Új kisbuszokkal Kárpátaljáért

Három kisbusszal segíti az adományok elosztását Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az új járművek a kárpátaljai egyházmegyékben szállítják majd a Magyarországon összegyűjtött élelmiszereket, higiéniai termékeket. A szervezet az elmúlt másfél hónapban már több mint 370 tonna adománnyal támogatta a menekülteket.

„Ha ma megszűnne a fegyverropogás, akkor is hónapok vagy akár évek kellenének, amíg helyreállna a rend Ukrajnában annyira, hogy ne legyen szükség a folyamatos támogatásra” – mondta Juhász Márton, a MRSZ ügyvezető igazgatója. A szervezet 2014 óta segíti célzottan a kárpátaljaiakat, az orosz–ukrán háború kitörésekor is azonnal akcióba léptek. Az elmúlt másfél hónapban már több mint 220 tonna adományt vittek át a határon, és 150 tonnát juttattak célba Magyarországon a menekültek ellátására.

A megnövekedett munkamennyiség miatt február vége óta 70 új munkatárs csatlakozott a Szeretetszolgálat csapatához: raktárakban, logisztikai központokban vagy éppen a volánok mögött teljesítenek szolgálatot. Juhász Márton arról is beszélt: az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül szállítják az adományokat Kárpátaljára, ahol nagy szükség is van a segítségre. „A múlt héten az ungvári kórházba vittünk gyógyszereket. Ott az osztályvezető főorvos azt mondta, hogy a százezer helyi lakos mellett jelenleg ötvenezer menekült tartózkodik a városban, akiknek az ellátását meg kell oldaniuk” – tudatta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: miközben rengetegen hagyják el otthonaikat, nagyon sok idős vagy mozgásában korlátozott ember helyben marad, rájuk most különösen nagy figyelmet kell fordítani.

kisbuszmárton.JPG

Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója átadja a kisbuszokat

Fotó: Kalocsai Richárd

Az adományok hatékonyabb elosztásához mostanra elengedhetetlenné vált, hogy még több jármű legyen használatban a határon túl. Ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat három kisbuszt adományozott a három kárpátaljai református egyházmegyének. Az MRSZ határozott idejű szerződéssel három sofőr foglalkoztatását is támogatja, hogy az adományok minél gyorsabban és hatékonyabban elérjenek a helyi rászorulókhoz, és a befogadott menekülőkhöz.

„Nap mint nap tapasztaljuk a Magyarországi Református Egyház segítségét, amely a Szeretetszolgálat tevékenységével valóban kézzelfogható szeretetté válik. Ezzel a három busszal pedig új szintekre léphet a segítségnyújtás” – mondta Balog Attila, a kárpátaljai Ungi Református Egyházmegye esperese. Jelezte: nagyon sok kárpátaljai átmenekült már Magyarországra, ez az istentiszteletek létszámán is meglátszik. Az esperes úgy látja: jelenleg a legnagyobb kihívást a menekültek segítése és ellátása jelenti. „A legfontosabb küldetésünk és feladatunk most, hogy segítsünk azoknak, akik Kelet-Ukrajnából gyakran csak egy kis táskányi ruhaneművel indulnak útnak. Nekik szállást és ellátást kell biztosítanunk” –tette hozzá. A helyben maradt reformátusok is kiveszik a részüket a segítségnyújtásból, amennyire tudnak, igyekeznek mindenre gondolni. Például megpróbálnak az ukrán menekülteknek hajdinát szerezni és abból ételt készíteni, ami Ukrajnában szinte már nemzeti ételnek számít – számolt be róla az esperes. De a gyülekezetek sem maradnak egyedül, a kárpátaljai reformátusok folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, és a felajánlott adományokat célzottan juttatják el a leginkább rászoruló közösségeknek.