Nem lehet tudni, hogy mi lesz

Huszonnyolc unoka

Nincs mindig, ma sincs segélyosztás a református egyház diakóniai központjában Beregszászon, naponta mégis többször betéved egy-egy rászoruló, aki kevés élelmiszert vagy pár ruhadarabot re­mél magának vagy hozzátartozójának. Rózának, a cigány asszonynak jó napja van, mert a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kuratóriumi elnökének kisbusza csupa hasznos dologgal megrakva áll az udvaron.

– Van gyerek a családban? – kérdezi tőle a szeretetszolgálati vezető.

– Huszonnyolc unokám van – érkezik a válasz, és rutinosan köti csomagba, majd veszi a vállára a gyermekszéket, a gyermekruhákat és a plüssjátékokat. – A legkisebb hat hónapos – teszi hozzá az asszony.

– Várjon, neki is küldök valamit – mondja az elnök, és pár üveg bébiételért még benyúl az autóba.

Az asszony férje kint várakozik szekérrel az utcán, de látva a jó fogást, ő is bejön a diakóniai központ udvarára. Azonban nincs szerencséje, mert olyannal találkozik, aki ismeri, és tudja, hogy Róza családjához tartozik.

– Ne legyenek telhetetlenek, hanem adjanak hálát a jó Istennek! Most vitt el a felesége egy egész zajdával. Azt akarja, hogy másoknak ne jusson? – küldik el a férfit. Amúgy sem szívesen adnak neki, mert tudják: az adomány nem jut el a családjához, általában eladja és a pénzt a játékgép nyeli el.

Kisgyermek napszámban

Alig megy el, már jön is a következő. Egy fiatalasszony ébenfekete szemű, gyönyörű gyermeket, valamint gyöngybetűkkel és meglepően jó helyesírással írt levélkét szorongat a kezében, amelyben válságos helyzetét ismerteti „Béla bácsival", azaz Nagy Béla kárpátaljai főgondnokkal, a diakónia vezetőjével. Elárulja, hogy huszonhat éves testvérét a napokban infarktus vitte el, és két árva maradt utána, akikről a saját gyermeke mellett most már neki és édesanyjának kell gondoskodnia.

– Napszámba járok gyomlálni. Harminc grivenyt kapok és ételt a gyereknek – meséli Balog Andzsi, merthogy óvodára nincs pénze, ezért a kislánya, Dorina is mindig elkíséri.

A harminc ukrán grivnya pár hónapja még ezer forintot ért, ma már csak hatszázötvenet. És ha esik, akkor se pénz, se ennivaló. Ráadásul a háborús kiadások miatt a kormány a gyerek után járó „pulyapénzt" is megvonta, amely eddig százharminc grivnyát, szűk háromezer forintot jelentett a családnak havonta.

Közeleg a tél

A háború mindenkit nehéz helyzetbe hozott, és a helyiek attól tartanak, hogy ez még csak a kezdet. Az MRSZ elnöke is azért érkezett augusztus 15-én Kárpátaljára, hogy a helyi vezetőkkel tárgyaljon arról, miben lehetne a református segélyszervezet a segítségükre. A túlnyomórészt magyarok lakta város és járás elöljáróival folytatott tanácskozáson Pál Sándor a Magyar Református Egyház valamennyi intézményét és gyülekezetét maga mögött tudó MRSZ támogatásáról biztosítja a helyieket, akik elmondják, még sosem mondtak nekik semmire sem nemet a reformátusok, akármilyen kéréssel fordultak is hozzájuk. A felek egyetértenek abban, hogy egymás folyamatos tájékoztatására és a legrosszabbra is felkészítő közös cselekvési tervre van szükség.

Ma még a nyári napsütésben senki sem fázik, de az oroszok elzárták a gázcsapot, és ez két-három hónap múlva az őszi-téli hidegben komoly gondot okozhat. A városi és a járási vezetők feje elsősorban az intézmények, különösen is a beregszászi kórház ellátása miatt fáj. Ahogy egyikük mondja, rendkívüli helyzet esetén az iskolából még csak-csak haza lehet küldeni a gyerekeket, de a betegekről gondoskodni kell. Úgy tűnik, egy brikettgyártó cég oldhatja meg a kérdést: megelőlegezi az öt és félmillió grivnyás – hozzávetőleg százhúszmillió forintos – beruházás költségeit, ha tőle rendelik meg majd a fűtőanyagot.

