Harsányban találkoztak a református nevelőszülők

Ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat – Nevelőszülői Hálózat a Református Nevelőszülők Országos Találkozóját. A rendezvény elsődleges célja a családok találkozása, a közösség építése, erősítése és a kikapcsolódási lehetőség biztosítása volt.

A harsányi kalandpark adott otthont június 11-én a nevelőszülők találkozójának, melyre több száz gyermek és felnőtt érkezett. A szülők elhozták nevelt és vérszerinti gyermekeiket is, akik színes programokon vehettek részt: volt koncert, táncház, arcfestés, lufi-hajtogatás, lovas kocsikázás, bábszínház, sportverseny és gyermekjogi vetélkedő. A gyönyörű természeti környezetben – dombokkal és tóval határolt területen – folyamatosan hallatszott a gyermekek kacaja, vidám, zenés ritmusok és az Istent magasztaló énekek. Eközben a szakemberek szakmai beszélgetéseken, előadásokon vehettek részt.

kép

Beszterczey András, az MRE Szeretetszolgálati Iroda vezetője nyitotta meg a találkozót, majd a fenntartó nevében köszöntötte a megjelent szülőket, gyerekeket és munkatársakat, valamint áldott és esőtől mentes találkozót kívánt a résztvevőknek.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese a térség országgyűlési képviselőjeként köszöntötte a jelenlévőket, majd Szabó Gergely, a község polgármestere fejezte ki örömét, hogy Harsányban tartják a találkozót.  A polgármester azt is hozzátette, hogy a református szolgálat nem ismeretlen a településen, például a környékbeli fiatalok keresztelőjét rendszerint pünkösdkor tartják a helyi református templomban.

A nyitóáhítaton Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzője Pál Timóteusnak írt második leveléből (2Tim 1,17) és Jeremiás könyvéből (Jer 1,3) hozott egy-egy verset a hallgatóság elé. „Az, hogy mi ma itt vagyunk, az Ő hűségének jele, ajándéka. Jogosan vár tőlünk is hűséget, mindig abban a szolgálatban, amelyikben épp vagyunk, ami nem mindig kellemes – mutatott rá a főjegyző – Szülőnek lenni sem mindig boldog állapot, de minden helyzetben hűségesnek kell lennünk, és a ránk bízott drága kincset megőriznünk.”

Forrás: MRSZ