Orvoscsoport indul a Fülöp-szigetekre

Nyolcfős orvoscsoporttal és 15 000 dollár értékű egészségügyi felszereléssel és adománnyal indul útnak hétfőn reggel a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).

 A több mint tízezer halálos áldozatot követelő Haiyan tájfun miatt a Fülöp-szigetek kormánya hivatalosan is nemzetközi segítséget kért a helyezet megoldásához. A Református Szeretetszolgálat a kezdetektől figyelemmel kíséri a történéseket, szombaton készenlétbe helyezték a nemzetközi bevetésekre szakosodott orvos csoportot, valamint az ENSZ felé is jelentették segítségnyújtási kapacitásukat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyolcfős küldöttsége a legnagyobb kárt szenvedett Teyle sziget Tacloban városában fog segítséget nyújtani. A csoport teljesen önellátó, kórházi sátorral is rendelkezik a gyógyítást egyből az érkezés után megkezdik. A Református Egyház adományaként nem csak orvosi szaktudásokat viszik a katasztrófa sújtotta területre, de orvosi felszerelést, fogyóeszközöket, kötszert, gyógyszert, infúziót, fájdalomcsillapítót és az ellátáshoz szükséges eszközöket is magukkal szállítják hétfőn. A misszió másodlagos célja, hogy felmérjék a helyreállítás során adódó igényeket és lehetőségeket.

A Szeretetszolgálat adománygyűjtést indított a katasztrófával sújtott terület megsegítésére, mely a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával támogatható vagy a 10702019-85008898-51100005 számlaszámon keresztül, illetve a Szeretetszolgálat jobbadni.hu oldalán online adományozásra is lehetőség van.

MRSZ