat kell most kijárni, kitaposni. A jövőben könnyebb dolgunk lesz majd hasonló helyzetekben, akár uniós országból érkező szállítmány esetén is, viszont pont a legnehezebbel kezdtük.
Ahogy láttam, az alapítvány a rengeteg mindennapi teendő ellenére is készül a karácsonyra, karácsonyfákkal díszítik a kórházi osztályokat. Hogyan élik meg a gyerekek az ünnepi időszakot?
Karácsonykor különösen figyelünk a hangulatukra, az ünnep alkalmából többek között ahhoz illő ruhába öltöztetjük a őket. Legtöbb esetben pici babákról van szó, azonban most vannak nagyobbak is. Nekik külön ajándékokkal készülünk a raktárunkból. Ez azonban nem csak a karácsonyra vonatkozik, megünnepeljük a születésnapokat is, persze akkor, ha arra az időszakra esik, amikor a kórházban „felejtik” őket. Karácsonyra igyekszünk a nővéreket és a személyzetet is megajándékozni. A pulmonológiai osztálynak idén egy műfenyőt adtunk, ugyanis a kórház büdzséjébe a dekoráció már nem fért bele. Szomorú eset történt nemrég ezen az osztályon, elhunyt az az osztályvezető főorvos, aki eddig saját költségén állította a fenyőt az intézményben. Ezért idén mi vállaltuk ezt a nemes gesztust, és megajándékoztuk a főorvos emlékére a kórházat egy műfenyővel, amely majd évekig szolgálhat a személyzet és betegek örömére. Van három nagyobb testvér a gondozásunkban, akiknek most lesz az első „kórházi karácsonyuk”, amennyiben karácsonyig nem viszik el őket. Nyilván az ünnepek alatt mi is kevesebbet vagyunk bent, de igyekszünk őket ilyenkor is ellátni, és segíteni abban, hogy méltón megünnepelhessék a karácsonyt, kapjanak ajándékot ők is. Számukra a legnagyobb ajándék azonban mégis az lenne, ha haza- vagy otthonba kerülnének. Szomorú dolog kórházban tölteni a karácsonyt egy gyermeknek, főleg, ha nem beteg, hanem „elfelejtett”.
Milyen reményekkel várja az új évet?
A legnagyobb reményünk természetesen az, hogy véget ér a háború. Hála Istennek, a kitörése óta is tudtuk tenni a dolgunkat, nem hagytuk el az országot, a kórházakat, azokat az embereket, akik hozzánk fordultak. Vannak olyan „elfelejtett” gyermekek, akik családba kerültek. A másik reményem az, hogy ezekkel a családokkal továbbra is kapcsolatban maradunk. Továbbá remélem, hogy tudunk nagy álmaink felé is lépéseket tenni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha véget ér a háború. A mostani bizonytalan helyzetben felelőtlenség lenne bármi nagyobbat tervezni, mint amit most, mindennapi szinten teszünk. De nem mondunk le az álmainkról. Szeretnénk a jövőben egy saját intézményt, amely megfelel az ukrajnai viszonyoknak és a szükséget szenvedő gyermekeknek, ha vannak szüleik, ha nincsenek. Ez éltet bennünket, hogy ha vége lesz a háborúnak, meg tudjuk tenni az első lépéseket ennek az álomnak a valóra váltása felé.
Kegyesek és rászorulók Kárpátalján
A segítségnyújtás példaértékű formája mutatkozott meg az elmúlt időszakban Ukrajnában: a segítő kezek egy emberként törekednek támaszt nyújtani a háború miatt sokat nélkülözők számára. Vannak szervezetek, amelyek a hadiállapot előtt és után is azon fáradoztak, fáradoznak, hogy jobb életet teremtsenek a nehezebb sorban élőknek. Ilyen a több mint négy éve működő Kegyes (Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése) Jótékonysági Alapítvány.