Jókedv, elmélyülés, cigány ritmusok

Az imanap hivatalosan még el sem kezdődött, de már az éneklés, dicsőítés, találkozás örömétől vibrált a templom környéke, az alkalomra összeállt zenekar és kórus hangja messzire elhallatszott. Nem érződött a gyülekezeten, hogy egyesek kora hajnalban keltek, több száz kilométert utaztak, hogy időben megérkezzenek. A helyszín – akárcsak a tíz évvel ezelőtti első cigánymissziós imanapon – Káposztásmegyer volt, a helyi lelkipásztor, Zámbó András most is nyitott szívvel és ajtókkal fogadta be a rendezvényt.

A helyszín kiválasztásánál a szervezők igyekeztek mindenkire tekintettel lenni: nagyjából egyenlő távolságra voltunk Mátészalkától, Bártától vagy Kecskeméttől, ahonnan egyaránt érkeztek hívek. Ugyan az ország különböző pontjain élnek, a szeretetszolgálat programjairól mégis már sokan ismerik egymást. A folyosóra kihelyezett képeken többen magukra ismertek, a tavalyi imanap montázsvideójában is ismerős arcok bukkantak fel. Néhányan már-már reklámarcai lehetnének az országos cigánymissziónak, hiszen rendszeresen örömmel csatlakoznak a közösségépítő és szemléletformáló programokhoz.

Így például Krisztián, az alkalmi kórus csupa szív énekese, aki az imanapon elmesélte, hogy fiatalon legszívesebben „letépte volna magáról a bőrét” kettős identitása miatt. Az egyik Csillagpont fesztivál azonban sorsfordító volt számára, azóta megbékélt cigányságával, sőt büszke is rá. A Lakról érkező László, aki vallja, hogy – amióta egy baleset következtében elveszítette látását – a hit világosságában él, amiért végtelenül hálás. De példa lehet Ricsi is Edelényből, aki csak pár éve tért meg, mégis az imanapon elsőként próbálta fel a szimbolikus palástot, amely a magyar és cigány identitás közös megélését és az egyenlőséget jelképezte. Velük együtt körülbelül kétszázötven roma és nem roma gyűlt össze, ünnepelve a cigányságot, magyarságot, a keresztyénséget és egymást.

Az imanap elején – az április 8-i nemzetközi romanapra emlékezve – piros, zöld és kék színekben pompázó kokárdákat osztottak szét közöttünk. Ezek a roma zászló színei. A kokárdák feltűzése után elkezdődött a rendezvény hivatalos része.

– A romanapnak és ahhoz kapcsolódva ennek az imanapnak az a célja, hogy lássátok, hogy mennyi helyről vagytok, mennyiféle szolgálatot végeztek és így megerősödjetek a hitetekben. Ezt a megerősödést pedig otthon tovább tudjátok adni – hívta fel a résztvevők figyelmét Pena-Sztojka Szabina, a Magyarországi Református Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője. A református lelkész beszélt arról a krisztusi üzenetről is, amely az egyik legfontosabb témája volt az imanapnak: – Jézus megváltotta a kultúránkat, megváltotta a származásunkat, megváltott minket. Ezért van rajtunk ez a kokárda is, hogy bizonyságot tegyünk arról, nem vagyunk elveszettek, Isten gyermekei vagyunk – fogalmazott.

A következő felszólaló a vendéglátó Káposztásmegyeri Református Egyházközség lelkésze volt. – Már hallottatok arról, hogy papok vagytok. De mi lenne, ha mindenki a mellette ülő szemébe nézne és kimondaná: Te Isten királyi papja vagy! – kezdte köszöntőjét Zámbó András, majd azzal folytatta, hogyan leszünk pontosan a különbözőségeink ellenére Krisztus testének, a keresztyénségnek tagjai.

Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója igei köszöntőjében Pál apostolt idézte: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1Jn 3,2) Czibere Károly ez utóbbi mondatot helyezte elsősorban a gyülekezet szívére: a hamis képeink mögött olyannak látni őt, amilyen valójában – mindez a krisztusivá válást, az átváltozást jelentheti életünkben.

Daróczi János, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogyan fonódott össze a magyar és cigány kultúra a történelemben. Hangsúlyozta, hogy a cigányság mesterségbeli tudással, énekszóval, békességgel érkezett, és már több mint hatszáz éve része a magyar a társadalomnak. Kitért az 1848-as szabadságharcra, amikor a magyar csapatokat cigányzenekarok buzdították. Kiemelte a történelem híres roma művészeit és a hétköznapok kétkezi munkásembereit, akik keményen dolgoznak azért, hogy jobb legyen ebben az országban. Elmesélte, hogy egy határ menti településen, Bedőn nőtt fel, ahol mindenki beszélte a másik nyelvét, és mind a romák, mind a magyarok, mind a románok elfogadták a másikat, hiszen szükségük volt egymásra. A településről később kivételesen sok diplomás cigány ember került ki. – Egyszerre vagyunk magyarok és cigányok. Fontos lenne ezt úgy összehangolni, hogy megférjen a szívünkben, lelkünkben. A kettős identitásunkkal csak többek vagyunk – mondta Daróczi, majd megjegyezte, hogy hittel igenis lehet változást elérni.

Az imanapon Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tartott áhítatot. Prédikációját az Efezusi levél 3. részének 17–19. versére alapozta: „...hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.” A püspök a beszédében kifejtette, hogy az összetartozás felismeréséhez nem kellenek egyetemi tanulmányok, csupán az isteni szeretet átélése, megélése.

– Ebben az őseink is benne voltak, az utódaink is benne lesznek, lényegében az egész földkerekségre kiterjed. És a legmélyebben lévő embereknek az életét is meg tudja tartani. Sokat gondolkodtam azon a bibliai kifejezésen, hogy Jézus „alászállt a poklokra”. Jézus a pokolba? Miért ment ő oda? Azért, hogy a legmélyebben lévő embert is felemelhesse – hangsúlyozta a püspök, miközben arra is kitért, hogy a szeretet előfeltétele egymás megismerésének, nem pedig a következménye. – Csak akkor ismered meg a másikat igazán, hogyha szereted. Ez a keresztyén hitnek a titka és ez az a küszöb, amin átlépve együtt lehetünk abban, ami a világon a legtöbb és legfontosabb – tette hozzá. Végül a gyülekezetet egy jókívánsággal buzdította: – Kívánom nektek, hogy képesek legyetek megismerni, mi a szélessége, hosszúsága, magassága és mélysége Isten szeretetének – fogalmazott Balog Zoltán.

A köszöntések között felhangzó dicsőítő dalokba akarva-akaratlanul cigányzenei elemeket szőtt a zenekar, amit természetesen lelkes énekléssel támogattak az egybegyűltek. Közben egy-egy igerésszel bemutatkozott az ország különböző pontjairól érkező kilenc gyülekezet, sor került kiscsoportos imádságokra, bizonyságtételekre is.

Ebéd után pedig kezdetét vette a „produkció”. Pillanatok alatt óriási hangulat kerekedett a templom előtt, ahol táncra, freestyle rapre, gitáros előadásra vállalkozhattak a merészebbek. Bátorságból pedig nem volt hiány: az odaadó éneklés, az egymás előtt való megnyílás, a szívbe markolóan személyes bizonyságtételek, a megélt Ige felszabadította a közösséget.

Sokaknak fontos és mély emléke lesz ez a tavaszi nap. A kipirosodott arcok, tiszta tekintetek arról tanúskodtak, hogy a többség igazán önmaga tudott lenni. A beszédek, a közös éneklés, a bizonyságtételek közös üzenete, hogy a hit valóban változást eredményezhet a mindennapokban. Az imanap után ebben biztosan megerősödött a gyülekezet.