Szövetség a jobb betegellátásért

Összehangolja szakmai fejlesztéseit a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja. „A gyógyítás elkötelezettjei más gyógyító intézményekben nem ellenfeleket és vetélytársakat, hanem szövetségest látnak" – hangzott el az erről szóló együttműködési nyilatkozat április 4-i aláírásakor.

Megújította több mint egy évtizede tartó szoros szakmai együttműködését a két Budapesten működő, országos hatókörű intézmény: a jövőben összehangolják a szakmai tevékenységüket érintő fejlesztéseket. A most aláírt megállapodás, mely a sürgősségi ellátás területén; az égés-, plasztikai-, baleseti és szájsebészeti ellátások; az aneszteziológiai és intenzív terápiás tevékenységek esetén; a szülészeti, nőgyógyászati és társuló újszülött ellátásban, valamint a radiológiai, illetve laboratóriumi diagnosztikában jelöl ki közös irányokat.

kép

Elkötelezettek a közös gyógyításban

„Mindkét intézmény jelentős örökséget hordoz, ezért fontos számunkra ez a stratégiai szövetség" – fogalmazott az aláíráskor Velkey György, Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Arra is kitért, hogy kórháza két héttel ezelőtt kapta meg a Magyar Örökség Díjat, mint mondta, a dolgozók büszkék rá, hogy 153 éves szolgálatuk a magyar nemzet örökségnek a részévé tette intézményüket. „Örökségünk ápolása olyan közös tradíció, amiből reméljük, hogy tudunk jövőt építeni – mert ez az aláírás a jövőről szól" – hangsúlyozta Velkey György. A Bethesda folyamatos fejlesztési munkálatokkal tesz azért, hogy egy modern, de a tradíciókban gyökerező egészségügyi ellátást valósíthasson meg, ennek egyik mérföldköve ez a megállapodás. „Hálásak vagyunk az egy évtized közös munkájáért, köszönjük, hogy bíznak bennünk és továbbra is közös úton járhatunk" – tette hozzá a főigazgató.

kép

„Együttműködésünk nem új, hanem a már meglévő megújítása, azt szem előtt tartva, hogy intézményeink kiveszik részüket az állami betegellátásból is" – folytatta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka. A Honvéd Kórházban évente több mint 1 millió 200 ezer beteg fordul meg, és bár egy nagy területi ellátottsággal és sok profillal rendelkező kórház, az elmúlt évek tapasztalatából mégis jól tudják, hogy igazán hatékony munkát együttműködésben tudnak végezni. „A Honvédelmi Minisztérium rendkívül elkötelezett a jövőben is az egészségügyi ellátás területén, egy korszerű, minden igényt kielégítő kórház megépítésében érdekelt az északpesti régiójában – jelentette ki a parancsnok, hozzátéve: ebben viszont partnerekre van szükségük. – A Bethesda ilyen társkórház, mely kiegészíti képességeinket."

Bogárdi Szabó István, Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt: a gyógyászatban a kívülállók számára nem mindig látható, mi az a belső motiváció, ami a gyógyítókat, orvosokat, ápolókat és a kórházi személyzetet együttműködésre készteti. „Ez az a mélyen keresztyén szemlélet, amit egy szóval gyógyításnak nevezünk. Akik a gyógyítás elkötelezettjei, azok más gyógyító intézményekben nem ellenfeleket és vetélytársakat látnak, hanem szövetségest, akivel érdemes a kapcsolatot szerződéses formában is megerősíteni" – foglalta össze az egyházvezető.

kép

Átfogó regionális fejlesztés zajlik

Az észak- és a közép-magyarországi régió fekvőbetegeinek a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában, a gyermekeknek pedig a Bethesda Gyermekkórházban történik a legmagasabb progresszivitási szintű ellátása, ezért e két intézmény munkája kiegészíti egymást – hangzott el az ünnepségen. Egészségügyi ellátórendszerünk sajátossága, hogy a gyakoribb – és többnyire egyszerűbb – eseteket a beteg lakóhelyéhez közeli intézményekben látják el, míg a ritkább és többnyire bonyolultabb eseteket területi, megyei, regionális, országos központokba irányítják. Magyarországon a legalsó szintet az alapellátás, a legfelsőbb szintet az országos intézetek és egyetemi klinikák jelentik.

kép

Mindkét kórház részt vesz az észak- és közép-magyarországi régió betegellátását fejleszteni hivatott Egészséges Budapest Programban. „A program szükségessé teszi és új lendülettel látja el ezt a kórházak közötti helyi kezdeményezést, ezért a megállapodást annak szelleméhez és konkrét megvalósításához igazították" – számolt be Stubnya Gusztáv egészségfejlesztési igazgató. Az együttműködésnek hála a jövőben tudatos szervezéssel lép új szintre a régió betegellátása, ezzel segítve a program célkitűzéseit is.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd