Szeretetben gyökerezve: a családok és a gyermekek között végzett mindennapi szolgálatunk címmel megtartotta évi rendes gyermekvédelmi konferenciáját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A rendezvénysorozat célja, hogy a diakóniai szolgálat képviselői minden ősszel összegyűljenek, megosszák jó gyakorlataikat és kapcsolódásra ösztönző beszélgetések alakuljanak ki. A kétnapos konferenciának a berekfürdői Megbékélés Háza adott otthont.
Az esemény kezdetén a vendégeket Kovács József, a Református Szeretetszolgálat hitéleti főigazgató-helyettese köszöntötte, amit az ApCsel 2,36 versének olvasásával kezdett: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Emlékeztetett: Krisztus szolgái vagyunk, az ő elrendelésével kell szolgálnunk. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy ő fel is szabadít minket, testvéreiként tekint ránk. Nekünk is így kell tekintenünk magunkra és másokra – tette hozzá.
A nyitóáhítatot Molnár Norbert, a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ lelkésze tartotta az ApCsel 3,1–10 alapján. – A szolgálatban mindig az a kérdés, hogy mit adhatok. Hívjuk segítségül az Urat, hogy ő erősítse bennünk a jóság, józanság, bölcsesség lelkét, hogy tudjunk szeretettel mások felé fordulni, ahogy Jézus felénk – mondta a lelkész.
Szarka Miklós református lelkész előadása a Szentírás, a hit és a családterápia kapcsolódásáról szólt. – Mi örökkévaló értékeket szeretnénk egy négyszemközti segítőterápiás beszélgetés során közel vinni az emberi szívhez, olyanokat, amelyek a racionális embernek értelmetlenek – jelentette ki. Emellett figyelmeztetett: a psziché üzeneteire figyelni kell. – Amit az ember lelke érez, nem szabad lebecsülni, a test érzi az érzelmeket – hívta fel a figyelmet.
Katona Viktória lelkész, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) igazgatója a szolgálat családokat és gyermekeket védő misszióit, ágazatait mutatta be. A különböző segítő programok mellett adományozással, ingatlanmentéssel és foglalkoztatással is támogatják őket. Továbbá a vakmisszió, börtönmisszió, menekültszolgálat, iszákosmentő misszió és a drogrehabilitáció szolgálata is segítséget ad.
Nagy érdeklődés övezte a Képernyőn innen: mesék és értékek a digitális zajon túl című előadást is. Nagy Bercel, az MRSZ munkatársa, mentálhigiénés szakember a többi között arról beszélt, hogy a közösségi média platformjai szocializációs térként is szolgálnak, és igen veszélyes témákat nyitnak meg. Hozzáfűzte: a legtöbb kutató egyetért azzal is, hogy az okostelefonokat úgy tervezték, hogy függőséget okozhatnak, ahogy a közösségi oldalak. A digitális világ okozta négy legfőbb ártalom: az elmagányosodás, a függőség, a minőségi alvás rövidülése és a figyelem töredezetté válása.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében a nagyváradi Lámpás Alapítvány vezetője, Vura Ottília beszélt. Szolgálatuk célja az emberkereskedelem és a kizsákmányolás megelőzése, a külföldön dolgozni szándékozók tájékoztatása a lehetséges veszélyekről, a jogaikról és kötelezettségeikről. Foglalkoznak a családon belüli erőszakot elszenvedett áldozatok védelmével is. Emellett tanácsot adnak a veszélyes helyzetbe kerülteknek, ingyenes anonim beszélgetésekkel is, valamint az állami intézmények, a civil társadalom és az egyházak közötti helyi hálózatok kiépítésén is dolgoznak.
