Szeretet-ajándék

Több mint 300 gyermeknek adott ajándékot december 14-én, a debreceni Nagytemplomban a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az ünnepségen a Református Nevelőszülői Hálózatban nevelkedő gyermekek, a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben és a siketek és nagyothallók intézményében tanuló gyermekek vettek részt, akiket a cipősdoboz akció keretében ajándékozott meg a segélyszervezet.

Az alkalmon Pál Sándor az MRSZ kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a gyermekeknek mindig kijelölt céljuk van, még pedig a szeretet. Szeretetet adni és kapni mindig kell, így ennek a módját meg kell találni, ahogy az adományozók is megtalálták, ezért Pál Sándor azt kívánta a gyerekeknek, hogy minden dolguk szeretetben menjen végbe.

kép

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke rövid áhítatában kiemelte, hogy a felnőttek sokszor szúróan, bántóan fordulnak a másikhoz, de a gyermekeknek van esélyük arra, hogy tüskék nélkül közeledjenek egymáshoz. Meg kell azonban tanulniuk, hogy mikor kell szelídnek lenni, mint a bárány és erősnek lenni, mint az oroszlán, de fontos, hogy mindkettőben a karácsonykor megszületett Szeretet legyen a vezérelv- hangsúlyozta Fekete Károly.

A nagytemplomi ünnepség a köszöntések után az ajándékozással folytatódott. A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai továbbra is várják a felajánlásokat, hogy minél több gyermeknek és rászorulónak tehessék szebbé a karácsonyt.

Forrás: ttre.hu, fotó: Barcza János