A Debrecen-Nagytemplomi gyülekezet is adományokat gyűjt

A fegyveres harcoktól szenvedőket a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet által is segíthetjük, adományokkal, valamint hétfőn estére közös imádságra hívják a város lakóit.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség a csütörtöki híradásokat hallva azonnali lépéseket tett annak érdekében, hogy valódi segítséget nyújthassanak a háborút elszenvedők számára, köztük a Kárpátalján élő magyar testvéreknek is.

Az egyházközség döntése alapján – az eredeti céloktól eltérően – a február 26-án (szombaton) 18 órától megrendezendő hangversenyen – Mága Zoltán hegedűművész nagytemplomi jótékonysági koncertjén befolyt összeggel a Kárpátaljai Református Egyházkerületet segítő adományalapot hoz létre a gyülekezet. A vasárnapi istentiszteleteken érkező perselyadományokat is erre a célra fordítja az eklézsia.

A határainkon túliak elmondása alapján a legnagyobb szükségük tartós élelmiszerekre van, ezért a beérkező adományokból ezeket fogja megvásárolni és eljuttatni a nagytemplomi gyülekezet.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet az adománygyűjtésen kívül arra kéri a debrecenieket, hogy hordozzák imádságban a fegyveres harcoktól szenvedőket. Az egyházközség február 28-án (hétfőn) 18 órától közös imádságra és elcsendesedésre hív mindenkit a Debreceni Református Nagytemplomba, hogy együtt könyörögjünk a mielőbbi békéért. A hétfő esti könyörgés alkalmával ismételten lehetőség nyílik a közös segélyalap támogatására, hogy a kárpátaljai testvérek számára mielőbb tudjon segítséget nyújtani a gyülekezet.

Hallgass meg, Uram, jóságos szeretettel, nagy irgalmaddal fordulj hozzám! Ne rejtsd el orcádat szolgád elől! Bajban vagyok, siess, hallgass meg! Jöjj hozzám, és válts meg engem, ments meg ellenségeimtől! (Zsoltárok könyve 69, 17–19)