Mentő Maci színre lép

„Sokan életük talán legkritikusabb pillanatában kapják majd meg ezt a mackót, ezért hálás a szívünk, ha arra gondolunk, hogy vigaszt és segítséget nyújthatunk rajtuk keresztül” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Mentő Maci elnevezésű akcióról. „Mackót minden mentőautóba” jelmondattal indította útjára legújabb, az OMSZ-szel közös programját a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), hogy javítsák az évente 45 ezer, mentős ellátásra szoruló gyermek lelkiállapotát.

Aki utazott már mentőautóban – akár betegként, akár kísérőként – az tudja jól, mennyire megterhelő a villogó kocsiban a kórház felé haladni. Ez fokozottan igaz a 14 év alatti betegekre és utasokra, akiknek még nagyobb szüksége van a lelki támogatásra is. Ezt felismerve kezdett különleges kampányba az MRSZ és az OMSZ, melynek köszönhetően plüssmacik kerülnek minden mentőautóba.

képA puha állatkák azért készülnek, hogy könnyítsék a gyermekek ellátását, a rosszullét vagy baleset miatt őket ért lelki trauma feloldását.  Néhány éve indult egy civil kezdeményezés, hogy a mentőautókban utazó beteg gyermekek fájdalmait egy-egy kedves, otthon már nem használt játékmaci ajándékozásával enyhítsék, majd a Neat Szeretek Mindenkit Nonprofit Kft. gondolta tovább az ötletet: szerették volna, ha a macikat megváltozott munkaképességű munkavállalók varrják, újrahasznosított anyagokból.

kép„Ezt a kezdeményezést karoltuk fel, majd ezzel kerestük meg a Mentőszolgálatot. Összesen húszezer mackót szeretnénk átadni nekik” – jelentette be Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, a mackók szigorú ellenőrzésen estek át, így a termék elnyerte a CE tanúsítványt, amely garancia arra, hogy a gyermekeknek készített játék biztonságos és megfelel a követelményeknek. A szervezet a mai napon átadta az első kétezer Mentő Macit, ezek már a mentőautókban várják a gyermekeket.

A mackók gyártása a Magyar Református Szeretetszolgálat különböző telephelyein, a tavaly indított rehabilitációs foglalkoztatásban részt vevő, megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő munkavállalók közreműködésével történik. A Mentő Macik gyártási folyamata sokrétű, felöleli a szabást, varrást, tömést, hímzést, lyukasztást, tépőzár felerősítést, valamint a Szeretetszolgálat logójával ellátott címkék felhelyezését.

Barát a bajban

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról számolt be, hogy a Mentőszolgálat évente 45 000 gyermeknek segít, már több mint húsz éve működtetnek gyermekrohamkocsikat is – ugyanakkor általában a gyermekeket is „normál” mentőkocsikból látják el, ahol nem mindig áll rendelkezésre gyerekorvos. „Igyekszünk a legnagyobb szakmaisággal és empátiával fordulni a gyerkőcökhöz, fontos az az emberség is, amit ilyenkor közvetíteni tudunk feléjük és családtagjaik felé – hangsúlyozta a főigazgató. – Egy ilyen pihe-puha mackó segít oldani feszültséget és segít abban, hogy még jobb terápiát nyújthassunk. Köszönjük ezt a felajánlást a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, mert a mi kapacitásunk az életmentésre irányul, ezért a játékok elkészítése nagy segítség számunkra.”

kép„Adni több, mint kapni. Aki készül, gondol a másikra és hisz abban, hogy, amit tesz, az valakinek örömet okoz, akkor ő maga is ajándékot kap” – tette hozzá Bán Teodóra, Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ ügyvezetője. Mint mondta, bár szigorúan szabályozzák a Budapesti Karácsonyi Vásáron való megjelenést, mindig örömmel veszik, ha ilyen kezdeményezés mellé állhatnak valamilyen formában – hiszen valahol ez a közösen megélt advent lényege.

képA macikat egyaránt megkapják majd a mentőautóba kerülő betegek és sérültek, illetve azok a gyerekek is, akiknek szüleiket kell kórházba kísérniük. A Szeretetszolgálat és az OMSZ dolgozói remélik, hogy minél kevesebb gyerek betegszik meg, ugyanakkor azoknak, akik mégis mentőautóba kerülnek, valódi társ lehet a Mentő Maci. „Sokan életük talán legkritikusabb pillanatában kapják majd meg ezt a mackót, ezért hálás a szívünk, ha arra gondolunk, hogy vigaszt és segítséget nyújthatunk rajtuk keresztül” – hangsúlyozta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

Ahhoz, hogy a plüssmackók minél több mentőautóba, minél több gyermekhez eljuthassanak, fontos a gyártás folytonossága és az, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosítottak maradjanak. Az MRSZ szívesen fogad minden olyan felajánlást és adományt, mely ezt elősegítheti, emellett a kész Mentő Macik megvásárlásával is támogatható a program: egy plüss előállítási költsége mintegy 1000 forint, ára pedig 2000 forint, így, aki megvásárol egy mackót, hozzájárul egy másik elkészítéséhez és térítésmentes átadásához.
Rendeléseket a kis.adrienn@jobbadni.hu email címen fogadnak, illetve a mackók a Vörösmarty téren is megvásárolhatók. 

Farkas Zsuzsanna. fotó: Kalocsai Richárd