Gyógyító közösségben

Erőn felüli odaadás, kézzelfogható szeretet és magas szintű szakmai hozzáértés jellemzi leginkább az ország egyetlen református fenntartású kórházát. Többek között ezeknek és a keresztyén elveket is magáénak valló kórházi kultúrának köszönhető, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Magyar Örökség Díjat kapott.

Megállás nélkül dolgoznak a Bethesda főbejáratának automata ajtaját mozgató motorok. Az aggódó szülők és beteg gyermekeik előtt szinte hangtalanul nyílnak szét az üvegtáblák, majd csukódnak be a már gipszelt kézzel vagy bekötött fejjel távozók után. A százötvenhárom éves múltra visszatekintő intézményt a pesti németajkú protestáns gyülekezet alapította 1866-ban. Az akkori hatágyas kórház ma már két helyszínen működik, évente közel százötvenezer gyermeket látnak el.

kép

„A diakonissza élet legfőbb és alapvető feltétele az elhivatottság” – vallották a XIX. század elején a Filadelfia Diakonissza Egylet tulajdonába átadott kórház lelkész vezetői. Ez a szellemiség még most is a kórház olyan értékei közé tartozik, amely kiemeli azt a hazai egészségügyi intézmények sorából.

Gyógyító közösség

A Bethesda utcai főépület földszintjén kapott helyet a kórház 2. számú gyermekgyógyászati osztálya, ahol a cukor- és vesebeteg gyerekek ellátása mellett gasztroenteorológiai, tüdőgyógyászati betegségekkel is foglalkoznak. – Ma én vagyok a felelős főorvos, és kicsit zűrös a nap – szabadkozik a tíz éve ott dolgozó Kollák Zita gyermeknefrológus, amikor leülünk beszélgetni az osztály orvosi szobájában. – Előtte Gyulán éltem és dolgoztam, amit bár szerettem, de biztosan hiszem, hogy itt a helyem. Nagyon szeretek itt dolgozni, jó a közösség, úgy érzem, itt azt csinálom, ami az én utam – vallja meg a doktornő, aki különleges munkahelynek látja a Bethesda Gyermekkórházat.

kép

– A legtöbbünknek, akik itt dolgozunk, hasonló az értékrendünk, ami fontosnak bizonyul. Más-más felekezethez tartozunk, de jó tudni, hogy van olyan közös alap, amelyhez vissza lehet nyúlni akkor, amikor baj van, és onnan kapunk segítséget – teszi hozzá.

Kollák Zita azt mondja, a napi gondok legyőzésében a munkatársaknak erős támaszt jelentenek a kórház lelkipásztorai is, akik akár öt perc alatt képesek megújítani az elcsigázott orvos-lelkeket is. –Mindannyian küzdünk a napi gondokkal, sokszor átragad ránk a szülők nyugtalansága. Ilyenkor átmegyünk a lelkészekhez, hogy ez most nagyon nehéz nap volt, mondjanak valamit, mit csináljunk. Elég, ha csak meghallgatnak, utána lenyugszunk, majd öt perc múlva folytatjuk is a munkát – mondja a doktornő, aki hiszi, hogy szeretettel, odafigyeléssel és teljes odafordulással rengeteget tud segíteni a szülőnek, akárcsak a beteg gyerekeknek. Úgy véli, az orvos nem adhat annál többet a betegének, minthogy meghallgatja, odafigyel rá, és aztán megpróbálja megoldani a problémáját. 

Egészségszövők

A doktornő szerint sokat jelent a kórház dolgozóinak az is, hogy bizalommal fordulhatnak a kollégáikhoz, feletteseikhez és az igazgatókhoz is, akik örömmel fogadják őket, bármilyen felvetéssel álljanak is elő. Ennek ékes példája a kórház saját mesekönyve is. – Izgalmas volt látni, hogyan lesz az ötletből kézzel fogható valóság – mondja Tamásné Bese Nóra, a Bethesda kommunikációs vezetője, a mesekönyv szerkesztője. Az Egészségszövők című kiadvány ötletét Korzenszky Klára szakpszichológus vetette fel, a grafikusi feladatokat Sorompó Anett, a kórház szociális munkatársa, családterapeuta vállalta, aki több mesét is írt a könyvbe. – Igazi csapatmunka volt. Éreztük, hogy a mesekönyvvel olyat adhatunk a gyerekeknek, ami nem része az egészségügyi szakellátásnak, hanem azt a pluszt tükrözi, ami a Bethesdára jellemző – mutat rá Tamásné Bese Nóra, aki szerint ez a plusz a kórház összetartó közösségéből adódik. – A közösségnek ereje van a gyógyításban is. Teljesen más közösségben dolgozni és létezni. Sokféle felekezethez tartozunk, és itt a Bethesdában értem meg igazán, hogy a gyakorló közösségi szeretetszolgálat az igazi ökumenizmus.

