Házhoz megy a meleg étel a téli szünetben

Itt a karácsony. Bezárnak az iskolai menzák. Sok családnál az ünnepek azonban sem bőséget, sem ínycsiklandó fogásokat nem hoznak, csak a nélkülözést. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ezért az idén a legrászorulóbb, éhező gyerekek karácsonyi asztalára is meleg ételt tesz. Ezért a téli szünet minden egyes napján, országszerte naponta 200 gyermeknek viszi házhoz a reggelit, a meleg ebédet és a vacsorát is.
„Aki ételt ad, életet ment" – hirdeti az Szeretetszolgálat kampánya, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy ma 10 és 30 ezer közé tehető azon magyar gyerekek száma, akik az iskolán kívül nem jutnak rendszeresen élelemhez. Számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól.

„Adománygyűjtő kampányunk elsődleges célja az, hogy rávilágítsunk: rengeteg gyermek él felfoghatatlan és elfogadhatatlan szegénységben; számukra egyetlen tál meleg étel is óriási segítséget jelent" – hangsúlyozta Osgyán Dániel, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. „Éppen ezért a téli szünet minden egyes napján osztunk ételt a rászorulóknak Budapesten és vidéken egyaránt" – tette hozzá az MRSZ vezetője.

„Ha egy gyerek éhes, az a két szülő számára is borzalmas állapot, hiszen nem tudnak enni adni gyermekeiknek. Ha egy gyereken segítünk, egyszerre három embert lakatunk jól" – nyilatkozta Szinetár Dóra színművész, aki ingyen vállalta, hogy a jó ügy arca legyen, mert úgy véli, ha segítünk másoknak, a mi lelkünk is jobb állapotba kerül. A színésznő személyesen is részt vesz a téli szünet számos ételosztásain. December 22-én például a házhoz szállításban segít az MRSZ-nek Budapesten.

A Szeretetszolgálat december 20. és január 4. között – az iskolai szünet teljes idejében –, kétszáz éhes gyermeknek biztosítja önerőből, saját kiszállítással a napi háromszori étkezését. Az MRSZ főállású szociális munkásai a helyi családsegítőkkel együttműködve választották ki a rászoruló gyerekeket Budapesten, Borsodban, Hajdú-Bihar megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Békés megyében. A fővárosban naponta hatvan, megyénként pedig 35-35 gyermeknek viszi házhoz a segélyszervezet a napi menüt, amelyet hol református intézmény konyháján főznek, hol pedig közétkeztetéssel foglalkozó vállalat vagy étterem kedvezményes együttműködésével állítanak össze. Borsod, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az MRSZ munkáját a kiszállításban való segítséggel is támogatja a gyerekek ételeit megfőző partner étterem. A Szeretetszolgálat tervei szerint minden gyermek délig megkapja az aznapi meleg ebédet és vacsorát, valamint a másnapi reggelit. Az ételek mellett almával, sőt apró meglepetéssel is igyekszik a segélyszervezet kedveskedni, hogy egy kicsit enyhíteni lehessen a karácsony körül hatványozottabban érezhető nélkülözés érzelmi terhét is.

A házhoz szállítás mellett azonban – hasonlóan a korábbi évekhez – december és január folyamán több időpontban is meleg ételt oszt, valamint melegedőt és teajáratot üzemeltet Debrecenben és Budapesten, tartós élelmiszerrel segíti a rászorulókat és közel ezerkétszáz gyermek számára gondoskodik karácsonyi ajándékról. Ezekről a programokról az MRSZ honlapján lehet tájékozódni.

MRSZ