Gyermekpszichológusok egymás között

Hatodik éve rendezi meg a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának pszichoszomatikus részlege a külhoni gyermekpszichológusok konferenciáját Budapesten. A háromnapos esemény több mint konferencia, ez találkozás és tanulás is egyben, ahol a szakemberek a tapasztalatcsere mellett workshopokon és előadásokon bővíthetik tudásukat és kapcsolati hálójukat.

A rendezvény megnyitóján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte a konferenciára érkezőket. Beszédében kiemelte a magyarság összekovácsoló és megtartó erejét, valamint hogy a hivatásunkat úgy végezhetjük – legyünk orvosok, politikusok vagy akár tanárok –, hogy nemzetünk fejlődését szolgálhatjuk vele. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pszichológusok olyan tevékenységet folytatnak, amire a társadalomnak egyre nagyobb szüksége van.

hatarontuli_pszichologusok_konferenciaja_bethesda

Fotó: Ligeti Nóra

Velkey György elnök, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy válságos időket élünk. Egyik kihívás követi a másikat, és miközben hála, hogy a munkatársi csapat bővül, de a betegek várakozó ideje még mindig annyi, mint húsz éve volt, ráadásul a gyermekeket és a családokat érő negatív hatás – például a járványhelyzet, a migránsügy vagy a genderkérdés – erősebb és rombolóbb, mint valaha. Véleménye szerint ezért is kell fejlődni és fejleszteni az ellátást, hozzátéve, hogy ez egyedül nem megy.

A főigazgató megjegyezte, hogy az evangéliumban is azt olvassuk, hogy ha egy útra kényszerítenek, akkor te menj el vele kettőre. A gyermeket gyógyítókat is ez a szeretet motiválja. De ők is mindig közösségben, csapatban érnek el eredményeket. Csapatban a családdal, és kapcsolatban egymással, hogy kiegészíthessék, erősíthessék egymást. Ezért is készült el a Bethesdában gyógyítók közreműködésével és minisztériumi támogatással az Így gyógyítunk mi! című kiadvány, ami nemcsak külsőleg, de tartalmát tekintve is rendkívül színvonalas munka. – Azon leszünk, hogy eljuthasson a házi gyermekorvosokhoz és az iskolai pszichológus kollégákhoz is – ígérte Velkey György.

így_gyógyítunk_mi_bethesda

Fotó: Bethesda

A megnyitót Hirsch Anikó, az MRE Bethesda Gyermekkórháza mentálhigiénés osztályának osztályvezető főorvosa zárta, aki arra bátorította a közel nyolcvan résztvevőt, hogy legyenek nyitottak a találkozásokra és a konferencián hallottakra.

pszicho_konferencia5-980x735

Műhelymunkán a gyermekpszichológusok

Fotó: Ligeti Nóra

A konferencia három napja alatt a résztvevők az előadásokon kívül öt különböző önismereti és terápiás workshopon dolgozhatnak együtt, tizenöt különböző témában. A budapesti program része a kórházba havonta ellátogató miniló megtekintése és a szomszédos Magyar Zene Házának a felkeresése is.

Vertigo

A speciális lovas terápia bámulatos hatással van a rehabilitációs és neurológiai osztályon fekvő gyermekekre

Fotó: Bethesda