"Mit jelentettek a hívő emberek életében a református diakonisszák, és hogyan vállaltak velük sorsközösséget a többi történelmi egyházban?” – erről szólt december 5-én az MRE Zsinatának székházában a diakonissza anya- és testvérházak erőszakos bezárásának hatvanadik évfordulójáról való megemlékezés.
„Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét…” (Jak 1,19-27) olvasta fel Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke a napi Igét. Mint mondta, bár nem napra pontosan hatvan éve zárták be a diakonissza anya- és testvérházakat, mégis a mai nap az, amikor meg kell erről emlékezni. Hiszen a mai Ige egy olyan áradó áldás, feladat, aminek testté lett szolgálati formája a diakónia. A püspök a diakonisszák lelkületét példázva, egy számára kedves testvér fejfájának feliratát hozta: „És eljön az Öröm ideje.” Így üzennek ők, akik megtanulták Jakab apostoltól Krisztus követésének az Igében is hallott általános keretét: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. ”
Református keresztyén életközösség
A megemlékezés egyik célja, hogy visszatekintsük arra, ami összeköt bennünket az ezelőtt hatvan évvel szolgált diakonisszákkal: a Krisztus iránti hűségre. Ha ez hiányzik belőlünk, akkor szolgálatunk nem más, mint szociális tevékenység, hangzott el Czibere Károly, az MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője köszöntőjében. Az irodavezető az anyaházak egykori, 1941-es szabályzatát is megismertette az egybegyűltekkel.
Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője
„Az anyaház, az a református keresztyén életközösség, amelyet a diakonisszák a vezetőség tagjaival együtt alkotnak. Ez a közösség áll: az imádkozó élettel gyakorolt és bizonyságtételekkel megpecsételt közös hitből, egymás terhének hordozásából; egymás segítéséből és fegyelmezéséből, az Isten országa építésére vállalt közös és szervezett munkából.” Vajon e szerint élünk-e? – tette fel a kérdést Czibere Károly.
Arra a kérdésre, mit jelent családtagként a diakonissza testvérközösségben élni, Csanádyné Dr. Bodoky Ágnes, a Filadelfia Diakonissza Egyesület alapítójának, Bodoky Richárdnak lánya adott választ. „Ahogy mi részei voltunk a Filadelfia életének, úgy tartozott bele saját családunkba a diakonisszáké is” – emlékezett vissza. A Jelenések könyvéből a Filadelfia gyülekezetnek szóló üzenetet idézte: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki nem zárhat be.” A szolgálatot nem zárhatja be senki, mindig megtalálja a maga útját, adott hangot optimizmusának Bodoky Ágnes.
Amely világ felé haladunk, nem lehet el diakonissza nélkül
Mit jelent egy életre a diakonisszákkal való találkozás, erről halhattunk bizonyságtételeket a konferencia következő részében.
Márkus Mihály nyugalmazott püspök Ravasz László 1919-ben írt szavait elevenítette fel: „Amely világ felé haladunk, bármilyen formát öltsön, nem lehet el diakonissza nélkül.” A nyugalmazott püspök hozzátette ehhez, hogy 32 év múlva megszüntették a szolgálatot.
„Egy tollvonással eltörölték, így nem kellett végignéznetek lassú kimúlását – osztotta meg Márkus Mihály a svájci Bernben 25 évvel ezelőtt neki mondottak, majd így folytatta – Egy kiürülő templomot könnyebb eladni, mint élettel megtölteni, és nekünk ez az utóbbi a feladatunk. Adni fogja az Isten, hogy az egyetemes papság mellett a protestáns szerzetességet is újrateremtse”
Gyerekkori benyomásairól mesélt Cseri Kálmán nyugalmazott lelkipásztor: „A gyerekek számára vannak csúnya nénik és jó nénik. Nekünk a furcsa kendős diakonisszák a jó nénik voltak, akikhez mindig oda lehetett menni, mert egyszerűen szerettek minket.” Hamar István, nyugalmazott lelkész az örök derűt és a helytállást emelte ki. Ez utóbbiban a diakonisszák élen jártak, azt mutatták meg, milyen az, amikor a közösség felülírja az egyén érdekeit.
Az igazi ökumené nem intézményesíthető
Édesanyjáról emlékezett meg, aki 16 évig volt diakonissza Derencsényi Zsuzsanna, az MRE Szeretetszolgálati Irodájának munkatársa. A szavak általa és szolgáló testvérei által tartalommal töltődtek meg Derencsényi Zsuzsanna számára, értelmet nyert az Isten Igéjével élés, az engedelmesség, a helyén való intés. A szeretetszolgálat munkatársa megfogadta azon szolgálati lelkületet is, amely szerint „jutalom, hogy tehetem”.
Derencsényi Zsuzsanna
A kolozsvári anyaház történetét Kovács Horváth Katalin elevenítette fel, akinek édesapja volt a ház vezetője, annak kényszerű bezárásáig, míg a sajósenyei szolgálatról, az ottani Fogyatékosok Református Ápoló-Gondozó Otthon jelenlegi irányítója, Kövér Imre számolt be.
A sorsközösség vállalása a négy történelmi egyházban címmel elsőként Tímár Ágnes, a római katolikus apácarendek képviselője, apátnő tett bizonyságot. A kommunista időkben szolgálatáért kapott második börtönbüntetése után ismerkedett meg a debreceni diakonisszákkal. Igazi testvéri találkozás volt ez reformátusok és katolikusok között. Az Istenben való egységet tapasztalták meg, az igazi ökumenét, amely nem intézményesíthető, fejezte be gondolatait az apáca.
Új hajtások
Túrmezei Erzsébet diakonissza verseire építette fel előadását Madocsai Miklós, lelkipásztor, a FÉBÉ evangélikus diakonisszák képviselője. A költőnő akkor is írt, amikor alagútba ért segítő szolgálatuk, és akkor is, amikor az 1990-ben újra indulhatott. A majd negyvenéves kényszerszünet után ismét megnyitott anyaház vezetője Túrmezei Erzsébet lett.
Az azóta eltelt időkben a Fébé égisze alatt indítottak egy fogyatékos otthont és egy csendesnapok megrendezésére szolgáló házat is létrehoztak. A lelkipásztor az újjáéledt diakonátust egy olyan kivágott fához hasonlította, aminek új hajtásai egy ideig növekedtek, de ismét elszáradni látszanak. Az adhat reménységet, hogy vannak, akik hiszik, és vállukra veszik a fa újraéledésének terhét.
Ezt követően Peter Rüesch, nyugalmazott lelkipásztor, kelet-európai kapcsolattartó az újonnan alakult svájci diakonisszaházak üdvözletét hozta el.
Éledés a szeretettől
Az alkalom legvégén a Szeretetszolgálat jövője volt a téma. Telek Péter-Pálné Kabai Virág, a Diakonátus elnöke a gyülekezeti diakóniai munka megerősítésében, a professzionális háttér megteremtésében és a szakmai közösség továbbépítésében látja a keresztény szolgálat jövendőjét. Ugyanezt erősítette meg Czibere Károly is zárszavában, amiben munkájukat ahhoz a megfagyott kézhez hasonlította, amely a szeretettől feléled.
Kováts Annamária, fotók: Kalocsai Richárd