Hangot adnak a kívánságoknak – a legszuperebb idei kampány

Ismert és elismert színészek adnak hangot rászoruló gyerekek karácsonyi kívánságainak. A Magyar Református Szeretetszolgálat figyelemfelhívó akciójához a Manna FM és Lackfi János költő is csatlakozott – a cél pedig 2020 nehéz körülmények között nevelkedő gyermek vágyának teljesítése.

„Hangot adunk a kívánságoknak!” – elnevezéssel indított kampányt a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyhez kilenc jól ismert színművész csatlakozott: Csondor Kata, Mórocz Adrienn, Zámbori Soma, Galambos Péter, Baráth István, Simon Kornél, Rajkai Zoltán, Fekete Ernő és Nagy Ervin hangja mindannyiunk számára ismerősen cseng, hiszen színpadi és filmes szerepeik mellett számtalan jól ismert karakternek kölcsönözték jellegzetes orgánumukat. A népszerű színművészek ezúttal rászoruló gyerekek karácsonyi kívánságainak adnak hangot, egy titkos 2020-as küldetés keretében. A szemfüles hallgatónak feltűnhet, hogy a társadalmi célú hirdetésben jól ismert szuperhősök hangjait idézik meg. A cél igazán nemes: arra ösztönözni az embereket, hogy minél több, nehéz körülmények között nevelkedő gyermek karácsonyi kívánsága teljesüljön.

mrsz_2020.png

„Örömmel veszek részt minden olyan kezdeményezésben, amivel másoknak segíthetünk. Amikor az embernek lehetősége van segíteni, akkor azokat az alkalmakat meg kell ragadni. Ha az életnek van igazán meghatározható értelme, akkor az az, hogy adjunk és segítsünk másoknak” – hangsúlyozta Rajkai Zoltán színész, a SZIDOSZ Szinkron Alapszervezet elnöke.

A különleges társadalmi célú hirdetésnek a Manna FM ad otthont. A rádió médiapartnerként segíti a jótékonysági program sikerét. „A 98.6 Manna FM örömmel csatlakozott idén is a Magyar Református Szeretetszolgálat akciójához, kiemelt figyelemmel kezeljük az ilyen típusú kezdeményezéseket. Bízunk benne, hogy a kommunikáció erejével és felületeink összekapcsolásával sikerül teljesíteni a küldetést és minél több kívánság, álom válik valóra” – mondta el Hamvas Viktor, a Manna Fm programigazgatója.

A kezdeményezésben Lackfi János József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító, szerkesztő is szerepet vállalt. Egy különleges verset írt, melyet most bárki elszavalhat, behelyettesítve az általa teljesített kívánságot, melyet aztán megoszthat saját közösségi médiafelületein. Ezzel is segítve a program másokkal történő megismertetését.

A Karácsonyi kívánságlista programban nehéz körülmények között nevelkedő gyermek vágyait gyűjtötte össze a Magyar Református Szeretetszolgálat. A szülők által megküldött kérések közt sokszor olyan kívánságok is vannak, melyek sokunk számára alapvetőek, mint például egy meleg pulóver vagy lábbeli. Tavaly 650 személyre szabott kívánságot sikerült teljesíteni, idén 2020 a cél. Az akcióhoz bárki csatlakozhat a szeretetdoboz.jobbadni.hu oldalon. Segíteni háromféleképpen lehet:

Az online felületen kiválasztott ajándék megvásárlásával, melyet postai úton, futárszolgálattal vagy személyesen lehet eljuttatni a szervezethez.

A fenntarthatóság jegyében lehetőség van arra is, hogy használt, de jó állapotú termék formájában teljesüljön a kívánság.

Ha valakinek nincs módja megvenni a kiválasztott gyermek ajándékát, annak árát is felajánlhatja, ebben az esetben a Szeretetszolgálat vásárolja meg a vágyott meglepetést.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy az ajándékokat a szülőknek adja át az alapítvány, melyeket aztán így ők maguk adhatnak át gyermekeiknek, ezzel is erősítve a gyermek és szülő közti szeretetkapcsolatot. A kívánságokat november 30-ig lehet teljesíteni, az ajándékok pedig még karácsony előtt megérkeznek a szülőkhöz.

Lackfi János külön erre az alkalomra írt verse: „Sokfelé bizony nem olyan a Karácsony, hogy áll az ajándék tonnaszám rakáson. Ezért lett a nagy Karácsonyi Kívánságlista, hogy legyen, ki a rászorulók vágyait kiszállítsa, az egyik gyerek játékot kér, meleg ruhát a másik, ágyneműt vagy sportcuccot, elkel a jószándék, látszik, felkerültek a kívánságok az alábbi weblapra, hogy minél többen ajándékot bontogassanak meghatva. Én labdát vettem a Pistinek, legyél te is jó arc, segíts s a legjobb, ha egy kis videóban utána meg is szólalsz.”

Hangot adunk a kívánságoknak

A társadalmi célú hirdetés az MRSZ oldalán is meghallgatható.