Ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek

Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára július 3-án Budapesten.
A pályázók projektenként minimum 70, maximum 450 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek európai uniós forrásból. Az államtitkár rámutatott: az elmúlt hat évben 2,4-szeresére nőtt az egyházak és 1,5- szeresére a civil szervezetek közfeladat-ellátása a szociális és gyermekvédelmi területen, ezért fontos, hogy plusz segítséget kapjanak a kormánytól munkájukhoz.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ismertette: a pályázat célja a szociális és gyermekvédelmi ellátást nyújtó szervezetek szakmai, módszertani és informatika fejlesztése. Ezek a szervezetek sokszor országos hálózatként működnek, és fontos, hogy az egyes helyeken lévő „tudástőkét" összegyűjtsék és megosszák – hangsúlyozta. Mint mondta, reményeik szerint a pályázat segít, hogy a szervezetek fejleszthessék saját szolgáltatórendszerüket, új módszertani, szakmatámogató rendszereket dolgozzanak ki, és így rugalmas válaszokat tudjanak adni az újabb és újabb kihívásokra.

A támogatás száz százalékos, vagyis nincs szükség saját forrásra. A pályázaton az intézmények működésének hatékonyságfejlesztését, az intézményirányítás megerősítését, új irányítási rendszerek kidolgozását és bevezetését támogatják. Pályázni lehet emellett a szervezetek működését összehangoló rendszerek és a működést segítő informatikai rendszerek kialakításával. Egy-egy projekt megvalósítása legalább 18, legfeljebb 30 hónap kell, hogy legyen. A benyújtási határidő július 10. A pályázati kiírás a www.palyazat.gov.hu oldalon található.

MTI