Árvízi segítségnyújtás - ez történt

Bár a védekezés neheze lezajlott, még nincs vége a rekordméretű árvíznek. A Szeretetszolgálat felméri, hogy az árhullám levonulásával hol van még szükség segítségre. A védekezés folyamata alatt folyamatosan frissítettük cikkünket, most elolvashatja minden árvízi hírünket egy helyen.

Péntek: Hol van még szükség segítségre?

A Református Szeretetszolgálat ma a Katasztrófavédelemmel egyeztetve felméri, hogy hol van még szükség segítségre. A helyreállítási feladatokhoz az MRSZ mindenekelőtt tisztító- és takarítószerekkel tud szolgálni - tudtuk meg Gilicze Rékától, a Szeretetszolgálat szóvivőjétől.

Péntek: Segítőpontok még munkában

Baján és Mohácson még működnek a segítőpontok, hogy ha az ár levonulásával még szükség lenne segítségre.

kép

Csütörtök: Megérkezett az adomány

Az MRSZ központjába megérkezett a teherautónyi ásványvíz Kárpátaljáról, melyet onnan fognak szétosztani a munkatársak. Köszönjük a nagylelkű adományt!

Csütörtök: Hazaindultak a tűzoltók

Hazatértek a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók. Hogy miért jöttek a messzi Kárpátaljáról segíteni? „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában." - idézte egyikük, Iván Sándor Jakab levelét pár nappal ezelőtt. Emellett azért is jöttek örömmel a tűzoltók Szentendre környékére, mert minden évben a szentendrei tűzoltók mennek továbbképzést tartani hozzájuk Kárpátaljára, és úgy érezték, most visszaadhatják a szívességet.

Csütörtök: Hazatérnek a kárpátaljai tűzoltók

Ma hazatérnek a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók, akik egy hete megfeszítve dolgoznak az árvízi védekezésben.

Csütörtök: Adomány Kárpátaljáról

Várhatóan délre érkezik meg a teherautónyi ásványvíz, a Kárpátaljai Református Egyház nagylelkű adománya.

kép

Szerda: Holnapi előzetes: Kárpátaljai ajándék érkezik

Holnap óriási segítséget kapunk a Kárpátaljai Református Egyháztól. Egy teherautónyi ásványvizet küldenek, mely adományra nagy szükségük van a gáton dolgozóknak és az árvíz miatt bajba jutottaknak.

Szerda este: Holnapi előzetes: csütörtökig maradnak a kárpátaljai tűzoltók

Ma még megfeszített iramban dolgoznak a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók, akik holnap térnek haza. Köszönjük nekik a fantasztikus segítséget, hogy családjukról, szabadidejükről lemondva védték a gátat!

Szerda: Holnapra is várják az önkénteseket!

"Kedves Önkénteseink! Még holnapra is meghirdetjük a homokzsákok pakolását Tahiban. Tehát csütörtökön is lesz lehetőség tenni hazánkért és egymásért." - olvasható az MRSZ felhívásában. További információ és jelentkezés ezen a linken.

Szerda: Baján számolnak az árvíz következményeivel

Baján az üdülőövezetből kitelepítettek számára ingyenes étkeztetést biztosít a Cédrus Református Szociális Intézmény - mondta el Bánné Kis Erzsébet intézményvezető tudósítónknak, Hegedűs Márknak. A Magyar Református Szeretetszolgálat felkérésére, amennyiben igény mutatkozik rá, a gátakon dolgozók részére is biztosítanak meleg ételt.

Szerda: Ebéd a kitelepítetteknek

Ma az MRSZ mintegy 100 ebédet osztott ki, a húsos tésztát a Szigetmonostorra kitelepítettek és az ott dolgozók - például rendőrök - kapták, informált minket Gilicze Réka, a Szeretetszolgálat szóvivője. A Kisorosziban önkénteskedőkről sem feledkeztek meg.

Szerda: Úton az ebéd

A Református Szeretetszolgálat percek múlva megérkezik az önkéntesekhez a mai menüvel, ami húsos tészta.

kép

Szerda: Mohácsra és Bajára érkezik ma segítség

A mai napon két új segítőpontot állítanak fel: egyet Mohácson, a másikat Baján - tudtuk meg Gilicze Rékától, a Szeretetszolgálat szóvivőjétől. A segítőpontokon többek között ívóvízhez, élelemhez, lelki segélyszolgálathoz lehet hozzájutni.

Szerda: Tahi helyett Kisoroszi

Tahi helyett Kisoroszi határába vitte a Katasztrófavédelem az MRSZ által toborzott önkénteseket, ott nagyobb rájuk a szükség. Mivel a Duna által átfolyatott zsákok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért mentőautó is velük tartott, hogy aki biztonságosabbnak érzi, oltást is kérhessen.  

Szerda reggel: Elindult a 60 önkéntes

A Szeretetszolgálat 60 önkéntese ma ismét Tahiban dolgozik, a már nem szükséges homokzsákokat szedik fel. Ma Felsőzsolcáról és Miskolcról is érkeztek lelkes résztvevők.

Kedd: Holnapi előzetes: Két új segítőpont

Az MRSZ megkezdte a Budapest alatti területek feltérképezését, hogy merre szenvednek szükséget, hol lehet segíteni. A tervek szerint holnap két új segítőpontot állítanak fel: egyet Mohácson, a másikat Baján - tudtuk meg Gilicze Rékától, a Szeretetszolgálat szóvivőjétől.

Kedd: Holnapi előzetes: 60 önkéntes!

Már 60-nál tart az önkéntesek száma, őket mind elviszi holnap a Szeretetszolgálat a gátakra dolgozni Tahiba.

kép

Kedd: 40 önkéntest várnak holnapra is!

A Szeretetszolgálat önkéntesei ma Tahiban dolgoztak, a már nem szükséges homokzsákokat szedték fel. Holnapra is várnak negyven önkéntest. Jelentkezni ezen a linken lehet.

Kedd: Nem állnak meg a kárpátaljai tűzoltók

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók továbbra is ellátják stratégiailag fontos feladatukat Tahiban.

