A hit és az imádság nemcsak teológiai értelemben, de az orvostudomány szerint is elősegítik a gyógyulást. Károlyi Lilla klinikai szakpszichológus, a Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Centrumának munkatársaként gyermekekkel dolgozik, akik számára mást jelent a hit, mint az érett felnőtteknek. A szakemberrel arról beszélgettünk, hogyan állítható a gyermeki hit a gyógyulás szolgálatába, milyen módszerekkel érdemes közelíteni a különböző korosztályokhoz.
Milyen szerepet játszik a hit a gyógyulásban?
A placebohatással lehet talán a legjobban leírni. Ez annyit jelent, hogy olyan készítményt adunk a páciensnek, aminek valójában nincsen hatóanyag-tartalma, és azt vizsgáljuk, hogy ennek ellenére mindez milyen változásokat indít el az egyénben. Mivel a beteg hisz abban a pirulában, amit megkap, létrejön egy gyógyulási folyamat vagy tünetcsökkenés. Bárdos György biológus, a magyarországi placebokutatás egyik szaktekintélye azt mondja, a hittel való gyógyulás hatásmechanizmusa nagyon hasonló ehhez. Számos egyéb kutatás is foglalkozik az ima szerepével, erejével a gyógyulásban, fontos hangsúlyozni, hogy nem teológiai értelemben. A közbenjáró imával foglalkozó vizsgálatok például azt mutatják, hogy amennyiben az érintett páciens is tud róla, akkor erősödik a hite, ami ugyancsak elősegíti a gyógyulást. Egyébként a kórházunkban is működik imacsoport a kórházlelkészünk vezetésével, ahol fohászkodunk a betegekért, a munkatársainkért és önmagunkért is.
Konkrét, mérhető hatásról beszélünk?
A pszichoneuro-immunológia egy viszonylag fiatal, körülbelül negyvenéves tudományág, ami azt vizsgálja, hogy a viselkedés, az idegrendszer és az immunrendszer miként kapcsolódik egymáshoz, hogyan tudnak ezek kölcsönhatásba kerülni. Ez a tudományág rámutatott, hogy depressziós vagy szorongásos állapotban az immunrendszer is rosszabbul működik az említett összeköttetések miatt. Amikor viszont pozitív lelkiállapotba kerülünk, akkor az idegrendszerünk serkenti az immunrendszerünk működését, amely így hatékonyabban küzd meg a betegségekkel. A hitünk, az imáink segítik a pozitív lelkiállapot elérését, így ennek konkrétan mérhető immunológiai válaszreakciói is lesznek a szervezetünkben.
Miért érzi fontosnak a spiritualitással és a hittel való munkát az egészségügyben?
Amennyiben gyógyításról vagy gyógyulásról beszélünk – akár lelki, akár testi értelemben –, az egyirányú gondolkodás szinte mindig zsákutcába vezet, nagyon fontos a komplex szemlélet. Korábban bio-pszicho-szociális lényként gondolkodtunk az emberről. Ez a hármas egészült ki az utóbbi évtizedekben szakmai körökben is a spiritualitással. Az egyén nem szemlélhető anélkül, hogy a spirituális részével ne kezdjünk valamit, ez is része annak a puzzle-nak, amik vagyunk.
Mi a helyzet azokkal, akik nem vallásosak, az ő személyiségüknek nem része a spiritualitás?
Tomcsányi Teodóra professzor asszonnyal és Pál Ferenc atyával vezettünk pár évvel ezelőtt egy pszichodráma workshopot a spirituális élmények feldolgozásáról. Abból indultunk ki, hogy spirituális élménye a legtöbb embernek van, csak nem biztos, hogy spirituális élményként gondol rá. A spiritualitást ebben az esetben úgy határoztuk meg, hogy valamifajta találkozás a nálam többel, egy érzelmileg nagyon erősen megélt élmény, ami más előzményekkel nem magyarázható változást indít el az egyén életében. A résztvevők között hívők és hitetlenek is voltak egyaránt, de egyetlen olyan ember sem jelentkezett, aki ne talált volna spirituális élményt a múltjában.
A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Centrumában dolgozik, ahol értelemszerűen gyermekekkel foglalkoznak. Mi a különbség a gyermeki és a felnőtt hit között?
Fontos kiemelni, hogy teológiai értelemben a gyermeki és a felnőtt hit között nincs különbség. A hit életkortól függetlenül a Szentlélek ajándéka. Fejlődéslélektani szempontból azonban egyértelműen el lehet választani a kettőt. A hitet több tényező határozza meg, például a kognitív képességek és az érzelmi fejlettség. James W. Fowler a nyolcvanas években dolgozta ki a fejlődési modelljét, amelynek a különböző fázisait érdemes megismerni, mert ez a tudás sokat segíthet a gyermeki hit megértésében.
Az első fontosabb periódus a hároméves korig terjedő időszak, amit differenciálatlan fázisnak nevez a pszichológia. Ebben az időszakban a bizalom kialakulása a legfontosabb. Mindannyian láttunk már kisgyermeket az édesanyjával, ez az ősbizalom gyakorlatilag meghatározza, hogyan alakulnak a későbbiekben az emberi kapcsolataink, valamint az istenkapcsolatunk. A hit az ilyen kicsi gyermekek esetében a bizalmi kapcsolatban nyilvánul meg. Ebben az időszakban mondhatni, hogy a gyermek számára az anya egyenlő az Istennel, rajta keresztül lehet bármilyen fogalma arról, hogy milyen az Isten.
A következő fázist, ami az óvodás kornak felel meg, úgynevezett intuitív, kivetítő hit jellemzi. Ekkor a gyermeki gondolkodásban és a hitében sem válik el egymástól élesen a fantázia és a valóság. Az óvodás gyermekek a mesék világában élnek, minden, ami a mesékben megtörténik, számukra egyfajta realitás. Nem véletlen, hogy az iskolaérettség egyik jele, hogy különbséget tudnak tenni a fantázia és a valóság között. Emellett fontos kiemelni, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzák fel még a játékaikat is, így Istent is pusztán emberi jellemvonásokkal tudják elképzelni. Végül pedig az egocentrikus világképről sem feledkezhetünk meg, a gyermek ekkor még úgy gondolkozik, hogy minden érte van, tulajdonképpen az Isten is neki szolgál.
Ezt követi a hit szó szerinti fázisa, ami azt jelenti, hogy a gyermek még nem tud elvont fogalmakban gondolkodni, hanem csak konkrét módon képes értelmezni a jelenségeket. A gondolkodás ekkor már logikus, de még lineáris, ok-okozati összefüggésekben látja a világot: a rossz cselekedetnek büntetése van, a jó tetteknek pedig jutalma. A kegyelem fogalma ebben az időszakban még szinte értelmezhetetlen, pedig a keresztyénség megértése szempontjából elengedhetetlen. Rendkívül fontos jellemzője ennek az időszaknak, hogy az igazságérzet nagyon felerősödik, egy 6–11 éves gyermek keményen küzd az igazáért, az igazságos Isten áll hitének a középpontjában. Ez a bibliai történetek megismerésének az ideje is, ám ezeket a gyermekek csak konkrétan, szó szerint tudják értelmezni. A történetek átvitt értelmének, az elvont tartalmaknak a megértése ekkor még szinte lehetetlen számukra.
A kamaszkort összegző, konvencionális hit jellemzi, ekkor már képes absztrakciókra, az elvont fogalmi gondolkodásra a serdülő. Ez az identitáskeresés időszaka is egyben, példaképeket választ magának egy fiatal, valamint nagyon fontos számára a csoporthoz tartozás és az önazonosság keresése. Egy kamasz csoportban él, csoportban létezik, és csoportban megszólítható, nem véletlen, hogy itt, a kórházban is legtöbbször csoportban dolgozunk a kamaszokkal. A hit közösségi megélése jellemzi ezt a korosztályt, Istenről az egymáshoz való kapcsolódás mentén gondolkodnak. Az imádságuk kezd személyessé válni, megjelenik a szerető Isten képe. Fontos, hogy a kamaszok hite érzelmi tapasztalatokból táplálkozik, így könnyen csalódnak, reagálnak szélsőségesen eseményekre.