A nagydobronyi, a tivadarfalvai és a nagyberegi református líceum úgy épült, hogy a fás tüzelés is megoldható az épületekben, de a parókiákon és a többi intézményben szükség lesz a fűtés átalakítására. Hogy erre honnan lesz pénzük, még nem tudják a kárpátaljai reformátusok. Két erdélyi egyházmegye mindenesetre már felajánlotta, hogy egy-egy kazánnak összegyűjti az árát. A pénzre tehát szükség lenne, de az egyház amúgy is siralmas anyagi helyzetén csak rontanak a háború miatt bevezetett újabb és újabb adók. Az egyházi ingatlanokra vonatkozó adóterhek növekedéséről július 27-i lapszámunkban már beszámoltunk, legújabban pedig a munkaadói járulékot emelték másfél százalékkal.

Gáz híján a városi tömbházak lakói sokkal nagyobb bajba kerülhetnek, mint a családi házakban lakók. Ráadásul a hősugárzó sem jelenthet megoldást, hiszen a megnövekedő terheléstől az elavult hálózat mondana pillanatok alatt csődöt. Arról nem is szólva, hogy szélsőséges esetben nemcsak a gáz-, de az áramszolgáltatás is megszűnhet. Az MRSZ krízishelyzet estén többféleképpen is segíthet: pokrócokat vagy akár kisebb fatüzelésű kályhákat adhat a fagyoskodóknak, és melegedőket is nyithat a településeken. A segélyszervezet egy utánfutóra szerelhető brikettgyártó gépet is beszerzett, amely mezőgazdasági hulladékból óránként több tonna tüzelőanyagot képes előállítani.

Turisták?

A Kelet-Ukrajnából várt menekültáradat egyelőre elmaradt. Hivatalosan legalábbis. A Beregszászi járásban eddig csupán két fő, egy kislány és az édesanyja kért menedéket, róluk a református egyház édesanyák számára fenntartott krízisközpontjában gondoskodnak. Turistaként azonban rengetegen tartózkodnak a vidéken, sok helyen pedig házakat vásároltak a menekültek. Pontos számukat azért nem lehet tudni, mert Kárpátalja felkapott belföldi turistacélpont, a krími tengerpart Oroszországhoz csatolása után pedig különösen sokan érkeztek ide a nyári szabadságuk eltöltésére. Tisztán az őszi hónapokban lehet majd látni, ha a valódi turisták hazamentek, és a járási hivatal elkészítette felmérését a területén tartózkodó idegenekről.

A helyiek tartanak a menekültektől. Attól félnek, hogy ukrán nacionalista provokátorok vegyülnek közéjük. Az utóbbi időben egyre többször hallani ugyanis arról, hogy valakire rászóltak csak azért, mert magyarul beszélt. De olyan is előfordult már, hogy valakinek a hétvégi házát foglalták el, és amikor a tulajdonos be akart menni, a tulajdoni lapot követelték tőle, hogy azzal igazolja, övé az épület. A helyiekben az is visszatetszést kelt, hogy míg a kárpátaljaiak a kelet-ukrajnai fronton a vérüket ontják, addig az ottaniak ide jönnek üdülni. A járási hadkiegészítő parancsnokság ezért a menekülteket a bejelentkezésre kötelezte, kérdés persze, hogy milyen sikerrel. A helyi vezetők attól is tartanak, hogy a házakat bérlő menekültek hosszú távon nem tudják majd fizetni a bérleti díjakat, és önkényes lakásfoglalókká válnak. A hatóságok ebben a helyzetben is megteszik a tőlük telhetőt: a helyiek biztonságérzetének erősítése érdekében a rendőrséggel együttműködő polgárőrség felállítását tervezik. Az egységes ruházat biztosításhoz pedig szintén az MRSZ segítségét kérik.

