Több mint száz csoport építette az idei Szeretethidat

Őrbottyán2 - Csordás Ádám.jpg

Fotó: Csordás Ádám

Az idén tizenkét éves Szeretethidat a járványhelyzet miatt a hagyományoktól eltérően május helyett október 9-11. között rendezték meg. Habár számos csoport – például iskolai vagy óvodai közösségek – a korlátozások miatt idén nem tudtak részt venni a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokon, közel négyezer önkéntes tett az elmúlt hétvégén valamit környezetünk szebbé tételéért, illetve embertársaink megsegítéséért.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte Szeretethíd programját. Ahogyan az akció jelmondata is hirdeti: Legyetek felkiáltójellé! – vagyis mutassunk példát környezetünk számára azzal, hogy egyénileg vagy csoportosan valamilyen önkéntes szolgálatot vállalunk, legyen szó akár a nélkülözők vagy idősek számára készített ételekről, egy templom vagy gyülekezeti intézmény kitakarításáról, felújításáról, vagy akár egy játszótér szebbé tételéről.

Debrecen 2 - Lucski Zsófia.JPG

Fotó: Lucski Zsófia

2020 jobban felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy figyeljünk egymásra, és készek legyünk segíteni embertársainknak. Habár az elmúlt évekhez képest kevesebb csoport – a regisztrációs felület adatai alapján száznégy közösség – tudott részt venni az idei Szeretethídon, az mindenképp bizalomra ad okot, hogy a segíteni akarás vágya ezekben a nehézségekkel teli időkben is ott él az emberek szívében.

Az idei feladatok közül a legnépszerűbbek a szabadtéren végezhető önkéntes vállalások voltak: több gyülekezet és közösség vállalta, hogy kerteket, játszótereket tesznek rendbe, szemetet szednek, kerítést festenek.

Őrbottyán 3 - Csordás Ádám.jpg

Fotó: Csordás Ádám

Zámbori Soma színművész, szinkronszínész, az idei Szeretethíd világi fővédnöke így fogalmazott: „Ha fölajánlod a segítségedet, hogy ott vagy önkéntesként ezen a hétvégén, ezzel a másik embernek olyan sokat adsz, hogy még a Te szíved is meglágyul.” A szinkronszínész családjával együtt vett részt a Szeretethíd megnyitóján Őrbottyánban, ahol a Juhász Zsófia Református Szeretetotthon kerítésének lefestésében segítették a Szeretetszolgálat munkáját.

Győri Judit, a Szeretethíd programkoordinátora elmondta: idén az volt a program legfontosabb üzenete, hogy a szeretetből híd épülhet a nehezítő körülmények ellenére is. A csoportok egynegyede határon túli településekről regisztrált, így idén is egy nemzetközi önkéntes összefogássá nőtte ki magát a rendezvény. Az idei, kivételesen ősszel megrendezett Református Önkéntes Napokon keresztül a gyülekezetek missziós tevékenységét, diakóniáját is szeretné támogatni a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Debrecen 4 - Lucski Zsófia.JPG

Fotó: Lucski Zsófia

Az elmúlt évben bevezetett, a reformáció hónapjában meghirdetett „Több mint 500” címet viselő adománygyűjtés idei díjazottjai azok a közösségek lesznek, akik a Szeretethídon végeztek diakóniai szolgálatot. Az adományból részesülő egyházközségeket a beküldött fotók és leírások alapján a közönség választhatja ki a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi oldalán meghirdetett szavazás alapján október 15-től. Az adománygyűjtéshez, és ezzel együtt a gyülekezetek missziós céljának támogatásához bárki csatlakozhat október 31-ig a 1358-as adományvonal tárcsázásával, vagy online felajánlással az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül.