Tehetséges gyerekek mérhették össze tudásukat a szeretetszolgálat ózdi versenyén

Negyvenöt, versenyezni érkezett diák és az őket kísérő tanárok, családtagok töltötték meg az iskola auláját. Mindenki tűkön ülve várta, hogy elkezdődjön a vetélkedő, amelyre hat kategóriában lehetett nevezni: képzőművészet, költészet, tánc, digitális tartalomkészítés, ének és zene. Utóbbi kettőt egyazon teremben tartották, mert nyilván elválaszthatatlanok, de külön díjazták az énekeseket és a zenészeket. A digitális tartalomkészítésre pedig előzetesen kellett leadni az elkészült műveket.

Már a megnyitó során is szerepet kapott a művészet, hiszen verset és zenei műsort is hallhattak a megjelentek.

– Ahogy a Szentírásban is olvashatjuk, a mi Istenünk adott mindenkinek valamilyen talentumot – mondta Dobis-Lucski Zsófia, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. – Fontosnak tartjuk, hogyha a Jóisten valamivel megajándékoz minket, akkor arra kincsként tekintsük mi is, és kamatoztassuk – folytatta, és hozzátette: A Szeretetszolgálat célja, hogy ennek teret adjon, és segítsük azokat a diákokat, akiknek lehet, hogy a hétköznapokban – anyagi vagy családi okok miatt – vannak különböző nehézségeik, mégis kiemelkedően tehetségesek valamiben.

A tánc kategóriában csak ketten jelentkeztek, így ők még a többi szekció előtt, az aulában mutathatták meg tudásukat.

A szakmai zsűriben egyébként helyet foglalt Bán Teodóra táncművész, Boza Bence színművész és Kecse József festőművész is.

A különböző részlegeket egy-egy tanteremben tartották, így ahogy a táncnak vége lett, az aulából a tömeg elindult felfelé az iskola lépcsőjén, majd a tetején háromfelé vált.

A költészeti, szavaló szekcióban Bán Teodóra azzal nyitotta meg a versenyt, hogy megköszönte minden résztvevőnek a bátorságát, azt, hogy kiáll mások elé, és megmutatja a tehetségét. Nyitásként Juhász Gyula egyik versét szavalta egy fiatal hölgy. A „Szerelem?” hasonlóan szól mindenhol, bárhol járjunk a Kárpát-medencében.

Egy másik előadásban az egyik tehetséges fiatalember Jónás Tamás Cigányidők című regényéből adott elő részleteket. Teljesen máshogy szólt ez a mű egy cigány fiú szájából egy ózdi tanteremben, mint valamelyik nagyvárosi színház színpadán valamely színészéből. Ráadásul a szavaló nagyon együtt élt a szöveggel, nem csak visszamondta a memoritert. Nehéz lehetett utána a porondra lépni. Ahogy egymást hallgatták a fellépők, volt miért izgulni, mert a mezőny nagyon erősnek bizonyult. Sorban jöttek szép ruhákban, néhányan a kezüket tördelték, mások mosoly mögé igyekeztek rejteni izgalmukat. De a legtöbbjükről lehullott a félsz, ahogy szavalni kezdtek. Sokféle stílust és szerzőt választottak a fellépők, Jónás Tamás és Petőfi Sándor kéz a kézben jártak ott az ózdi iskola kis tantermében.

A szavalókat körülbelül félidőnél elhagyva, az ének-zenei részleg felé indultunk. A szekció helyét nem volt nehéz megtalálni, az iskolai folyosón már messziről gitárzene vezetett minket. Pont tapsra értünk be a terembe, gyorsan a hátsó sorokba osontunk.

Sorra jöttek az énekesek és zenészek, volt, aki pendrive-on hozott zenére énekelt, míg más népdalokkal kápráztatta el a közönséget. Minden fellépőhöz tartozott a nézőtéren egy könnyeit törölgető anyuka, egy büszke apuka, vagy egy támogatóan bólogató tanár. Cigány nyelvű éneket is hallhattunk, majd egy fiatalember hegedűtudását mutatta be. Éles volt a kontraszt az egymást váltó stílusokban, de valahogy ez még inkább adott valamiféle varázst a versenynek. – Mindenki szerepelt? – hangzott el a kérdés a zenei szekcióban, de még valaki jelezte, hogy egy nevező még kimaradt. Fiatalember emelkedett gitárral, és egy hölgyet kísért ki. Ahogy a fiú a húrokba csapott, a lány pedig énekelni kezdett, megszólalt Máté Péter klasszikusa, a Most élsz....

A teremben mindenki megbabonázva, néma csendben hallgatta őket. Ahogy ők végeztek, már tényleg mindenki szerepelt, így ideje volt elhagyni a termet, hogy a zsűri munkához láthasson.

Benéztünk a képzőművészeti részlegre: ott Vivaldi Négy évszak című műve szólt, a gyerekek pedig mind azt festették, mit jelent nekik az ősz.

Nem sokkal később itt is lejárt az idő, és tizenkét mű feküdt a zsűri előtt az iskolai padokon. Barna fák, levelek, egy-egy gyümölcskosár, de a szemet azonnal vonzotta az a pályamű, amelyen tűzpiros-sárga erdőrészletet láthattunk.

Miközben az aulában a pogácsa felett zajlott az esélylatolgatás, a zsűritagok a termekben próbálták megtalálni minden kategória győzteseit. Végül hosszas mérlegelés után megszületett a döntés. A kategóriák győzteseinek nevét – mivel rászoruló gyerekekről van szó, és a Szeretetszolgálat sem osztotta meg a nevüket – nem közöljük, de mind megkapták a Nyilas Misi ösztöndíjat.

Volt, ahol két győztest is hirdettek. Egyetlen kivétel akadt, a digitális tartalomkészítés, ahova egyetlen fiatalember nevezett, így ő különdíjjal és ajándékkal lett gazdagabb, győztest nem hirdettek.

A verseny után Bakos Zsuzsanna, az MRSZ ózdi irodájának vezetője megosztotta velünk, hogy a tehetségkutató eseményt azért szervezték meg, mert a Nyilas Misi ösztöndíj odaítélése folyamán mindig figyelembe veszik azt is, kinek hány oklevele van, és Ózdon nem nagyon rendeznek városi, iskolák közötti versenyeket. Arra gondoltak, biztosítanak egy alkalmat arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is megmutathassák, milyen tehetségesek és mennyi talentumuk van.

– Minden ember életében nagyon kedvező hatással tud lenni a költészet, a zene, a tánc és a képzőművészet, mert ezek azok a dolgok, amelyek ki tudnak emelni bennünket a hétköznapokból, a nehézségekből – hangsúlyozta a művészetek szerepét Bakos Zsuzsanna, aki szerint a hátrányos helyzetű fiatalok sokszor különösen tehetségesek és nyitottak a művészetek világára. Úgy véli, nagyon szoros verseny volt, és sok jó produkció, és mindenkit emlékeztetett, hogy bár itt csak a kategóriák győztesei kerültek be a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramba, november végéig még lehet jelentkezni az ösztöndíjra.