Háborúban

Hivatalosan egyelőre nincs hadiállapot Ukrajnában. Na nem mintha nem lenne háború, csak ha elismernék, és nem terrorcselekményekről beszélnének, a Világbank leállítaná a kölcsönök folyósítását, és ez az ország azonnali összeomlásához vezetne. Jelenleg részleges mozgósítás van érvényben. Ez azt jelenti, hogy lakosságszámtól függően településenként kettő-hat főt vihetnek el katonának az idősebb, már katonaviselt férfiak közül. Őket pár hónap alatt Munkácson képzik ki, és onnét irányítják tovább akár a frontra is. A felmentés alól csak az egészségügyi végzettséggel rendelkezők kivételek, őket bármikor behívhatják akkor is, ha korábban nem voltak katonák. Az egyik lelkipásztor arról tájékoztatta az egyházi vezetést, hogy két lányát már nyilvántartásba is vették, mert mindketten orvosok.

Hogy pontosan hány kárpátaljai és köztük hány magyar szolgál most Kelet-Ukrajnában, nem tudni. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség sajtóhírekben megjelent adatai szerint mintegy ötvenen lehetnek, és további kilencven fő számíthat a közeljövőben mozgósításra. Az első magyar áldozatokat már el is temették. Beregszásznak eddig két halottja van. A napokban, augusztus 17-én kísérték utolsó útjára azt a huszonhét éves fiatalembert, Timoscsuk Mihályt, aki a városban működő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem–földrajz szakán végezte tanulmányait, és az ukrán hadsereg szerződéses katonája volt.

A béke szigetén

A Kárpátaljai Református Egyház Krízisközpontjának épületében éppen vacsorához készülnek, jó hangulatban lapcsinkát sütnek az asszonyok. Minket is rögtön megkínálnak a reszelt krumpliból és lisztből készült, borssal, sóval és pirospaprikával ízesített, olajban kisütött egyszerű ételből. Olyan kisgyermekes édesanyák ők, akiknek nem lenne hol lakniuk, ha az egyházi intézmény nem fogadta volna be őket. Az otthonnak tizennyolc lakója van most a gyerekekkel együtt. Mintha a béke szigetére érkeztünk volna.

Itt lelt menedékre a Kelet-Ukrajnából elmenekült Zaharava Oljana és a nyolcadik osztályt szeptemberben már Beregszászon megkezdő kislánya, Kátya is. Ők a Beregszászi járás két hivatalos menekültje, akiknek a református egyház ad szállást és ellátást, hogy ne kelljen az önkormányzati fenntartású rideg internátusba menniük. Oljana az édesanyját és a munkahelyét hagyta az orosz szakadárok kezére került kelet-ukrajnai Gorlovciban, ahol egy elektronikai alkatrészeket gyártó üzemben dolgozott.

– Nehéz volt eljönni otthonról, otthagyni öreg édesanyámat, de nem tehettem mást, a gyermekem biztonságát kellett szem előtt tartanom – mondja, majd mikor arról kérdezzük, hogy vajon hazamehetnek-e valamikor, szomorúan válaszol: – Nem lehet tudni, hogy mi lesz.

Összefogás

 

A Kárpátaljai Református Egyház a Magyar Református Szeretetszolgálattal (MRSZ) és a helyi hatóságokkal együtt készül a háború okozta szociális krízis enyhítésére. A református egyháznak és a református segélyszervezetnek sok éves tapasztalata van a kríziskezelésben és a szegénygondozásban, amely nélkülözhetetlen a hatóságok számára is. – Az együttműködés fontos üzenete, hogy a kárpátaljaiak nincsenek magukra hagyva a gondjaikkal. A református egyház jelenléte, kitartása, a Kárpát-medencei reformátusság gyülekezeteinek és intézményeinek mellettünk való kiállása az MRSZ-en keresztül mind-mind azt üzeni számunkra, hogy lehet jövőnk a szülőföldünkön, hiszen nem vagyunk egyedül. Az emberek biztosak lehetnek benne, ha bekövetkezik a baj, lesz kihez fordulniuk, mert a református egyház felkészült a megsegítésükre – fogalmazott a beregszászi református Pulzus Rádiónak adott nyilatkozatában Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök.

Kiss Sándor, képek: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2014. augusztus 24-i számában.