Darko Tursic lelkipásztor, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház missziói előadója előadásában a régió református vallást érintő kérdéseiről, gyermekekkel való foglalkozásokról és nemzetiségi kérdésekről is beszélt. Elmondta: Horvátországban a 28 gyülekezetben 2800 református van, ebből 800-1000 templomjáró és 79 hittanos. Iskolai és gyülekezeti hittan keretében foglalkoznak gyermekekkel. Beszámolt arról is, hogy mintegy tizenöt éve minden nyáron ingyenesen táboroztatnak gyermekeket a tengernél. Az egyik legnagyobb gond náluk még mindig a nemzetiségi diszkrimináció. A háborúnak harminc éve vége, de a probléma még fennáll: vannak, akik még a poszttraumás stressztől szenvednek, és az ebből adódó családon belüli erőszak a gyermekekig is elér.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház képviseletében Haris Szilárd lelkész, a diakóniai központ vezetője tartott előadást. Komáromban, Rimaszombatban, Királyhelmecen vannak kihelyezett koordinációs irodáik és adománypontjaik. Bemutatva ezek működését elmondta: mintegy háromszáz családdal van már kapcsolatuk, sokan csak beszélgetni jönnek ezekbe az irodákba. Ettől az évtől kezdve elindították a gyülekezetekben a Magvető foglalkozásokat. Ezek során a diakónia feladatát, tevékenységük lelkületét szeretnék az embereknek bemutatni.
A nap záróáhítatát Imre Zoltán lelkipásztor tartotta a Mt 11,28 igehely alapján: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” – Nem baj, ha elfáradsz, engedd meg magadnak és engedd magadhoz a gondolatot, hogy ilyenkor is kellesz az Úrnak. Ő mindenkit vár, és megnyugvást kínál fel – fogalmazott igehirdetésében.
A konferencia második napján a Kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány mutatkozott be az Erdélyi Református Egyházkerületből. Miszti Katalin Tünde elmondta: jelenleg otthoni betegápolással foglalkoznak, működnek az idősotthonaik, gyermekprogramokat tartanak első osztályos kortól kezdve egészen nyolcadik osztályosig, emellett segédeszköz-kölcsönzést is végeznek. Három központtal működnek, kétszáznegyvenöt gyermekkel foglalkoznak, tizenkilenc alkalmazottjuk van.
A Kárpátaljai Református Egyházkerületet a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió képviselte a rendezvényen. A szervezet vezetője, Pocsainé Tövissi Tímea előadásában szolgálatuk sokrétűségéről beszélt: a gyógyulni vágyók mellett házi idősgondozást is folytatnak, és a gyülekezettel megvalósult az árva és félárva gyerekekért végzett szolgálat is. A magyarországi Kékkereszt és az Iszákosmentő Misszió mintájára kezdték el a szolgálatot a Kárpátaljai Református Egyház megbízásából 1997-ben, akkor tizenöt gyógyulni vágyóval. – Isten munkája letagadhatatlan, hiszen 28 év alatt több mint hatezer ember fordult meg nálunk – mondta az intézményvezető. Függőségre szakosodtak: kábítószer-, nikotin-, játékautomata- és telefonfüggőkkel is foglalkoznak. A gyülekezeti tagok részvételével gyermekgondozást és idősgondozást is folytatnak. – Gyülekezetünkben az asszonyok a társadalom peremére szorult családok gyerekeinek főznek, és az alapvető szokásokat, mint a kézmosás, fürdés, felöltözés is megtanítják nekik – sorolta Pocsainé Tövissi Tímea. Ez eleinte akadozott, mert a családok nem engedték be őket az életterükbe. Ezek a gyermekek visszamaradtak fejlődésben is, ezért kezdtek felzárkóztatással is foglalkozni. Mára már sok pozitív példával tud szolgálni. A házi idősgondozásról beszélve elmondta, hogy sok az idős beteg, akiknek nagyon fontos a személyes gondoskodás, így meleg étel kiosztása mellett lelki beszélgetést is folytatnak. – Hatalmas dolgokat végez az Isten ezeken a szolgálati területeken – zárta előadását az intézményvezető.
Pocsai Sándor csongori lelkész záróáhítatában hálát adott Istennek azokért az ajándékokért, amelyeket a konferencián résztvevők kaptak és megtapasztaltak, és Isten áldását kérte a szolgálatok további munkájára.