Nemzeti összetartozás napja: határon túl segít az MRSZ

A Magyar Református Szeretetszolgálat 27 ezer szájmaszkkal, továbbá arcpajzsokkal és immunerősítő készítményekkel segíti a határon túli református egyházkerületeket. Az akció a trianoni békediktátum 100 éves évfordulójának napján kezdődött, de a határon túl élő magyarság megsegítése, ahogyan korábban, úgy a jövőben is kiemelt szerepet játszik a szervezet életében.

„Alapítványunk neve Magyar Református Szeretetszolgálat. Nem magyarországi, hanem magyar. Ez is jelzi, hogy minden magyar testvérünk mellett vagyunk, éljen bárhol a világban – Juhász Márton ügyvezető igazgató a felvidéki Komáromban tartott trianoni megemlékezés során. – A határon túli kapcsolat nem korlátozódik június 4-re. Szeretetszolgálatunk megalakulása óta fontos szerepet tölt be, és ez a jövőben is így marad. Mégis szerettük volna, ha ezen a napon, amikor történelmünk sorstragédiájára emlékezünk, akkor még erősebben érezzék a határon túliak, hogy számíthatnak ránk.”

mrsz_komarom.jpg

Fotó: jobbadni.hu

Akárcsak korábban a hazai református gyülekezeteket, úgy a hat határon túli egyházkerületet is 27 ezer sebészi szájmaszkkal segíti a Szeretetszolgálat, hogy a lelkipásztorok, egyházi dolgozók és gyülekezeti tagok egészségének védelmét segítse. Az adományt az egyes területeken élő reformátusok lélekszámának megfelelően osztották el. A maszkok mellett további adományokat is juttattak el a külhoni magyarok számára: Felvidékre például arcvédő pajzsokat és immunerősítő készítményeket, míg Kárpátaljára higiénés termékeket szállítottak.

A határon túli magyarsággal való szoros együttműködés hosszú múltra tekint vissza a Magyar Református Szeretetszolgálat életében: rendszeresen juttatnak el tartós élelmiszereket, ruhákat és egyéb adományokat a helyi magyar közösségek számára. Az elmúlt évben tematikus gyűjtést hirdetett a kárpátaljai rászoruló gyermekek nyári táboroztatására, és Erdélyben is megnyitotta első irodáját a karitatív szervezet. Habár a koronavírus miatti határzárak némileg megnehezítik az alapítvány munkáját, mégis minden lehetőséget megragadnak, hogy folytassák a határon túli magyarok támogatását – írják közleményükben.