Kiválasztó hétvégét tartottak az Önkéntes Diakóniai Évre

Szolgálni vágyó fiatalokkal találkoztak az Ökumenikus Diakóniai Év Hálózat magyar, angol, német, norvég, belga, francia, holland, olasz, lett, cseh és lengyel munkatársai február 21-23. közöt Berekfürdőn.

„Azokkal a fiatalok találkoztunk, akik útkeresésben vannak, egyetem előtt vagy után állnak, hogy egy évet külföldön szolgáljanak, mint önkéntesek" – tájékoztatta a reformatus.hu-t Závodi Emese, a program vezetője. Az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda partnerei tájékoztatást adtak a konkrét lehetőségekről és arról is beszéltek, hogy milyen jó dolog fiatalon szolgálni: „A mai világ modern eszközeit is szolgálatba állítva megpróbáljuk fiataloknak megmutatni, elmondani és segíteni, hogy megtapasztják Isten szeretetét."

ode_01.jpg

A most kiválasztott fiatalok 2020 őszén indulnak majd el, hogy gyülekezetekben és diakóniai intézményekben szolgáljanak. Závodi Emese szerint a különböző felekezetű munkatársak, szervezetek, programok a közös együttműködés által is hitet tesznek arról, hogy lehetséges Európában együtt, közösen szolgálni: „Az önkéntes szolgálat is ennek a hitnek és szeretetnek a megnyilvánulása."