kép

A Bethesdában folyó kórházmissziós munka kicsit más, mint ami a felnőtt ellátást is nyújtó kórházakban megszokott. A lelkészeknek itt figyelembe kell venniük, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt érkeznek, és ők döntenek arról, hogy részt vesznek-e egy áhítaton vagy sem. Másrészt a gyerekek, akik bent vannak a kórházban, általában túl betegek ahhoz, hogy könnyen mozogjanak, ezért itt a legtöbbször ágymelletti lelkigondozói munka és családgondozás a kórházlelkészek feladata. Bencze János lelkipásztor, a Bethesda diakóniai igazgatója szerint fontos, hogy a szülők mellett is ott tudjanak állni, amikor szükség van rá.

– A munkatársakat is lelkigondoznunk kell ahhoz, hogy a Bethesdába érkező családok szeretetteljes légkört élhessenek meg. Ha arányokat akarok felállítani, akkor azt kell mondanom, hogy a munkatársak felé végzett lelkigondozói munka sokkal nagyobb feladat. Ugyanakkor kis betegeink és hozzátartozóik felé is kiterjedt családgondozói munkát végzünk – osztja meg a Reformátusok Lapja olvasóival meglátását Bencze János, akivel már a kórház frissen felújított szárnyában, az Anyák Házában beszélgetünk. Szavaiból kiderül, hogy a kórház már az 1992-es egyházi fenntartásba kerülése óta szervez belső konferenciákat a dolgozóknak. – Bethesdás konferenciának hívjuk ezt a közösségépítő alkalmat, amikor két-három napra elvonulunk valahová negyven emberrel, a főorvostól kezdve a takarító néniig. Dizseri Tamás, aki annak idején első főigazgatóként a kórház átvételét irányította, már az első pillanattól kezdve nagyon nagy hangsúlyt fektetett erre. Úgy vélte, hogy olyan gyógyító közösséget kell felépíteni, amely egyfajta kisugárzással rendelkezik majd. Ez a kisugárzás az, amire azt mondjuk, hogy szeretetteljes légkör – teszi hozzá Bencze János.

kép

Szerető légkör

Pusomi Borbálával a kórház intenzív osztályán találkozunk, négyéves kisfia éppen rajzfilmet néz egy laptopon, mint bármelyik kortársa tenné. A különbség annyi, hogy Bálint izombetegsége miatt állandó lélegeztetésre szorul, édesanyjával épp a mentőautót várják, hogy öt és fél hetes kórházi kezelés után végre hazamehessenek. A kisfiú nem először töltött hosszabb időt a Bethesdában. Féléves korában került be először, majd tizenöt hónapig volt az intenzív osztály lakója, míg annyira megerősödött, hogy hazaengedhették.

kép

– Borzalmas érzés volt minden este elhagyni a pici gyermekem, de az megnyugtatott, hogy ilyen kezekben hagyhatom itt. Éreztem, hogy mind a nővérek, mind pedig az orvosok nagyon szeretik Bálintot – emlékszik vissza a fiatal anyuka, aki hamar megtapasztalhatta a Bethesda szellemiségét. – Még az első héten történt, amikor Szabó főorvosnő úgy becézte Bálintot, ahogy csak az apja vagy az anyja tenné. Azt hiszem azt mondta neki, hogy Kincsem – megütötte a fülem, hogy még nem is ismerik, és máris ilyen kedvesek vele. Éreztem, hogy szeretettel fordulnak hozzá – idézi fel a fiú édesanyja. Borbála sokszor érkezett úgy reggelente, hogy fia akkor még hosszú haját befonva, copfba kötve találta, vagy arra, hogy épp valaki simogatja, vagy fürdeti Bálintot. A kisfiú a kórházban töltötte első születésnapját is, akkor édesanyja már a folyosón hallotta a zenét, a szobájában pedig táncoló nővéreket és lufikat talált. – Annyira megható volt, hogy így köszöntötték – árulja el Borbála, aki fél éve újra anya lett. Szerinte a kórház segítsége nélkül nem jutottak volna el odáig, hogy második gyermeket vállaljanak.

Magyar Örökség Díj

– Azt tapasztalom, hogy a Bethesda jó márkanévként ismert nem csak a magyar egészségügyben, az egyházban vagy a kerületben, hanem szerte a nemzetben – mondja Velkey György főigazgató arról, mit jelent a kórháznak az elnyert Magyar Örökség Díj. Szerinte az elismerés ugyanúgy szól a kórház 153 éves múltjának, vagyis a tradíciónak, mint a jelennek, a történeti örökségre épült mai megújult kultúrának. – Különös jelentősége van az elmúlt huszonhét évnek, mert a Bethesda megtalálta a maga egyedi útját a mai magyar egészségügyben és protestáns diakóniában. Nagyon jó, hogy ezt észrevették, és ez nekünk fontos megerősítés  – fogalmaz Velkey György, aki szerint többet kell tennie a kórháznak egy-egy betegség egyszerű meggyógyításánál.

kép

– a konkrét betegség felismerése és gyógyítása messze nem a teljes válasz a súlyosan vagy krónikusan elesett ember és családja számára. Célunk, hogy „levegőt”, azaz olyan szociális, lelki és spirituális támogatást kapjon nem csak a gyermek, hanem a családja is, ami számára egyedi és a pillanatnyi állapotában szükséges. Ez a gyógyítás minőségét is javítja, mert komplexebbé válik az, hiszen a lélek is beteg ilyenkor, de több annál, mert az egzisztenciális félelmekre, kérdésekre is igyekszik figyelni – teszi hozzá a főigazgató. A Bethesda erőssége és elismertsége abban is rejlik, hogy olyan betegségek gyógyításában is szerepet vállal, amelyek összetettebbek és nagyobb emberi odafordulást igényelnek. A főigazgató szerint ide tartoznak többek között az otthonukban lélegeztetettek, a súlyos epilepsziások, a súlyos égéssérültek, a korai fejlesztésre szorulók, a kómás, rehabilitálandó betegek, vagy a krónikus fájdalommal élők, vagy éppen a hiperaktív-figyelemhiányos gyerekek. – Főként olyan betegségekről van szó, amelyek jobban is igénylik az elmondott „bethesdás” hozzáállást, mert messze nem csak valamilyen szervi tünet gyógyításáról van szó esetükben – összegzi Velkey György.

A Bethesda Gyermekkórháznak számos terve van a jövőre nézve, ezek közé tartozik egy bölcsőde alapítása is. – A munkatársak családjai nekünk nagyon fontosak. Egy gyakran éjszakai szolgálatban levő, műszakokban dolgozó ápoló vagy ügyeleti szolgálatokat teljesítő orvos sérülékeny, a családjuk is sok terhet hordoz, kiemelt támogatást igényel. Igyekszünk figyelni egymásra: a jelzésekre, igényekre, és amiben csak lehet, segítünk – utal a főigazgató arra, hogy a bölcsőde is ilyen igényként merült fel a dolgozókban, főként a tizenkét órás műszakban dolgozó ápolókban, akik közül többen járnak vidékről Budapestre dolgozni. – A kórház mellett lévő egyik környező ingatlant szeretnénk erre a célra megvásárolni – jelenti ki Velkey György.

Köszönik a felajánlásokat

A Bethesda Kórház Alapítvány tavaly ötvenötmillió forintot kapott a személyi jövedelemadó felajánlható egy százalékából, ami tizenkétezer adófizető felajánlását jelenti. A Bethesda Kórház Alapítvány adószáma: 18042539-1-42.

Hegedűs Bence, fotó: Sebestyén László

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2019. március 31-i számában.