Kedd: Az árvíz nem vicc

Közben elkészült összefoglaló cikkünk a hétfői napról. „Az árvíz nem vicc" – humoristák osztottak ételt a Szeretetszolgálat munkatársaival aznap. Lorán Barnabás és Orosz György részvételéről itt olvashat részletesen.

Kedd: Horányban most fejeződött be az ételosztás.

Szabó Sándor, az amerikai református egyház püspöke és az MRSZ munkatársai a készenléti rendőröket vendégelték meg ma délután jó meleg paprikáskrumplival. Ebédet és csokit a kitelepítettek is kaptak, a boldogsághormonoknak nagyon örültek. 

Kedd: Segítenek a tahitótfalui reformátusok

A tahitótfalui református gyülekezet ma is segíti a 40 önkéntest és hivatásost a gátakon. A gyülekezet az első naptól kezdve aktívan részt vesz az árvízi védekezésben. A kárpátaljai tűzoltók ellátásában segédkeztek, süteményeket sütnek, szendvicseket készítenek.

Kedd: Kész az ebéd

Ma paprikás krumplit kapnak az árvízzel harcolók. A beszámolók szerint a megfáradt védekezők kedvelik az MRSZ által vitt laktató, energiát adó ételeket. Az árvízi mentésben szétosztott ebédek különböző intézményektől származnak: készült étel a Bethesda Kórházban, a Schweitzer Szeretetotthonban, de a Leányfalui Református Szeretetotthonban is.

kép

Kedd: Átcsoportosítás Tahiba

Most kaptuk a hírt, hogy azt a 40 önkéntest, akik a Katasztrófavédelem Operatív Törzsénél segédkeznek, áthelyezték Szentendréről Tahiba, ott nagyobb rájuk a szükség.

Kedd: Még mindig a víz az úr

Az MRSZ tisztában van azzal, hogy az árvíz Magyarországon nem csökken, hanem Délre vonul, ezért megkezdték a Budapest alatti területek feltérképezését, hogy merre szenvednek szükséget, hol lehet segíteni.

Kedd: Püspöki ebédosztás

Ma Szabó Sándor amerikai református püspök és Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke fognak ebédet osztani, többek között a szentendrei gáton dolgozó hivatásosoknak és önkénteseknek, informált minket Gilicze Réka, az MRSZ szóvivője.

Kedd reggel: Elindultak az önkéntesek

Az MRE 40 önkéntese csatlakozott a Katasztrófavédelem Operatív Törzséhez. Szentendrén helyreállítási munkákat fognak végezni. Még Debrecenből is érkeztek önkéntesek.

Hétfő este: Holnapi előzetes: Önkénteseket vár a Katasztrófavédelem

Kedden és szerdán 40-40 önkéntest kér az MRSZ-től a Katasztrófavédelem Operatív Törzse. Találkozás időpontja: kedd és szerda reggel 1/4 8 óra. Helyszín: Hungária krt. 200. Busszal szállítják az önkénteseket a helyszínre. Feladat: Szentendrén helyreállítási munkák. Délután kb. 16-17 óráig tart majd a munka, ezután szintén busszal hozzuk vissza a csapatot a Hungária körútra. Nagyon fontos: Ezen a regisztrációs felületen jelezze minél hamarabb, aki tud jönni, és ne emailen válaszoljon, 1 percet vesz igénybe a kitöltés: https://docs.google.com/forms/d/1lQmZlDBbPoXn7chKhWtfocx2zkBrFGdaoIcIgEoEpTo/viewform. Csak itt érvényes a jelentkezés! Ha csoport jönne, a tagok akkor is egyesével regisztráljanak! A regisztrációt jelentkezésnek veszik, arra már nem fogunk visszajelezni. Aki regisztrált, azt várjuk holnap és/vagy szerdán reggel 7:15 perckor a Hungária körúton! Erősebb hölgyek is jöhetnek. Csak azok jelentkezzenek, akik egész napra tudnak jönni! Köszönjük!

kép

Hétfő este: az utolsó állomás

Már hazafelé vette az irányt az árvíz sújtotta Szentendrei-szigetről az MRSZ különítménye. Azonban Tótfaluból átérve a túloldalra, még Tahiban is megállnak a szeretetszolgálatosok, hogy élelmet osszanak a védekezésben résztvevőknek.

Hétfő: Szolgálat viharban

Zuhogó esőben, de jó hangulatban állnak sorba a szentesi tűzoltók az MRSZ kisbuszánál a Szentendrei-szigeten. Sokan tegnap óta nem ettek meleg ételt.

Hétfő: Kincs az ivóvíz

A Szeretetszolgálat munkatársai többszáz liter ásványvizet hagytak a szigetmonostori iskolában a védekezésben dolgozók számára, most pedig megkeresik azokat a tűzoltókat, akiknek még nem jutott ma meleg étel - számolt be tudósítónk, Feke György a helyszínről. 

Hétfő: Egy önkéntes emlékei

"A strand mellett parkolunk le. Csomagok a kézben, jól megpakolva étellel, váltóruhával, naptejjel. Hívogatnak a medencék, elvégre most már tényleg nyár van, nem csak a naptárban. Egy probléma van: a medencék ugyan vízzel tele, de a strand füvét nem törülközők és pokrócok és szaladgáló gyerekek, hanem a Duna vette birtokba ezen a szombaton." - írja egy hétvégén Leányfalun segítő református önkéntes. A teljes élménybeszámoló itt olvasható.

kép

Hétfő: A tábori lelkészek krízisintervenciót folytatnak

Mint arról már hírt adtunk, a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat tábori lelkészei - Mészáros László alezredes, Sajtos Szilárd százados, Dudás Ferenc hadnagy - az árvíz sújtotta területeken segítenek a bajba jutottaknak. Többek között bekerültek a válság-kezelő stábba, Kovács Péter alezredes, az OKF főpszichológusával vezették a krízisintervenciós tevékenységet (Sajtos Szilárd százados és Michels Richárd református lelkész). Több kitelepítettnek kellett lelki támogatást nyújtaniuk. Részletesebben itt olvashatnak a tábori lelkészek fontos munkájáról.

