A koronavírus válság idején az erkölcsi „aranyszabály” fontosabb, mint valaha

Christoph Stückelberger svájci református teológus, a teológiai etika nyugalmazott professzora, a globethics.net alapítója és elnöke a keresztyén erkölcs szerepéről és a jövőbeli esélyekről beszélt a járvány kapcsán. Sandra Hohendahl-Tesch interjúja a Svájci Református Egyház Teológiai és Etikai Intézetének korábbi igazgatójával az Egyházak Világtanácsa honlapján jelent meg.

zvg.jpg

Fotó: ZVG

– Miért szükséges az etikai megközelítés hangoztatása a jelenlegi koronavírus-válság során?

– A világjárvány óhatatlan és közvetlenül felveti a kérdést, hogy miképpen kellene cselekednünk és tájékozódjunk társadalomként. Az első válasz az egészségügytől és a virológusoktól származik. De hogyan kezeljük? Akár etikának hívjuk, akár nem, mindig felmerülnek az értékekkel kapcsolatos kérdések, mint például: mit ér számunkra az egészség? Kiket kell megóvnunk? Hogyan kellene megfelelően elosztani a szűkös erőforrásainkat? Az aktuális válság kiváltképpen arról szól, hogyan mérlegeljük a prioritásokat: Melyik értékek a legfontosabbak az adott helyzetekben? A járvány kezdeti időszakában az egészség volt a legfontosabb, és minden másnak háttérbe kellett húzódnia. Két vagy három héttel később érkezett a második hullám. Visszatért a gazdaság kérdése, a pénzügyi lehetőségek, a munkahelyek és a vásárlóerő tekintetében.

Középtávon a jövedelmezőség is élet és halál kérdése – ha nincs mit enni, az emberi életeket is fenyeget. Az új adósságválság milliók életébe kerülhet világszerte.

– Vannak közgazdászok, de virológusok is, akik az ellenőrzött körülmények közötti fertőzést tartják előnyösebbnek, ellentétben a teljes lezárással. Mit mond etikusként: fontos minden életet megmenteni, bármi áron, még akkor is, ha ez mérhetetlen gazdasági károkkal jár az egész társadalom számára?

– Nem kétséges, hogy meg kell próbálnunk széles körben védeni és megmenteni az emberek életet. Ugyanakkor az élet védelmét nem lehet a gazdasággal szemben mérlegelni. Mert a gazdaságnak biztosítania kell a megfelelő életfeltételeket. Ha a pénzügyi rendszer összeomlik, az áldozatok száma is növekszik. Az egészségügy és a gazdaság egyaránt fontos szerepet játszik; gondosan kell mérlegelni a szóban forgó javak fontosságát. Egyoldalúan az egészségügyi vagy a gazdasági intézkedésekre hagyatkozni azt jelenti, hogy elfogadjuk a további áldozatokat, hovatovább hozzájárulunk ahhoz, hogy még többen legyenek.

– Úgy tűnik, hogy a döntés életről és halálról váratlanul mindenütt jelen van ebben a válságban. Az orvosoknak el kell dönteniük, hogy kit kell lélegeztető gépeken tartani, és kit hagynak meghalni.

– Az erőforrásokat igazságosan kell elosztani annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ember életét megőrizhessük.

Így határozzák meg a Svájci Orvostudományi Társaság etikai irányelvei. A járvány idején különösen fontos az irányelvekhez fűzött megjegyzés, miszerint egy személy pénze, státusza vagy hírneve nem játszhat szerepet a források elosztásában. Valójában folyamatosan döntéseket hozunk az életről és halálról, nem csak a világjárvány miatti szélsőséges helyzetben. Hogy mennyi fejlesztési támogatást nyújtunk, és végső soron mennyit fizetünk egy ghánai mangóért, konkrét hatással van az ország gazdaságának életképességére és az ott élők életére.

