Ezt sem lehet túl korán kezdeni

Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes napok első napján.

„Kell a gyerekeknek a feladat, a valódi fizikai tevékenység, ez a hétköznapokon kevéssé van meg. A fiúk annyira élvezik, hogy lapátolhatnak, és a lányok is szívesen segítenek" – meséli az egyik óvónő, miközben középsősök és nagycsoportosok sürgölődnek körülöttünk. Budafokon vagyunk, néhány lépésre a református templomtól és a pezsgőgyár közvetlen közelében. A budafoki református gyülekezet óvodája a Halacska, amely idén is bekapcsolódott a Szeretethídba.

 kép

„Minden évben részt veszünk a Szeretethídon" – fogad büszkén Ablonczyné Vándor Margit a óvoda igazgatója. A Halacskáról azt kell tudni, hogy 1998 óta működik, azóta van a budapest-budafoki református egyházközség kezelésében. Az intézmény egy korábbi, megszűnt bölcsőde épületét használja, és mostanra, egy budatétényi tagintézménnyel együtt már 250 gyerek jár ide.

Az előző években csak a nagycsoportosok vettek részt a Szeretethídon, most már valamennyi ovis serénykedett. A legtöbben a most érkezett aprószemes kavicsot terítették szét az udvaron, sokan virágot ültettek, amit a szülők hoztak be. Mindenhol szorgos kislányokat, kisfiúkat láttunk, de persze igen nagy volt a tolongás a gyülekezet biztosította szeretetvendégségnél is, ahol falták a kekszeket a kicsik. De nemcsak az ovisok és az óvónénik vettek részt a Szeretethídon, hanem azok a szülők, akik délelőtt el tudtak jönni, ablakrácsokat festettek.

kép

Persze tűnhetne úgy, hogy hogy egy jó kedélyű óvodai körletrendezésről van szó, amibe az ovisok és az óvónők mellett és a szülőket is sikerült bevonni. Ennél még is több történt a budafoki oviban. Voltak itt tizennégy éves kamasz srácok is, akik a gyülekezet által egy éve átvett Rózsakerti Általános Iskolából jöttek segíteni. A „nagyokkal" az ebédnél beszélgetve kiderült, ők jelentkeztek az óvodai segítségre, amikor kiderült, a Szeretethídon erre is lenne lehetőség. Az fel sem merült bennük, hogy cikinek érezzék, ilyen kicsik között töltik a délelőttöt, azt mondták, csak a segítség lebegett a szemük előtt.

A gyülekezetből is voltak itt segíteni, az iskolásokkal együtt itt volt Csűrös Péter, az intézmény lelkésze is. Meglepetésre összetalálkoztunk a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökével is, de rövidesen kiderült: ezúttal nem a Szeretethíd egyik fő szervezőjeként van jelen, hanem budafoki gyülekezeti tagként.

kép

Sőt, az ovisok egy része is kilépett az ovikapun – amire egyébként az óvodatitkár strázsája figyelt egész délelőtt. A nagycsoportosok egy része, a gyülekezeti diakónus vezetésével a gyülekezet időseit látogatták meg kis műsorral.

Az óvodavezető azt is elárulta, a Szeretethíd nem péntek reggel kezdődött az ovisok számára. Már jó ideje beszélgettek velük az isteni szeretet átadásának fontosságáról, a segítség szerepéről – vagyis felkészítették őket, miért is van ez a nap.

Szépült az óvodaudvar, mindenkin kis szeretethidas póló feszült. Aztán Ablonczyné Vándor Margit felvilágosított, hogy szeretethidas felsőt csak a nagycsoportosok kaptak, a többieknek sem akartak csalódást okozni, ők így az óvoda logójával díszített pólóban munkálkodtak.

kép

Ahogy közeledett a dél, úgy ürült ki az udvar. Jött az ebéd, majd a kötelező délutáni alvás. Ami maradt, a megszépült udvar és a gyerekeknek az élmény, a mesélnivaló délutánra.

Csepregi Botond