Hétfő: Melyik helységek találhatóak a Szentendrei-szigeten?

A Szentendrei-sziget elhelyezkedéséről, az itt található községekről itt találhat bővebb információt.

Hétfő: Lorán Barnabás és a vízszivattyú

A horányi ebédosztást a Showder Klub két humoristája: Orosz György és Lorán Barnabás vezényelte le, a gátvédő közönség nagy örömére. Lorán Barnabás derültséget keltett azzal, ahogy a vízszivattyú hangját utánozta. A két humorista a meleg ebéden kívül kávét, csokit és energiaitalt osztott a szigeten dolgozó tűzoltóknak, katonáknak, önkénteseknek.

Hétfő: Senki nem marad éhesen

Több mint 500 ebédet oszt szét ma a Szeretetszolgálat - informálta tudósítónkat, Feke Györgyöt Gilicze Réka szóvivő.

Hétfő: Ebédidő!

A Református Szeretetszolgálat úton van Tahi, Szigetmonostor és Horány felé, hogy ebédet vigyen a gátvédőknek. A mai menű rizses hús lesz. A Showder Klub két humoristája: Orosz György és Lorán Barnabás is velük tartanak.

kép

Hétfő: Az Erdélyi Református Egyházkerület is csatlakozik

Tégy egy homokzsákot a gátra! Az Erdélyi Református Egyházkerület csatlakozik a Magyarországi Református Egyház felhívásához. "Erdélyi Református Egyházkerületünk Elnöksége felkéri az egyházközségek előljáróit, hogy anyaországi testvéreink megsegítése céljából szervezzenek adakozást a gyülekezetekben. Összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának rendelkezésével, a június 16-i, jövő vasárnapi istentiszteleti perselypénz legyen az árvíz okozta károk orvoslására szánva. A perselyes adakozás mellett, minden gyülekezet, ezen felül is szervezhet gyűjtést. Az ár elvonulása után lehet ugyanis felmérni a teljes kárt. Segítségünkre, anyaországi testvéreink számítanak. Nem hagyhatjuk őket cserben." - hangzik a körlevél, melyről többet itt olvashat.

kép

Hétfő: A Showder Klub is csatlakozik a Szeretetszolgálathoz

A Szeretetszolgálat segítő tevékenységéhez ma a Showder Klub két humoristája: Orosz György és Lorán Barnabás is csatlakozik. Ételt fognak osztani annak jegyében, hogy a vidámságra szükség van, mivel többen már ötödik, hatodik napja segítenek a védekezésben.

Hétfő: Püspökök a gátakon

Ma Szabó István dunamelléki református püspök és Szabó Sándor amerikai református püspök is segíti a Református Szeretetszolgálat munkáját.

Hétfő reggel: Lesz sapka is

A melegben dolgozóknak nap elleni védelemként ma sapkát is adnak a szeretetszolgálati munkatársak.

Hétfő reggel: Ma is akcióban a Szeretetszolgálat

Az árvízi védekezést gátépítő, ételosztó és szivattyúzó önkéntesekkel, meleg és hideg élelemmel, valamint ideiglenes szállásokkal és napi több száz adag étellel segíti a Református Szeretetszolgálat. A Kárpátaljáról érkező egyházi önkéntes tűzoltók is hozzájárulnak a védelmi munkálatokhoz. Tahiban a kárpátaljai önkénteseknek, Szigetmonostoron a kitelepítetteknek, Horányban a védelmi munkában segítőknek visz ma az MRE élelmet.

Vasárnap este: Holnapi előzetes

Nehéz éjszakára számítanak mindenhol az árvízi segítséget nyújtók. Holnap tovább folytatódik a munka: az ideiglenes szállások és segítőpontok továbbra is működnek, a Magyar Református Szeretetszolgálat segíteni fog gátépítésben és élelmiszer osztásában. A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók továbbra is ellátják stratégiailag fontos feladatukat. 

kép

Vasárnap este: Biztonságban a horányi kitelepítettek

Mint ahogy arról már hírt adtunk, Horányból Szigetmonostorra telepítenek lakosokat. Érdeklődésünkre Gilicze Réka, a Szeretetszolgálat szóvivője elmondta, hogy a monostori általános iskolában kialakították az ideiglenes szállást, matracokat, élelmiszert és innivalót vittek. A lakosok örültek az ennivalóknak, volt, aki a mai felfordulásban csak egy szelet zsíros kenyérhez tudott hozzájutni. 

Vasárnap este: Megállás nélkül dolgoznak a kárpátaljai szivattyúk

Megállás nélkül négy szivattyúval dolgoznak a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók a Tahin található, stratégiailag fontos parkolóban. Eddig 5-600 liter üzemanyagot használtak el a szivattyúzásra - mondta el parancsnokuk, Zsukovszky Miklós esperes tudósítónknak, Hegedűs Márknak. A tűzoltók nehéz éjszakára számítanak, ingadozik a vízszint, és a 11-es úton egyre több helyen van vízátfolyás.

Vasárnap: A Katasztrófavédelemnél elég az ember

Kiderült, hogy a Katasztrófavédelemnek mégsincs szüksége arra a 200 önkéntesre, akiket néhány órával ezelőtt az MRSZ toborozni kezdett, egyedül is el tudják látni a feladatot. Köszönet mindenkinek, aki jelentkezett (volna)!

Vasárnap: A Szeretetház gondozottjai is zsákolnak

A dunaalmási szeretetház néhány fiú gondozottja is részt vesz az árvízi munkálatokban. "Örülünk, hogy segíthetünk, hogy a mi munkánk is benne van a homokzsákokban" - mondta el az egyik fiú Hegedűs Márknak. Ha a szeretetház dolgozói éppen nem szolgálatban vannak, akkor a gátokon segítenek - derült ki. 

Vasárnap: A Református Szeretetszolgálat a kitelepítetteket segíti

Horányból Szigetmonostorra telepítenek lakosokat, a Szeretetszolgálat alakítja ki az ottani iskolából az ideiglenes szállást.

Vasárnap: Biztonságban a dunaalmási templom

24 ezer homokzsák védi a dunaalmási templomot és a parókiát. Molnár András védekezésvezető Hegedűs Márkot úgy informálta, hogy tegnap éjszaka volt a tetőzés, azóta apad, a gát jól működik.

kép

Vasárnap: Dunaalmás a jót veszi észre

Valkiné Gúthy Éva, Dunaalmás lelkipásztora tudósítónknak, Hegedűs Márknak elmondta, hogy a gyülekezet és a lakosság az események pozitív hozadékára koncentrál. Így az összefogás erejét és a közösségépítést veszik észre. A lelkésznő elmesélt egy esetet, hogy amikor a gátépítés közben a gyülekezet tagjai imára gyűltek össze, akkor őket látván a település nem vallásos tagjai azt mondták: most már értik, honnan van az erejük. A református közösség ezt úgy élte meg, hogy kifelé is tudtak jót mutatni.

Vasárnap: A derceni tűzoltók váltják egymást

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók Tahinál feszített üzemben mentenek: három órát alszanak, majd hat órát vannak szolgálatban.

Vasárnap: A Szeretetszolgálat elnöke és az oktatási ombudsman is segítenek

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke családjával és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is ebédet osztottak Tahitótfaluban a gáton dolgozóknak. A megfáradt gátvédők örömmel fogadták a sajtos milánói makarónit.

Vasárnap: 200 önkéntesre van szükség hétfőn egész nap

Nagyon fontos kérés érkezett ma a Református Szeretetszolgálathoz. Holnapra, azaz hétfőre 200 önkéntest kér a Katasztrófavédelem Operatív Törzse. Vasárnap délután 16 órakor érkeznek meg az MRSZ-hez a pontos információk. A segítőkre reggel 8-tól délután 6-ig lenne szükség, fontos, hogy csak azok jelentkezzenek majd, akik egész nap ott tudnak lenni! Feladat: védműerősítés, nem fix helyen, hanem a Szeretetszolgálat szállítja az önkénteseket azokra a helyekre, ahova éppen kéri a katasztrófavédelem. Az MRSZ ellátást is biztosít. A pontos információ és a jelentkezés négy óra után jelenik meg, egy itt is megjelenő linken.

Vasárnap: A templomot kell védeni Dunaalmáson

A tati egyházmegye területén lévő Dunaalmáson a templom és parókia mögött áll a megáradt Duna vize, komoly védekezésre van itt szükség. Ottjártunkkor éppen a lábatlani reformátusok hozták az ebédet a védekezésben résztvevőknek. Két szomszédos faluról van szó, amelyek között mindössze 11 kilométer a távolság, de most az útlezárások miatt több mint 40 kilométeresre nőtt az út. A lábatlaniak lelkipásztora, Darányiné Csonka Valéria tudósítónknak, Hegedűs Márknak elmondta, a falujukat nem fenyegeti a víz, de mindenképp szerették volna kivenni a részüket a védekezésből. Homokzsákolni nem tudtak jönni, de vasárnap és hétfőn is hozzák az ebédet a mentésben résztvevőknek.

Vasárnap: Református tábori lelkészek az árvízben

Az árvízi felhívás a tábori lelkészekhez is elért. Dudás Ferenc hadnagy, hódmezővásárhelyi tábori lelkész a KFOR felkészítés állományával Győr környékén végez árvízvédelmi tevékenységet. Mészáros László alezredes, tábori esperes, Sajtos Szilárd százados, debreceni tábori lelkész a Magyar Református Szeretetszolgálattal – Osgyán Dániellel, az MRSZ vészhelyzet-kezelési helyzetek igazgatójával, és Mischels Richárd nagyrábéi lelkésszel – segítenek a Duna különböző pontjain. Olvassák el, nézzék meg a táborilelkész.hu képes beszámolóját.

kép

Vasárnap: Az oktatási ombudsman újra a gáton!

Ma délután Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is csatlakozik a Szeretetszolgálathoz. Tahitótfaluba visznek élelmiszert, kávét és édességet. 

Vasárnap: Fontos az energiapótlás!

A Református Szeretetszolgálat munkatársaitól megtudtuk, hogy pillanatnyilag az ivóvízre van a legnagyobb szükségük az önkénteseknek és a hivatásos mentőknek. A víz mellett energiaitalt, kávét és csokoládét, kekszet is kapnak azok, akik napok óta kitartóan mentenek, hiszen pótolni kell az elveszett energiát. 

Vasárnap: Dunaalmásra nehéz bejutni

Közben kis tudósítói csapatunk igyekszik Dunaalmásra, hogy beszámoljanak az ottani református gyülekezet és a szeretetház hétvégéjéről. Útlezárások, közlekedési dugók nehezítik a helység megközelítését.

Vasárnap: Tahitótfalu nem marad ebéd nélkül

Ivóvizet, és kérésre édességet is visznek Tahitótfaluba a szeretetszolgálati munkatársak a kárpátaljai önkénteseknek és a tűzoltóknak - informált minket Gilicze Réka, a Református Szeretetszolgálat szóvivője. 

Vasárnap reggel: Még van hely a szentendrei ideiglenes szálláson

A tegnap Szentendrén megnyitott ideiglenes szállás kapcsán kiderült, hogy az előzetesen bejelentett 25 helyen túl még több hely is rendelkezésre áll: összesen 110 főt tudnak befogadni. Lehet szólni mindazoknak, akik a védekezésben dolgoznak és szállásra lenne szükségük!

Vasárnap reggel: Két segítő pontot is nyitott a Szeretetszolgálat

A dunaalmási szeretetházban és a leányfalui református idősek otthonában is két segítő pontot nyitott a Szeretetszolgálat az árvízi mentésben dolgozók és a bajba jutottak részére. Ásványvízhez, élelmiszerhez lehet hozzájutni ezeken a pontokon - mondta Gilicze Réka, a Református Szeretetszolgálat szóvivője. 

Vasárnap reggel: Ma sem pihen a Református Szeretetszolgálat

Ma is több akció várható a Szeretetszolgálat részéről, nemsokára részletesen beszámolunk róluk. 

kép

Szombat éjjel: Köszönet mindenkinek!

Szombatra kétszázan jelentkeztek önkéntesnek a Református Szeretetszolgálathoz. Kárpátaljáról is érkeztek lelkes segítők, köztük a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók. A Szeretetszolgálat mindenkinek köszöni az önzetlen segítséget!

Szombat éjjel: A kárpátaljai tűzoltók stratégiája

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók parancsnoka, Zsukovszky Miklós esperes elmesélte Hegedűs Márk tudósítónak, hogy stratégiailag fontos feladatot látnak el Tahitótfaluban. A parkolóban felhalmozott homokot tartják szárazon szivattyúikkal, miközben a víz tőlük pár méterre közeledik. A homokot innen viszik a 11-es útra, illetve a település különböző pontjaira. Az éjszakai műszak megkezdte a munkát.

Szombat este: A Református Szeretetszolgálat ideiglenes szállást nyitott

A Katasztrófavédelem kérésére megnyitotta 25 fő befogadására alkalmas átmeneti szállását a Református Szeretetszolgálat. A Szentendrén dolgozó, de más településekről érkező polgárőröket helyezték el itt, akik a szállás mellett ellátást is kapnak a reformátusoktól.

Szombat este: Az erő jó oldala

"Volt anyuka, hátán a gyermekével, fiatalok, öregek, férfiak, nők, egy vakot is vezettek a munkában (!), egy csomó helyi, aki lehet, hogy a hegyoldalon lakik, de most ez is mindegy." - egy MRSZ önkéntes beszámol a mai napról blogjában.

Szombat délután: Segítség Szlovákiából

"A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház csatlakozik a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége által 2013. június 7-én meghirdetett gyűjtéshez. Adakozásunk az árvizkárosultak megsegítését és a védekezési munkálatok költségeinek enyhítését szolgálja. Az adakozás 2013. június 25-én zárul." - adta közre a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. A gyűjtés meghirdetéséről itt olvashat.

Szombat délután: Miért jöttek a derceni tűzoltók? 

Iván Sándor, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók tagja tudósítónknak, Hegedűs Márknak elmondta, hogy szivattyúztak és buzgármedencékből vízátemelést végeztek a dunai ártérbe. Fecskendőiken az "Istennek dicsőség, embereknek segítség" felirat szerepel. Hogy miért jöttek a messzi Kárpátaljáról segíteni? „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában." - idézte Iván Sándor Jakab levelét. Emellett azért is jöttek örömmel a tűzoltók Szentendre környékére, mert minden évben a szentendrei tűzoltók mennek továbbképzést tartani hozzájuk Kárpátaljára, és úgy érezték, most visszaadhatják a szívességet.

Szombat délután: Tahitótfalun ment a kárpátaljai csapat

Tahitótfalun dolgozik a 18 kárpátaljai önkéntes és a kárpátaljai tűzoltók: egy parkolóba kamionnyi homok érkezett. A tüzoltók utánfutóján tábla látható: "Árvíz védekezési segítség Magyarországnak Kárpátaljáról". Tahi Dunához közel eső részéről sok családot kellett evakuálni, egy részüket lakóházakban, másokat a Fasori Gyülekezet üdülőjében helyeztek el.

kép

Szombat délután: Pócsmegyer bizakodik

Kovách Tamás pócsmegyer-leányfalui lelkész napok óta talpon van, és mint tudósítónknak elmondta, nagyon bíznak abban, hogy kitartó munkájuknak meglesz az eredménye és nem következik be gátszakadás. Pócsmegyer esetében ez különösen azért fontos, mert amennyiben a Szentendrei-szigeten fekvő településen átszakadna a gát, az egész helységet elöntené a víz. 

Szombat délután: További ételosztás

Most Tát felé vették az irányt az MRSZ-es munkatársak és a további szendvicseket és a 200 kenyeret ott adják majd át.

Szombat: Ételosztás Neszmélyen

A Szeretetszolgálat munkatársai és a krízintervenciós-lelkigondozói csoport most osztott élelmiszert Neszmélyen. A település védelmében résztvevők nagyon örültek a 150 adag ebédnek és a hűsítő ásványvíznek is - mondta Gilicze Réka, a Református Szeretetszolgálat szóvivője.

Szombat: Ekkora árvíz még nem volt

A Leányfalun élő Szacsvay Éva néprajzkutató emlékei szerint még sosem volt arrafelé ekkora árvíz. Ravasz László püspök leszármazottja tudósítónknak elmondta, hogy bár ő és családja a hegyen biztonságban vannak, aggodalommal figyelik a Dunához közelebb élőket és sok kitartást kívánnak nekik és az önkénteseknek. 

Szombat: Hősies önkéntesek

Az önkéntesek egy része a Dunakanyarból visszaindult a fővárosba, ugyanis nem lehet tudni, a környék feltehetőleges későbbi lezárása miatt hogy jutnak vissza zökkenőmentesen. Tudósítónk, Hegedűs Márk elmondta, hogy egyes lezárt helyekre már csak lakcímkártyával engedik be a lakosokat. Ennek ellenére sok önkéntes marad: Kékesi Rajmund tudósítónkkal megosztotta, hogy néhány társával saját felelősségre maradnak, most fontosabbnak érzik a segítségnyújtást. 

kép

Szombat: Bonyodalmak Tahitótfalun

A helyszínről jelentkezők beszámoltak arról, hogy az ideiglenes gát Tahitótfalunál átszakadt. Az MRSZ önkéntesei nagy erőkkel dolgoznak. A hangulat a rossz hírek ellenére nagyon jó, a helyiek és az önkéntesek lelkesen lapátolják a homokot, cipelik a homokzsákokat.

Szombat: Hol is fekszik pontosan Tahitótfalu?

Tahitótfalut a Szentendrei-Duna választja két részre: a szentendrei-szigeti Tótfalura és a Visegrádi-hegység lábainál húzódó Tahira.

Szombat: Közlekedési nehézségek

Tudósítónk, Hegedűs Márk és kis csapata Tahitótfaluba, majd Dunaalmásra tartanak, hogy segítséget nyújtsanak a református közösségeknek és beszámoljanak. Tanitótfalunál azonban dugóba kerültek: a Duna mentén kialakult helyzetben érthető módon közlekedési nehézségekkel is számolni kell. 

Szombat: A győrújbaráti gyülekezet is készenlétben

A tegnap este Győrújfaluból kitelepített lakosok jól vannak Győrújbaráton. Mint Bella Péter győrújbaráti lelkész tudósítónknak, Hegedűs Márknak elmondta, a 11 győrújfalusit a gyülekezet is támogatja. Ügyeletben és készenlétben állnak a gyülekezeti tagok, ha bármit segíteni kell.

Szombat: Jó szavakat is visznek

A mai tervek szerint tehát a Szeretetszolgálat a Dunakanyar, a Szentendrei-sziget települései, többek között a már elzárt Kisorosziba, Tahitótfaluba indult el. Sajtos Szilárd százados, debreceni tábori lelkész tudósítónknak, Hegedűs Márknak elmondta, nemcsak vizet, élelmiszert, de lelkigondozást is nyújtanak mind az önkénteseknek, a katonáknak, de mindenekelőtt az ott élőknek. "Lehetetlen dolog lenne csak materiális segítséget nyújtani, a jó szót is visszük" - mondta a tábori lelkész.

Szombat reggel: irány Tahi

Megérkezett a jelzés az OKF-től, a Dunakanyarban van szükség a munkára, az MRSZ önkéntesei a Szenetendrétől északra fekvő Tahiba vették az irányt.

kép

Szombat reggel: kárpátaljai kezek a dunai gátakon

Az MRSZ Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban várakozó önkéntesek között ott van a 18 Kárpátaljáról érkezett segítő is. Tudósítónk, Hegedűs Márk beszélgetett Lőrincz Ernő lelkipásztorral, aki azt mondta: néhány nappal ezelőtt volt a Nemzeti Összetartozás Napja, és ők úgy érezték, az összetartozást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is ki lehet, ki kell fejezni.

Szombat reggel: várakozó állásponton

Reggel kilencig nem tudtak elindulni az MRSZ önkéntesei a helyszínre. Az ok: a Szeretetszolgálat illetékesei az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól várták a jelzést, hol van szükség a segítségre. A várható célpont a korbban ismert Százhalombatta helyett a Dunakanyar lesz. 200 önkéntes jelentkezett, a budapesti gyülekezőn 50-60-an vannak, sokan autókkal mennek majd a kijelölendő helyszínre.

Szombat: ma Százhalombattára megy a Szeretetszolgálat

Mintegy kétszáz önkéntes indul Százhalombattára segíteni, velük megy a kárpátaljai mentőegység - kaptuk az információt Gilicze Rékától, a Református Szeretetszolgálat szóvivőjétől.

Péntek: Holnapi előzetes

Megérkeztek a kárpátaljaiak, akik csak azért utaztak ide, hogy segítsenek. Velük együtt mintegy kétszáz önkéntes indul holnap reggel Százhalombattára.

Péntek: Evakuálási SOS

Győrújfalut evakuálni kell, a Szeretetszolgálat a hírt hallva egyből elindult, hogy az autójukban lévő adományokkal is segíthessenek a kitelepítetteknek és felmérjék, hogy milyen további támogatásra van szükség.

Péntek: Hazaérkeztek a szigetszentmiklósi segítők

A Református Szeretetszolgálat több mint száz önkéntese vette ki a részét a védelmi munkálatokból ma. Arra is maradt emberük, hogy Szigetszentmiklóson a gátakon dolgozóknak meleg ételt és ásványvizet osszanak. Dolák-Saly Róbert humorista és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is csatlakozott ma a Szeretetszolgálathoz. Olvassa el cikkünket az eseményről. 

kép

Péntek: Árvízi adakozás

A Zsinat Elnöksége 2013. június 16-ra országos adakozást hirdet az árvízkárosultak megsegítésére és az elhárítási munkálatok költségeinek enyhítésére. Az adományokat a Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 számlaszámára lehet utalni. Itt olvashatja el az árvízi körlevelet.

Péntek: Mára megduplázódott az önkéntesek száma

Az eddigi becslések szerint ma több, mint százan segítettek a gátépítésnél és az étel-készítésnél és osztásnál, több helyszínen. 

Péntek: Elfogyott az ebéd is

A Református Szeretetszolgálat 150 adag ételt osztott ki a hőségben keményen dolgozó önkénteseknek.

Péntek: Vizet kérnek az önkéntesek

A nyár beköszöntével a szigetszentmiklósi gátépítésnél a víznek örültek legjobban a nagy melegben szorgalmasan dolgozó önkéntesek. 

Péntek: az oktatási ombudsman és a humorista ételt osztanak

Meleg ételt oszt a szeretetszolgálat délután Aáry-Tamás Lajossal és Dolák-Saly Róberttel a gáton dolgozóknak. A helyszín: Szigetszentmiklós mellett.

kép

Péntek: szendvics és víz a rászorulóknak

Neszmélyen az önkormányzatnál sincs ivóvíz, ezért segít a Szeretetszolgálat. Az önkéntesek most készítenek több száz szendvicset, ezeket és az ásványvizet délután viszik le a gáton dolgozóknak.

Péntek: közeledik a kárpátaljai mentőegység

Ma négy kisbusznyi önkéntes indult el Kárpátaljáról, ők holnaptól állnak munkába.