Tehát nem egy új kérdéssel szembesülünk most hirtelen, csak sokkal tudatosabban és nyilvánvalóbban, mert közvetlenül érint bennünket, hiszen gondolhatunk arra, hogy kórházba kell mennünk, és nem feltétlenül jutunk lélegeztetőgéphez. Az erőforrásokhoz való hozzáférés és azok elosztása az igazságosság legfontosabb kérdése.

– Mit ért ez alatt?

– Mondok egy példát. Amikor az apám, aki református lelkészként teljes életet élt, az idősek otthonában volt, sokat gyötrődött az igazságosság kérdésével. Lelkiismeretfurdalása volt a tudattól, hogy az otthon költségei összesen mintegy tízezer frankba kerültek havonta, és hogy abból a pénzből száz vak gyermeket lehetett volna meggyógyítani a szembetegségéből minden hónapban. Ugyanakkor egy nagyon öreg, és/vagy beteg ember élete is értékes és értelmes.

– Manapság mindenki tudatában van a sebezhető élet értékének. Szolidaritást gyakorlunk: mindenkinek otthon kell maradnia, hogy megvédje az öregeket és a gyengéket. De vajon tartható ez hosszú távon?

– Lenyűgöző látni, hogy milyen mértékben van jelen a szolidaritás, és hogyan működik. A fenyegetettségen keresztül újra felfedezünk erényeket, gyakoroljuk az önfegyelmet és szerénységet. Ezek jó jelek. Felmerül azonban a kérdés, hogy a szolidaritás mélyen bennünk gyökerezik-e, vagy csak pragmatikus szükségszerűség. Ez nem tartana sokáig. Amint anyagilag nehézzé válik, a szolidaritás rendkívüli kihívások elé kerül – itt jön képbe az a meggyőződés, hogy a szolidaritás életre szóló feladat. Még mindig kényelmes az élet és jól megy minden Svájcban. Világszerte ugyanakkor, például Afrikában, az emberek már most is az anyagi lehetőségeik határán vannak. Egy kép jut az eszembe, amit tegnap kaptam: valaki egy kunyhó hullámbádog tetején ül, és így tartja be a társadalmi távolságtartás kívánalmát. Ott ugyanis gyakran tíz ember él hat négyzetméteren. Ilyen helyzetekben a szolidaritásnak teljesen más dimenzióira van szükség.

Másszóval: amíg van jólét, a szolidaritás is észlelhető, amikor az erőforrások elfogynak, fennáll a verbális, sőt a fizikai erőszakkal járó konfliktusok veszélye?

– A szolidaritás hiányának a jelei már egy konfliktus előtt is láthatóak. A világjárvány kapcsán gyorsan megjelennek az összeesküvéselméletek. Azzal próbálod meg fenntartani a szolidaritás, hogy ellenségképeket teremtesz. Például, hogy a kínaiak felelősek mindenért. Vagy: miért kellene a közeli Franciaországból, Elzászból betegeket befogadnunk Bázelben, amikor hamarosan a mi betegeinknek is szükségük lesz helyre?

Az együttérzés kérdésében visszatérhetünk egy egyszerű etikai alapelvhez, az aranyszabályhoz, amelyik minden világvallásban egyaránt érvényes (Máté 7,12) Bánj úgy a másikkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Aki segít a másiknak, az maga is számíthat a segítségre. A segítés nem csak önzetlen, de kölcsönösen nyereséges helyzetet teremt.

Összeesküvés elméleteket említett. Bizonyos vallási körökben a járványt Isten büntetésének tekintik. Mit gondol erről teológusként?

– A Biblia máshogy közelít ehhez, különösen az Újszövetség: „mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (János 3,17) Ez egy fontos üzenet, amelynek elsőbbséget kell élveznie az egyházak és hívők számára.

Ez Húsvét üzenetének lényeges is. Már nincs szükségünk bűnbakok keresésére, hanem egyszer és mindenkorra Jézus magára vette a keresztet, és megszabadított minket a bűnösök keresésének állandó kényszerétől. Isten nem ártani akar, hanem segíteni nekünk.

