„A kegyelmi botrány – isteni figyelmeztetés – után én és többen bíztunk, hogy felébrednek a döntéshozóink” – írja az egyházi megújulásról szóló rövid közösségi bejegyzésében Gyimóthy Géza, a Tatai Református Egyházmegye egykori gondnoka, aki szerint a választásokig tartó „kegyelmi időt” ki kellett volna használni.
Mivel szeretett egyházunk vallja a paritás elvét, nem lelkészként, egy öreg, sokat tapasztalt volt tisztségviselőként röviden hozzászólnék az eddigi értékes gondolatokhoz – biztatva nem lelkészi testvéreinket is hasonlóra. Az egyik problémának azt látom, hogy a nem lelkészek ráhagyják a lelkészekre a stratégiát, a jövőkép kidolgozását, és a hivatali kötelességüket ellátva hátradőlnek – tisztelet a kivételnek.
A 80-as évek közepén világi értelmiségiek többen csatlakoztunk egyházunk megújulási mozgalmához, utána a közéleti küzdelmekhez is. Nem volt félelem bennünk, pedig az akkori állampárt fenyegetett, de a hitünk erősebb volt. Második nagy problémának ezt látom: a túlzott megfelelési készség a hatalom felé, nem pedig az élő, teremtő Istennek. Megszegtük az 1. parancsolatot; lehetett volna visszautasítani az ölelő baráti kart, egy kölcsönösen tisztelő kézfogásra.
A 2015 utáni állami gyűlöletkampányok idején hallgatott egyházunk. Beer Miklós, Fabiny Tamás püspökök példáját lehetett volna követni – nem tettük. Akik megszólaltunk, megkaptuk jelzőinket, és partvonalon kívülről szólhattunk, az érdemi párbeszéd megszűnt egyházunkban. A kegyelmi botrány – isteni figyelmeztetés – után én és többen bíztunk, hogy felébrednek a döntéshozóink. A 2025. januári megújulási konferenciában én is nagyon bíztam – nagy hiba volt, hogy a zsinati elnökség el tudta érni, hogy nem vesz részt!
A közéleti változásokig tartó kegyelmi időt sem használta ki vezetőségünk – Filemon példáját követve lett volna lehetőség visszaadni önként az ingyen kapott ingatlanokból.