Péntek: már dolgoznak a derceni református tűzoltók

Megérkeztek Kárpátaljáról az önkéntes tűzoltók. A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók nyolcfős csapattal érkeztek és egy szivattyúval. Arról egyelőre nincs információnk, hol álltak munkába, mert megérkezésükkor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányítása alá kerültek. A derceni alakulat létrehozásának gondolata az 1998-as és 2001-es kárpátaljai árvizek után fogalmazódott meg a helyi református egyházközség vezetőiben. 2005-ben kaptak segítséget a budapesti belügyminisztériumtól, illetve Tatabánya város önkormányzatától és ekor jött létre a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók egysége.

Péntek: a Református Szeretetszolgálat továbbra is örül minden adománynak

A Szeretetszolgálat az önkéntesek bevonásán túl továbbra is gyűjt pénzadományt a bajba jutottak megsegítésére. Az adományokat a 13600-as telefonszám 66-os kódjának bebillentyűzésével lehet eljuttatni a segélyszervezetünkhöz (egy hívás 250 forint), valamint támogatást utalhat a Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 számlaszámára is „Árvíz" megjegyzéssel.

kép

Péntek: újabb segítség a láthatáron

A hírek szerint úton vannak kárpátaljai önkéntesek is.

Péntek: Oktatási ombudsman és humorista is segítenek

Az árvízi védekezés során fontos feladatot látnak el a civil önkéntesek és a segélyszervezetek, Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman és Dolák-Saly Róbert humorista is segít a mai napon. 

Péntek: ma is folytatódik a homokzsákok pakolása

A helyszín: Szigetszentmiklós Lakihegy, M0-ás lejáró. Reggel 8-tól érkeznek az önkéntesek.

Csütörtök: az MRE és az MRSZ közös körlevele

Az MRE és az MRSZ közös körlevelet intézett az MRE valamennyi gyülekezete és intézménye számára, melyben arra kérik őket, hogy az árvízzel kapcsolatos felhívásaikat hirdessék - itt megtekinthető a körlevél.

Csütörtök: segítség a segítőknek - Pócsmegyeren

Több száz adag hideg élelmet vitt a Református Szeretetszolgálat Pócsmegyerre. A Szentendrei-szigetet védő önkénteseknek leginkább élelmiszerre és munkagépekre van szükségük - olvassák el teljes beszámolónkat.

Csütörtök: holnapra több mint 100 önkéntes jelentkezett

Egyeztetve a Katasztrófavédelemmel, Budapesthez közel egyetlen helyszín van, ahova pénteken várják az önkénteseket (Budapesten már nincs ilyen helyszín): Szigetszentmiklós Lakihegy, M0-ás lejáró. 

kép

Képünk Pócsmegyeren készült, ahol az MRSZ élelemmel segítette a mentésben részt vevőket, készítette: Sereg Krisztián

Csütörtök: megvan a mai nap segédkező önkéntesek száma

Ma több mint 50 önkéntessel segédkezett az árvízvédelmi munkálatokban a Református Szeretetszolgálat. 

Csütörtök: Berettyóújfaluból busznyi élelmiszer érkezik

Berettyóújfaluban egy teljes buszt töltenek meg pékárukkal és azonnal fogyasztható élelmiszerekkel. Az adományt a helyi lelkipásztor szerezte (több pékség megkeresésével), az önkormányzat adta a szállítóeszközt, az árvízi védekezést segítő támogatás holnap érkezik meg a Református Szeretetszolgálat központjába, ahonnan a szervezet munkatársai és önkéntesei szállítják tovább a leginkább rászoruló településnek.

kép

A Szeretetszolgálat kisbusza Pócsmegyeren

Csütörtök: nagy a szükség Pócsmegyeren

Az MRSZ munkatársai és önkéntesei 400 szendvicset készítettek és vittek el a mentésben dolgozó 400 ember számára. Kollégánk elkísérte a szeretetszolgálatosokat a helyszínre, ahol egy tíz évvel ezelőtt átszakadt gát megerősítése a legsürgetőbb feladat. A Szentendrei-szigeten úgy számolnak, hogy hétfőig minden erőt a mentésre kell fordítani, akkor tetőzhet a Duna vízállása.

kép

Képeink a szerdai margitszigeti munkálatokat örökítik meg, forrás: MRSZ

Csütörtök: Gátépítés Szigetmonostoron, önkéntesek kellenek

Kocsival rendelkezők figyelmébe! A Szeretetszolgálat a Szentendrei-szigeten Szigetmonostor önkormányzata az árvízi védekezéshez önkénteseket vár. Lapátot vigyen, aki tud, de anélkül is lehet menni! Helyszín: Szigetmonostor, Horányi gátoldal. Megközelíthetőség: 11-es úton Tahitótfaluig, Tahi hídon Szentendrei szigetre be lehet menni, Szigetmonostor irányába kell menni. Komppal a gödi oldalról meg lehet közelíteni. Érdemes figyelni a közlekedési információkat, mert változás lehet!

Csütörtök: ételosztás Pócsmegyeren

Az MRSZ már úton van a Szentendrei-szigeten fekvő Pócsmegyerre. Ezúttal nem a zsákozásban vesznek részt önkéntesekkel, hanem a munkát végzőknek segítenek ételosztással. A helyiek kérésére az árvízi védelemben résztvevőknek 200 adag élelmiszert visz a Szeretetszolgálat és a város vezetése. Az ételosztásban Németh Miklós polgármester is segítséget nyújt.

Csütörtök: segítség kézzel, segítség pénzzel

Aki nem csak távoli szemlélője akar lenni az eseményeknek, még jelentkezhet segítőnek. A Szeretetszolgálaton keresztül folyamatosan várják a segítő önkénteseket. Jelentkezni Vad Lillánál lehet a vad.lilla@jobbadni.hu címen. Amennyiben segítségre lenne szüksége, vagy segítséget ajánlana fel a védekezéshez, kérjük, keresse a Magyar Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatóját, Osgyán Dánielt a 06-30-492-1662-as telefonszámon. Aki anyagilag támogatná segítő szolgálatunkat, megteheti a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával vagy egy utalással a 10702019-85008898-51100005-ös számlaszámra „árvíz" megjegyzéssel.

