Egy képzeletbeli „szerszámosláda” eszközeivel veszik fel a harcot a szorongással és a pánikkal a gyermekek, a kényszerbetegséget pedig mumusként küldik el kávézni – így zajlik a terápia a Bethesda Gyermekkórház pszichoterápiás központjában, amely nemrégiben kapott új épületet. Németh Laura klinikai szakpszichológussal, a részleget vezető pszichoterapeutával beszélgettünk.
Nemrégiben adták át a Bethesda Gyermekkórházban az új pszichoterápiás központot. Korábban is működött ez a részleg az intézményben?
Létezett, de egy másik épületben működött. A Kamasz-Szakasz Kognitív Viselkedésterápiás Gyermekközpontot 2021 februárjában alakítottuk ki, és mivel pszichés problémákkal küzdő fiatalokkal foglalkozunk, a helyszínváltozás óriási jelentőségű, hiszen most már rendkívül szép környezetben gyógyíthatjuk őket. Sokan tartanak a kórházaktól, így ez a barátságos közeg pluszlendületet adhat a részvételi motivációhoz.
A kórházban működik pszichiátria. Mennyiben különbözik ettől a Kamasz-Szakasz?
Az Ilka utcai részlegen főleg kivizsgálás zajlik. A Kamasz-Szakasz egy pszichoterápiás központ, tehát elsősorban pszichoterápiával dolgozunk, és három kórképre koncentrálunk. Az egyik a gyermekkori kényszerbetegség (OCD: obszesszív-kompulzív zavar), a másik a különböző helyzetekben jelentkező szorongás – érkeznek hozzánk teljesítményhelyzetben, szociális helyzetben szorongással küzdő fiatalok, illetve pánikbetegséggel, szomatizációval küzdők –, a harmadik pedig az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar). Utóbbi esetében kisebb gyermekeknek tartunk csoporttréningeket az indulatkezelés témakörében, illetve évente egyszer indítunk egy csoportot trichotillomániával küzdőknek. A trichotillomániás gyermekek a saját testszőrzetüket tépik ki, például a hajukat, szemöldöküket.
Hogyan lehet bekerülni a pszichoterápiás központba?
Mivel egy specifikus programmal rendelkezünk, ami hazánkban szinte egyedülálló – maximum egy-két helyen működik még hasonló –, ezért az ország bármely pontjáról lehet jelentkezni a kamaszszakasz@betehesda.hu e-mail-címen. A levelezés során általában kiderül, hogy tudunk-e segíteni az adott problémában. Ezt követően behívjuk a gyermeket és a családját egy interjúra, és egy nagyjából egyórás beszélgetéssel körbejárjuk a problémát, és megnézzük, hogy valóban tudunk-e segíteni, csoportot ajánlani. Ha a válasz igen, akkor előjegyezzük a gyermeket a megfelelő csoporttréningre.
Diagnózissal kell érkeznie a családoknak?
Mindenképpen előnyös, ha rendelkeznek diagnózissal. Az ADHD-csoporton való részvételnél például előfeltétel, hogy legyen a gyermeknek ADHD-diagnózisa. Szorongás és kényszerbetegség esetén sokszor előfordul, hogy az első interjú során körvonalazódik a diagnózis. Ha úgy látjuk az első interjún, hogy viszonylag tiszta a kórkép, és valóban segít a gyermeknek egy szorongáscsökkentő tréningen való részvétel, akkor előjegyezzük. Ha felmerülnek differenciáldiagnosztikai kérdések, akkor első körben kivizsgálásra küldjük a pácienst, és a diagnózist követően tud csoporttréningre jönni hozzánk.
Milyen alapon hozzák létre a terápiás csoportokat?
Egy héten nyolc, hasonló problémával küzdő fiatallal dolgozunk, gyakorlatilag problémaspecifikusan alakítjuk ki a csoportjainkat. A szorongáscsökkentő tréningeken életkor szerint is tudjuk bontani a fiatalokat, a „kis szorongó” csoportunk nyolc és tizenhárom év közötti fiataloknak szól, a „nagy szorongó” foglakozásokon pedig a tizennégy és tizennyolc év közöttiek vesznek részt. Az ADHD-s gyermekek indulatkezelési tréningjein pedig hét és kilenc év közöttiek, valamint tíz–tizenkét évesek számára indítunk csoportokat. Az ADHD egyébként egy sokrétű probléma, aminek az indulatkezelési oldalára fókuszálunk. Igyekszünk elérni, hogy az ADHD-t ne stigmaként éljék meg a fiatalok. Gyakori probléma, hogy az érintett gyermekek „fekete bárányokká” válnak az iskolában, ez pedig másodlagos pszichés problémákhoz (például szorongás, önértékelési nehézségek) vezethet.
Említette, hogy egy hétig tart a terápia. Mire elengedő ez az időtartam?
