– A megosztottság, a polarizáció úgy működik, mintha erős mágnesek lennének az ideológiai palettán. Megosztanak, kettéválasztanak és törzsi rendszerbe kényszerítenek minket. Sok időbe telik kitörnünk ebből a „mágneses” biztonságból, amit az egyívású emberekkel való közösség jelent, akik megerősítik azonos gondolatiságunkat. Ezzel a vonzással szemben erőt kell venni magunkon, hogy nyitottak legyünk másokra – jelölte ki Walter Kim, az amerikai Evangelikálok Nemzeti Tanácsának (NAE) elnöke már hónapokkal ezelőtt a sokszínű közösség előtt álló feladatot, amellyel a polarizálódó amerikai társadalomban a megosztott keresztyéneknek szembe kell néznie. Mi vár az amerikai egyházakra, amikor a világjárvány kikényszerítette elszigetelődés véget ér? Megerősödik a közösség, vagy azzal szembesül majd, hogy a politika még inkább megosztotta? Erre keresik a választ a NAE teológiai magazinjának aktuális számában evangelikál teológusok, köztük Charles Drew, aki az eltérő politikai nézetek közötti nyílt párbeszéden alapuló egyházi közösség stratégiáját vázolja írásában.
Alig egy hónappal a 2016-os választások előtt gyülekezeti fórumot szerveztünk egyházunkban. Egy republikánus és egy demokrata elkötelezettségű gyülekezeti tag osztotta meg az egybegyűltekkel, hogy kire adja majd le szavazatát és miért. Aztán kérdéseket tettem fel nekik, ők egymásnak, illetve a gyülekezeti tagok is politikai meggyőződésükről és arról, hogy mi formálta azt.
A politikai túlfűtöttség csillapítását célzó rövid felszólalásomat követően kiscsoportokban folytattuk a párbeszédet aktuális és érzékeny kérdésekről. Megkönnyebbülten mentünk haza, azzal az örömteli meglepetéssel, hogy képesek voltunk ilyen őszintén és mégis baráti hangulatban beszélgetni egymással. Az egyik résztvevő a következőket írta az alkalom után: „Megszabadultam a félelemtől, hogy nyíltan vitassunk meg olyan kérdéseket, amik oly gyakran megosztják az egyházat.”
A 2016-os fórumra nem légüres térben került sor. Hasonló eseményeket a 2004-es országos választási kampány óta szervezünk. Valamennyi panelbeszélgetés résztvevőjét gondosan választottuk ki. Mindannyian feddhetetlen, jellemes és köztiszteletnek örvendő emberek voltak, ami biztosította, hogy odafigyeljenek rájuk. Az egyház közösségének tagjai közül kerültek ki, hogy elkerüljük a benyomást, mintha „külsősök” akarnák ránk erőltetni a gondolataikat. Ugyanakkor kerültük az egyházi vezetőket, hogy távoltartsuk az egyházpolitikát. A fórumok résztvevői minden esetben már előzetesen megosztották egymással, hogy mit fognak mondani és közös imádsággal készültek az eseményre. Ez biztosította, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket, megéljék és ünnepeljék egységüket Krisztusban és segített abban, hogy elébe menjenek az embertelenségnek, az emberi méltóságuk megsértésének, ami a politikai viták során bizony elő szokott fordulni.
Ám a gyakorlatunk többről szólt, mint a politikai fórumok szervezése. Sokkal inkább a bibliai igazság határozta meg a hetente elhangzó tanítást és útmutatást, mint az aktuális események; emlékeztetve minket azokra a nagy és alázatra indító igazságokra, amelyek összekötnek minket, szemben a megosztó kérdésekkel. Néhány alapvető felismerés, ami alázatra int: bölcsességünk véges, indítékaink vegyesek, és a meglátásainkat döntően befolyásolják saját történeteink és törekvéseink. És néhány, a megingathatatlan igazságok közül: Isten végtelenül bölcs és hatalmas, szertő és jó, közöttünk járt és szenvedett értünk, és egy nap majd mindent újjáteremt és a helyére tesz. Úgy tapasztaltuk, hogy nem folyatunk olyan elkeseredett politikai vitát akkor, ha tudatában vagyunk esendőségünknek, valamint bizonyossággal és vigasztalással tölt el minket Isten terve, ereje és elégséges volta.