Azért lényeges ismerni ezeket a fejlődési fázisokat, hogy tudjuk, mit várhatunk egy gyermektől, hogyan érdemes közelíteni hozzá, mi lesz az, ami a hitének az elmélyülését valóban segíti, hogyan tudjuk az hitét aktiválni akár a gyógyulás érdekében.
A gyermeki hit említett fázisaiból milyen szintekre lehet eljutni Fowler modellje szerint?
Ideális esetben a kamaszkort követően reflektívvé válik a hit. Egyéni, kritikus kérdések merülnek fel, amelyekkel képes a saját hitét vizsgálni az ember. Ennek eredményeként gyakran fordulnak szembe a közösségük, családjuk hitével a fiatal felnőttek, de ezek sokszor szükségesek a saját hit megtalálásához. Ez a személyes vallásosság megtalálásának az ideje.
A kritikát követő, érett hit elérése jelenti a következő szakaszt, amely után Fowler két periódust emel még ki: az egyik az úgynevezett paradoxonokat kiengesztelő hit, amelyben az egyén már képes együtt élni a többértelműséggel. Az ambivalenciatűrés az érett személyiség jele. Az utolsó fázis pedig az egyesítő, univerzáló hit, amikor az egyén már önmagát is figyelmen kívül tudja hagyni a hitében.
Miként érdemes közelíteni a lelkigondozói munka során a különböző hitfázisokban lévő gyermekekhez?
A korai időszakban – csecsemőkor és kisgyermekkor – valójában a szülővel tudunk dolgozni, a szülő hite által tudunk a gyermek hitéhez közel jutni, azt megerősíteni. A szülők istenkapcsolatát igyekszünk megerősíteni, növelni bennük a bizalmat, segítünk a belső biztonság helyreállításában, ez pedig a gyermek biztonságára is kihat.
Kisiskolás korban még mindig nagyon fontos a szülőkkel való munka, de már tudunk dolgozni bibliai történetekkel, narratívákkal. Arra törekszünk, hogy az alapvetően fekete-fehér, jó-rossz világképet árnyaljuk, differenciáltabb hit kialakítása felé segítsük a gyermekeket.
A korai és késői kamaszkorban pedig a csoportos munkára helyezzük a hangsúlyt, illetve arra, hogy személyes kapcsolódás alakuljon ki az Isten felé, ennek fontos jele a személyes imádság.
Hogyan képzeljük el mindezt a gyakorlatban?
Hosszan kísértem egy súlyos onkohematológiai és egy ritka genetikai betegséggel küzdő kilencéves kisfiút. Rövid élete során folyamatosan élet és halál között mozgott, nem lehetett tudni, mennyi ideig képesek életben tartani az orvosok. Az élete vége felé már bent feküdt nálunk, a kórházban, akkor kísértem őt, és rendszeresen azt kérte, hogy játsszuk el Noé történetét. Az eredeti eseményeket egy kicsit átvariálta, az ágyában fölépített egy szigetet, oda érkezett meg a bárka, mindenki felszállt a fedélzetre, majd elhajóztak egy másik, szintén párnákból és takarókból álló szigetre. Majd a történések után visszahajóztunk a kiindulási állomásra, és ez repetitív módon zajlott napokon keresztül. Úgy gondoltam, hogy ez a játék a gyógyulási folyamatát jeleníti meg, az eltávolodást, a halállal való szembenézését segíti. Aztán az egyik nap azt mondta, amikor kihajóztunk a kezdőpontról, és elérkeztünk a szigetre, hogy most minden rendben, de innen nem megyünk vissza, és elpakoltatta az összes játékot. Másnap összeomlott a szervezete és elvérzett. Döbbenetes, hogy a psziché mire képes teljesen tudattalanul. Fizikai értelemben ez a kisfiú nem gyógyult meg, de lelkileg fel tudott készülni arra, hogy elmegy. Ezért fontos, hogy az egyén vagy a gyermek spirituális részére is nyitottak legyünk akár a pszichoterápiás munkában is.