Egy ezzel összefüggő szempont: a felfogás, hogy a hit megvéd minket minden rossztól, sajnos széles körben elterjedt hiedelem. A vírus robbanásszerűen terjedt Dél-Koreában, mert egy nagy tömegeket vonzó egyházi közösség a figyelmeztetések dacára megtartotta az istentiszteleteket. Ezt Afrikában is megtapasztalhatjuk. Egészen zürichi segédpüspökig, aki ragaszkodni akart az ostya kiosztásához. Ez felelőtlenség. Akár bűnné is válhat, mivel embereket ölhet – és nem keresztyéni. Én úgy látom, mint Kálvin János. A genfi reformátor rossz egészségi állapotban volt, és gyakran volt szüksége gyógyszerekre. A genfi hívők próbára akarták tenni. Arra kérték, hogy hagyja abba a gyógyszerek szedését, és bízzon inkább Istenben. De ő abban hitt, hogy az orvosságot Isten adta. Az orvosok, az ápolószemélyzet, a gyógyszerek és az oltások Isten ajándékai és eszközei, nem pedig az ördögé.

Mit gondol: vezethet a válság az értékek változásához?

– Igen és nem.

A járványra világnézetünk „szemüvegén” keresztül tekintünk. A nacionalisták még nacionalistábbak lesznek, akik pedig nyitottak a világra, még több globális szolidaritást követelnek majd.

A járványnak csak akkor lehet pozitív hatása, ha belső értékrendünk alapján álltunk készen rá. Ellenkező esteben gyors visszaesés következhet a régi mintákba. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az elmúlt évtizedek eltúlzott individualizmusa megkérdőjeleződik. Felismertük a közösség értékét. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire függünk a legkisebb közösségektől, például a családtól. Azt hiszem, lesznek jelentős változások abban, ahogy észleljük a világot. Különösen a gazdasági összeomlás következtében. A globális eladósodás az 1980-as évekéhez hasonló mértéket fog ölteni. Hatalmas erőfeszítésekre lesz szükségünk, hogy ezen felülkerekedjünk, és helyreállítsunk egy valamelyest működőképes világgazdaságot. A digitális technológiák jelentősége növekedni fog. A fenntarthatósági célokat azonban nehezebb lesz elérni. Mindazonáltal bizakodó vagyok. Fel kell ismernünk a multinacionális, nemzetek feletti szervezetek fontosságát, és tudjuk, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerepe hihetetlenül fontos, nemcsak a koordinációban, hanem az előrejelzésben és konkrét segítségnyújtásban. Szükségünk van a nemzetközi struktúrákra.

Ha már a krízisben rejlő lehetőségekről beszélünk: a természet pillanatnyi „fellélegzése”, a lemondásra ösztönző szigorú intézkedéseknek köszönhetően, magában hordozza azt a reményt, hogy a társadalom és a politika valóban tegyen valamit a klímaváltozás ellen?

– Jó, ha arra, hogy a természet valamelyest helyreállt, ösztönzésként tekintünk. Ez azt bizonyítja, hogy kevesebb repüléssel és az autó- és légiforgalom korlátozásával is együtt tudunk élni, amivel a klímaváltozást valamelyest enyhíteni tudjuk. Most megtanultuk azt, hogy az életmódváltozás hatásai közvetlenül érzékelhetőek. Már csak a gazdasági megfontolások megfelelő mérlegelésére van szükség, például jelentősen drágább repülőjegy és benzinárakra. A világjárvány rávilágít arra, hogy sokkal nagyobb pénzügyi lehetőségeink vannak, mint az gondoltuk volna. És a klímacélok eléréséhez is milliárdokra lesz szükségünk.

A Globethics.net az erkölcsi gondolkodást és cselekvést előmozdítani hivatott világhálózat, amelynek székhelye Genfben van. Számos teológiai etikai forráshoz biztosít hozzáférést, többek között online könyvtárán keresztül.

Az interjú eredetileg április 3-án jelent meg német nyelven a reformiert.info hasábjain.

Fordította: Farkas Bálint