Húsvéti kék vödrök

Húsvétkor is várja az adományokat a Kék Vödrökbe a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A hazai és a kárpátaljai nehézsorsú magyar családokon kíván segíteni a Magyar Református Szeretetszolgálat azzal, hogy április 12-én és 19-én tartós élelmiszer gyűjtést szervez Debrecenben. A Szeretetszolgálat diák és felnőtt önkéntesei a Füredi úti és a Csapó utcai bevásárlóközpontok élelmiszerrészlegén délelőtt 10-órától este 8 óráig várják mindazokat, akik felajánlásaikkal segítenek megteríteni mások ünnepi asztalát.

Húsvét az áldozathozatal ünnepe, a megújulásé, a feltámadásé - ezért kérjük, hogy minél több embertársunkban támadjon fel az adakozó szeretet is. A legkisebb adomány is értékessé lesz, ha nagy szeretettel adjuk!

A KÉK VÖDÖR akciót, a tartós élelmiszer gyűjtést 5 évvel ezelőtt a Dorcas Segélyszervezettel együtt kezdte el a Református Szeretetszolgálat és ezt ezen a két napon ismét közösen végzik. Önkénteseinket a Beregszászi és a Fazekas Gimnáziumból toboroztuk. Ezúttal is bízunk abban, hogy összefogásunk révén kárpátaljai magyar családokon is segíthetünk.

Bővebb információ:
Balogh Barnabás
30/41-84-100
balogh.barnabas@jobbadni.hu
Magyar Református Szeretetszolgálat
www.jobbadni.hu