A feltételrendszerünk azt teszi lehetővé, hogy egyhetes, illetve kéthetes intenzív tréningeket tartsunk nyolc és tizennyolc év közötti serdülőknek. Ez idő alatt egy képzeletbeli „szerszámosládát” adunk a kezükbe, ami tele van olyan technikákkal, eszközzel, amelyeket ha elsajátítanak és beépítenek a mindennapjaikba, akkor szép fokozatosan, de enyhülnek a fennálló problémáik. A lényeg, hogy a kognitív viselkedésterápia során eszközöket kapnak a kezükbe, így nem fogják magukat tehetetlennek érezni a jelentkező tünetekkel szemben, hanem elkezdhetik visszanyerni a kontrollt. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy rövid időtartamú terápiás segítségnyújtás, elsősorban lendületet tudunk adni a változáshoz, az alapokat tudjuk letenni, de mivel pszichés problémákról van szó, legtöbbször egy hosszabb távú kezelés is szükséges a teljes gyógyulásig. A tréning után akár egyéni terápia keretében lehet ezeket az eszközöket egyénre szabni. A terápiás hét végeztével szoktunk javaslatot tenni a család számára a zárójelentésben. Emellett lehetőségünk van még arra, hogy négy hónapig tartó utánkövetéssel kísérjük a fiatalokat. Ez annyit jelent, hogy havonta egy alkalommal visszahívjuk őket csoportosan, és átbeszéljük, hogy kinek hogyan megy a küzdelem, milyen sikereik vannak, hol akadtak el, milyen nehézségeik adódnak, illetve újabb technikákat tanítunk nekik.
Hogyan képzeljünk el egy eszközt a „szerszámosládából”?
A kényszerbetegek azok, akik mondjuk folyton kezet mosnak, mert félnek attól, hogy betegek lesznek, vagy sokszor ellenőrzik, hogy bezárták-e az ajtót, mert attól rettegnek, hogy valamelyik szerettükkel baj fog történni, ha nem teszik. Ezen kívül persze sokféle variáció létezik, de a lényeg, hogy az ő kezelésük során tanítunk például kényszergondolat okozta szorongást enyhítő, illetve kényszercselekvést enyhítő technikákat. Amikor támad egy negatív, erős késztetés, gondolat, hogy „Jaj, Istenem, beteg leszek! Jaj, mi fog történni?”, akkor fokozódik a szorongás. Egy bizonyos szint felett viszont az ember már nem bírja tovább, és megpróbál szabadulni a szorongástól. A kényszerbeteg azonban nem megfelelő megküzdési stratégiákat vet be, úgynevezett értelmetlen rituálékkal, kényszercselekvésekkel próbálja oldani a feszültséget. Például elkezdi állandóan mosni a kezét, és ezzel csökken a szorongás, amit a kényszergondolat okozott neki. Ez viszont zsákutca, mert amint lejjebb ment a szorongás szintje, újra támadnak a kényszergondolatok még erősebb feszültséget okozva, és még több kézmosásra lesz szüksége ahhoz, hogy ugyanarra a nyugalmi szintre érkezzen, mint korábban. A lényeg, hogy hosszú távon be fog szűkülni az élettere, és előbb-utóbb az egész napját áthatják majd a kényszerek. Itt jön be a késleltetés technikája, hogy ha a gyermek érzi, hogy nem bírja tovább és a kényszercselekvéshez akar fordulni, akkor valami ilyesmit kell mondania a kényszernek: „Figyelj, öreg! Most nem érek rá, menj el öt percre kávézni, utána visszajöhetsz, és teljesítem a kérésedet.” Fontos, hogy a várakozási időben a gyermek aktívan elfoglalja magát. Első körben általában visszajön a kényszer, és teljesítik a kényszercselekvést, de már öt percet kibírtak. Utána tíz percre vagy tizenötre növeljük ezt a késleltetést – amennyire a gyermek esetében szükség mutatkozik, amennyit elbír –, és előbb-utóbb arról számolnak be a páciensek, hogy elküldték a kényszert kávézni, és eszükbe sem jutott elvégezni az adott kényszercselekvést. Megtapasztalják, hogy a feszültség a kényszercselekvés elvégzése nélkül is alábbhagy.
A kognitív viselkedésterápia mellett milyen módszerekkel igyekeznek még segíteni?
A működésünk három alappillérből áll: az első a kognitív viselkedésterápia, a második, hogy ezeket a kognitív viselkedésterápiás technikákat élményterápiával próbáljuk meg átadni a klienseknek. Az OCD-s gyermekekkel például képzeletbeli mumusként kezdünk el beszélni a kényszereikről, amelyek nem hagyják őket békén a mindennapokban. A mumust le is kell rajzolniuk, illetve az ellene folyó küzdelmüket is megjelenítik. A késleltetés technikája során ők találják ki, hogy miként küldik el a mumust öt percre. Az élményterápiás eszköztárunk részét képezik még az állatasszisztált foglalkozások is, kutya és miniló is szokott érkezni hozzánk. Emellett problémaspecifikusan kialakított terápiás szabadulószobánk is van, amelyekből a héten elsajátított technikák segítségével tudnak kiszabadulni a gyermekek. A játék során szorongáskeltő helyzetbe kerülnek, ahol meg kell oldaniuk valamilyen küldetést a szabaduláshoz. Egy terápiás asszisztens vagy terapeuta végig a gyermekekkel tartózkodik, és figyeli, hogyan néznek szembe a kényszereikkel, szorongásaikkal. A harmadik alappillérünk a rendszerszemlélet. Hisszük, hogy akkor hatékony egy kezelés, ha a kliens, a szakember és a szülők is összefognak. Ezért fontos, hogy a tréning elején és végén is tartunk csoportos beszélgetést a szülőknek. A terápiás hét végén elmondjuk nekik, hogy milyen technikákat tanítottunk, illetve azt is, hogy szülőként hogyan tudják segíteni a gyermekeiket a küzdelemben. Az a tapasztalatunk, hogy a szülők sokszor a terápia után is tartják a kapcsolatot, főleg a kényszerbeteg gyermekek családja, akik gyakran kétségbeesve keresnek fel minket. Látszik, hogy már az is gyógyító erejű tud lenni, ha hasonló cipőben járó szülőkkel találkoznak.