Csütörtök: református templomok is veszélyben a tatai egyházmegyében

A tatai egyházmegye esperese, Máté László tájékoztatása szerint a következő egyházközségeket veszélyezteti közvetlenül a dunai árvíz: Komárom, Szőny, Dunaalmás (itt református fenntartású általános iskola is működik), Neszmély, Pilismarót-Dömös. Egyházi ingatlanok közül fokozottan veszélyeztetett a dunaalmási és a neszmélyi műemléktemplom, valamint parókia, utóbbi helyszínen folyik a homokzsákozás. Amennyiben a folyó kilép a medréből, akkor közvetlen veszélybe kerülhet a komáromi, szőnyi, pilismaróti és dömösi templom, illetve parókia.

kép

Képeink a szerdai margitszigeti munkálatokat örökítik meg, forrás: MRSZ

Csütörtök: jön a segítség Kárpátaljáról is

A Kárpátaljai Református Egyház hallva a híradásokat a Duna mentén kialakult rendkívüli árvízi helyzetről, felajánlotta a segítségét a Református Szeretetszolgálaton keresztül. Önkéntesekkel és adományokkal is segítenek a védekezésben. Az önkéntesek várhatóan péntek estére érkeznek meg a határon túli segítők, akik az ottani Egyházi Önkéntes Tűzoltóság szakemberei. Több nagyteljesítményű szivattyút is hoznak magukkal, ezek üzemeltetésére képzett önkéntesek is érkeznek, jelzésük szerint maradnak addig, amíg szükség van a segítségükre.

Szerda: felhívás a református intézményekhez, készüljenek

A Magyarországi Református Egyház elnöksége levélben fordult azokhoz az egyházi intézményekhez, intézményfenntartó gyülekezetekhez, amelyek az árvízzel fenyegetett területeken működnek, hogy amennyiben erre szükség lesz, torna-, iskolatermek, helyiségek rendelkezésre bocsátásával segítsék a védekezést, az emberek elhelyezését.

kép

Képeink a szerdai margitszigeti munkálatokat örökítik meg, forrás: MRSZ

Szerda: gátakon az önkéntesek

A nap folyamán meg is indult az MRSZ szervezte önkéntesekkel a segítségnyújtás a Margit-szigeten. „Mindannyian érezzük, nem elég a lelkesedés, egész nap különlegesen jól kell teljesítenünk. A munka közben természetesen megy az ismerkedés, kiderül, hogy a Szeretetszolgálat csapatában katolikus önkéntes is van, akinek a mi felhívásunk volt a legszimpatikusabb, ezért felekezeti hovatartozást figyelmen kívül hagyva jelentkezett és bevallása szerint nagyon jól érezte magát" – olvassa el teljes beszámolónkat a margit-szigeti munkálatokról.

Szerda: tiszáninneni segítők Nagymaroson

A tiszáninneni egyházkerület húszfős speciális csapatát Nagymarosra vezényelték.

Szerda: segítség a Dunakanyarban is

Az MRSZ nemcsak a fővárosban, hanem északabbra, Szentendrén és Tahiban is jelen van.

Szerda: senki sincs egyedül a bajban

A hat legnagyobb segélyszervezet által létrehozott Civil Humanitárius Koordinációs Munkacsoport tagjai a hatékonyabb munkavégzés és jobb segítségnyújtás érdekében folyamatosan egyeztetnek egymással és az Országos Katasztrófavédelemmel.

Kedd: segítséggel Osgyán Dánielt kell keresni

Amennyiben segítségre lenne szüksége, vagy segítséget ajánlana fel a védekezéshez, kérjük, keresse a Magyar Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatóját, Osgyán Dánielt a 06-30-492-1662-as telefonszámon.

Kedd: adományvonal, hogy segíthessünk

Ha valaki adományozna, akkor hívja a 13600-as telefonszámot, a 66-os kód bebillentyűzésével lehet eljuttatni a segélyszervezethez. Egy hívás 250 forint támogatást jelent az árvízi védekezésben.

Hétfő: megkezdődik az önkéntesek toborzása

„Csütörtöktől hétfőig keresünk önkénteseket, készenlétbe! Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy lesz szükség a segítségre, de amennyiben igen, úgy a jelentkező önkénteseket értesítjük, és kérjük őket, hogy jöjjenek segíteni" – írja facebook oldalán hétfőn közzétett felhívásában a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Azok jelentkezését várják, akik vállalják azt, hogy csütörtöktől hétfőig, ha telefonálnak nekik, egy-két órán belül a helyszínen tudnak lenni. Lehet csak egy-egy napot is vállalni. Nem biztos tehát, hogy aki jelentkezik, kap is feladatot, de azt mindenképpen várják a jelentkezőktől, hogy legyenek készenlétben, és ha hívják őket azon a napon, napokon amit, amiket megjelölt, tudjanak jönni.

Elsősorban férfiak jelentkezését várják!

A jelentkezőktől 4 adatot várnak az emailben:
1. Név
2. Életkor
3. Telefonszám (lehetőleg mobil)
4. Mely napon, napokon vállalja, hogy készenlétben lesz? (pl. csütörtöktől vasárnapig vagy csak szombaton, vagy szombaton és vasárnap stb.)

Jelentkezés: vad.lilla@jobbadni.hu

Aki jelentkezik, jól gondolja át, hogy valóban számíthatnak-e rá adott napon! – kérik a szervezők.

kép

Képeink a szerdai margitszigeti munkálatokat örökítik meg, forrás: MRSZ

Hétfő: Miben tud segíteni az MRSZ?

A korábbi árvizekhez hasonlóan a Református Szeretetszolgálat önkéntesek szervezésével tud segíteni a védekezésben, feltöltötte segélyraktárait, hogy élelmiszer-adományokkal is segíthesse a rászorulókat, illetve ha kitelepítésre lesz szükség, matracokkal, plédekkel és élelmiszerrel is támogatja a bajba jutottakat.

MRSZ, Reformatus.hu
Fotók: MRSZ, Sereg Krisztián, Kalocsai Richárd, Táborilelkész.hu