Segítség Kárpátaljának

„Csak akkor tudunk megmaradni, ha a Kárpát-medencei magyarok odaállnak mellénk és a segítségüket eljuttatják hozzánk” – mondta Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök azon tájékoztatón, amelyet az ott élő közösségeknek a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közreműködésével nyújtott segítségről tartottak. Az MRSZ cselekvési tervében 124 millió forint szerepel, az összeg fele már összegyűlt – hangzott el az eseményen.

„Elindul az első kamion Kárpátaljára, ebből az alkalomból jöttünk ma össze” – kezdte az MRSZ, a Magyarországi Református Egyház és a kárpátaljai református közösség közös sajtótájékoztatóját Bölcskei Gusztáv püspök. A csütörtöki eseményen a budapesti Abonyi utcai zsinati székházban jelen volt még a református szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke, Pál Sándor, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, valamint az adományozók képviseletében Vertán György, a Tigra Kft. tulajdonosa is.

Bölcskei Gusztáv hozzátette, jó szándékú magánszemélyek és cégek segítsége jut el az MRSZ-en keresztül Kárpátaljára. Közösen tudunk hathatós segítséget nyújtani – a többi magyarországi egyházzal együtt indult meg a felhívás –, a terv elkészült, és a segítség elindult a háború sújtotta ország magyarok lakta régiójába. A Zsinat lelkészi elnöke megköszönte az eddigi segítséget és arra kérte a sajtó képviselőit, hogy a „tégy jót és mondd el minél többeknek” mottó jegyében segítsék az MRSZ munkáját. Bölcskei  Gusztáv arról is szólt, hogy az ukrajnai helyzettel kapcsolatban kevés az információnk, a hiteles tájékoztatás, ennek apropóján is köszöntötte a jelen lévő Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt.

„Csak akkor tudunk megmaradni, ha a Kárpát-medencei magyarok odaállnak mellénk és a segítségüket eljuttatják hozzánk” – mondta Zán Fábián Sándor. A kárpátaljai egyházvezető hozzátette, a mostani események talán már nem mindig ütik meg a kívülállók ingerküszöbét, nem olyan nagy hírek ezek a számukra, de az ott élőknek a mindennapok terhei, történései életbe vágóak. Egy példával érzékeltette, mennyire nehézzé vált a korábban is súlyos ukrajnai helyzet. Egy évvel ezelőtt, amikor elhangzottak az első beszédek a kijevi megmozdulásokon, egy euróért tíz grivenyt kellett adni, míg most húszat ér. Mindeközben a minimálbért befagyasztották, a fogyasztási cikkek nem sokkal olcsóbbak, mint Magyarországon. Mint mondta, a mostani segítséggel legalább az biztossá vált, hogy ötven kárpátaljai református közösségnek lesz fűtött közösségi háza a télen, ahol a közösségi élet folyhat és ahol a hittanórákat meg lehet majd tartani.

Most indul a kamionunk a segítséggel, de Kárpátalja eddig is az egyik legfontosabb terület volt az MRSZ számára – ez már Pál Sándor szavaiból derült ki. Az MRSZ kuratóriumi elnöke szerint óriási az összefogás a kárpátaljaiakért, ha látják az emberek a szükséget, nagy kedvvel segítenek. A feladatok közül most a fűtési rendszer átállítása volt az elsődleges, az orosz gáz nélkül maradt ország gázkazánjait szénfűzésűekre kell cserélni. Az MRSZ ez lemúlt hetekben is segített már kisebb busznyi adományokkal, öntött vaskályhákkal és meleg ruhával. A kazánok beszerelésére is gyűlt össze 2-3 millió forint, illetve felállt egy raktár a határhoz igen közeli Beregdarócon. A Református Szeretetszolgálat cselekvési tervében 124 millió forint szerepel, az összeg fele már összegyűlt. Ezért Pál Sándor külön köszönetet mondott a támogatóknak, és hozzátette, hogy mivel az MRSZ szervezeti működését az egyház finanszírozza, így adott esetben a felajánlott segítség egy az egyben a megjelölt célra fordítódik.

A támogatók képviseletében Vertán György szólalt meg. A Tigra informatikai cégcsoport tulajdonosa néhány hete került kapcsolatba az MRSZ-szel. Ő két momentumot emelt ki élettapasztalataiból, amelyek a segítségnyújtás felé vitték: temesvári születésű, így az 1989 decembere után Magyarországról megindult segítség örökre emlékezetes marad, míg hasonlóan fontosnak mondta azt, hogy a 2013-as hazai árvízkor Kárpátaljáról is gyorsan és hatékonyan jött a támogatás. Vertán György cége tízmillió forinttal tudott hozzájárulni a költségekhez. Mint mondta, a kisösszegű magánfelajánlások egy-egy ilyen kampányban nagyobb részt szoktak kitenni, mint a nagy összegű támogatások, ezért mindenkit buzdított az adakozásra.

Végül álljanak itt az Magyar Református Szeretetszolgálat legfontosabb elérhetőségei:
Honlap: www.jobbadni.hu
Adományvonal:13600/66-os mellék
Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005

Reformatus.hu