Ötletesebbnek kell lennünk

Igazodnak a koronavírus-járvány teremtette helyzethez, de megtartják május 14-én és 15-én a Szeretethidat, a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat a szervezők. Jelentkezni április végéig lehet. A részletekről Vad Lillát, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes programjainak vezetőjét kérdeztük.

Mennyire befolyásolja a járványhelyzet a Szeretethidat?

Idén a szabadtéren végzett munka a leghangsúlyosabb. Azt kérjük a résztvevőktől, hogy olyan programokat találjanak ki, amelyek megfelelők a jelenlegi helyzetben. Úgy érzem, mindenkiben megvan a felelősségteljes hozzáállás, így szervezik az akciókat. Látjuk: a gyülekezetek éheznek arra, hogy legyenek közös kezdeményezéseik, ahol együtt, személyesen tudnak tenni valamit. Az idősotthonok még mindig nem látogathatók, de egy kis kreativitással ők sem maradnak ki a Szeretethídból.

Hogyan jut el a szeretetük az idősotthonokba?

A Diakóniai Irodához tartozó Kelet-magyarországi és Nyugat-magyarországi Nevelőszülői Hálózat lakásotthonaiban élő gyerekek arra készülnek, hogy az időseket gondozó intézményekben élőknek műsort készítenek, amelyet rögzítenek, és interneten keresztül juttatják majd el hozzájuk.

BIP_9909.jpg

Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programjainak vezetője

Fotó: Biri Péter

Milyen egyéb akciók, ötletek születtek eddig?

A szabadtéri feladatok többnyire padfestést, játszóterek fertőtlenítését, temetőtakarítást, sírok gondozását takarják. Van olyan csoportunk, amely teajáratot szervez, hajléktalanokat keres fel az utcán. Mások rászorulóknak visznek élelmiszercsomagokat.

Tavaly egyénileg, online is volt lehetőség a csatlakozásra, például felolvasásra hangoskönyvhöz és mentorálásra. Idén is lehet ilyesmit vállalni, otthonról?

Ebben az esztendőben is van lehetőség online csatlakozásra. Azokat, akik így szeretnének segíteni, de nincs konkrét ötletük, arra kérjük, hogy keressék meg a megyei vagy az országos koordinátorokat, akik útbaigazítják őket.

Eddig mekkora az érdeklődés a Szeretethíd iránt?

Háromezer résztvevőt regisztráltak eddig a programra, de még lehet csatlakozni. Április 30-ig várjuk a jelentkezéseket. Várjuk az oktatási intézmények jelzését is: ha az iskolák kinyitnak, és újra szervezhetnek programokat, ők is bekapcsolódhatnak. Tavaly összesen négyezren vettek részt a tervezettnél későbbre halasztott eseményen, míg az előtte lévő években mindig meghaladtuk a tízezer résztvevőt.

Galériánk a 2017-es Szeretethídról

Hogyan lehet regisztrálni?

A megújult honlapunkon, a www.szeretethid.hu portálon keresztül. A csoportok, gyülekezetek a tervezett feladatot tudják regisztrálni, mások egyéni jelentkezőként, önkéntesként csatlakozhatnak a már meglévő feladatokhoz. A regisztrált résztvevők idén is kapnak az alkalomra készített pólót. Előfordul, hogy valaki nem tud így csatlakozni vagy máshogy szeretne segíteni – idén arra is lehetőséget biztosítunk, hogy anyagilag is támogatható legyen a Szeretethíd megvalósulása. Ez azért is fontos, mert valószínűleg idén is kevesebben leszünk, mint a pandémia előtti évek Szeretethídjain.

Miért tartják fontosnak, hogy a járvány alatt is legyen Szeretethíd?

A segítségnyújtásra mindig szükség van. Egyértelmű, hogy idén még ötletesebbeknek kell lennünk, de tennivaló most is van. 2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve, amelynek szervezői csapatában az MRSZ is ott van. A járványhelyzetben is oda kell figyelnünk egymásra, a környezetünkre, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk.

Még lehet jelentkezni!

Az érdeklődők további felvilágosítást a Szeretethíd program­koor­dinátorától, Győri Judittól kaphatnak a szeretethid@jobbadni.hu címen, vagy az egyházmegyei koordinátoroktól, akiknek elér­he­tőségét a www.szeretethid.hu oldalon találják meg.