Mindeközben sokat gondolkodtunk a bálványimádásról. Élettörténetünket és terveinket, amelyek komoly hatással vannak a politikai viselkedésünkre és gondolkodásunkra, magukat is befolyásolja az a hajlam, hogy azt, amit jónak találunk az életünkben, istenpótlékká tegyük. Mivel a jó dolgok törékenyek, könnyen elveszítjük vagy ellopják őket, ami miatt félelem és düh lesz úrrá rajtunk. Ez történik akkor, például, ha túl sok reményt fűzünk politikai megoldásokhoz, vagy mondjuk Amerikában azon ábrándozunk, milyen volt az ország régen és mivé lehetne most.
Az erkölcsi alapelvek és politikai stratégiák közötti különbségtétel különösen hasznosnak bizonyult a nyilvános, közösségi felelősségről szóló tanításunk megfogalmazásában. Az előbbit, ami mellett teljes mellszélességgel kiállunk, Isten legfőbb parancsolata határozza meg: szeresd Istent mindeneddel, amid csak van, és szeresd felebarátodat, mint magadat. A politikai stratégiák ugyanakkor, amiben nem jeleskedünk, esendő emberi próbálkozások arra, hogy a kultúra egészét minél inkább összhangba hozzuk a morális alapelvekkel.
Vegyük a szegényekről való gondoskodás példáját, ami mellett keresztyénként mindig is felszólaltunk és kiálltunk. De amikor a megvalósításról van szó, akkor már komoly vita van közöttünk arról, hogy melyik politikai megoldás a legmegfelelőbb. Egyesek az adóemelést tartják a megfelelő stratégiának és az állami támogatás növelését. Mások ezzel ellenkezőleg azt szorgalmazzák, hogy kormány álljon félre az útból és deregulációval mozdítsa elő, hogy a gazdaság mindenki számára, beleértve a szegényeket, megtermelje és kiterjessze a javakat.
Az alapelvek és a konkrét stratégiák szétválasztása segített abban, hogy olyan közösséggé váljunk, ahol nyugodt és higgadt vitát tudunk folytatni egy-egy politikai stratégia érdemeiről, tekintettel az egyetértésre, hogy bármelyiket abszolutizálni nem járható út. Kevésbé hajlunk arra, hogy Isten ellenségét lássuk az ellentétes taktikát vagy megoldást támogató barátunkban. Így nem saját ellenségünkként tekintünk rá. Minthogy kevesebb forog kockán, képesek leszünk beszélgetni és meghallgatni a másikat.
Időről időre arra bátorítjuk az eltérő politikai nézeteket valló gyülekezeti tagokat, hogy üljenek le egymással egy csésze „politikai kávéra”. Az ilyen beszélgetéseknek megvannak a közösen elfogadott játékszabályai: fogadd meg, hogy meghallgatod a másikat, mielőtt vitába szállnál vele; tarts be az ígéreted; keressétek az erkölcsi alapelvekből fakadó egyetértést; ha nem juttok egyességre, akkor értsetek egyet abban, hogy nem értetek egyet; ha csak lehetséges, imádkozzatok egymásért; dicsőítsétek és ünnepeljétek Isten, aki minden ellentéten túl összekapcsol titeket azzal, hogy közösen úrvacsoráztok, amint csak lehetőség van rá.
Sose fogunk teljes mértékben egyetérteni abban, hogy mi a felebaráti szeretet megélésének legmegfelelőbb módja. De képesek vagyunk arra, hogy barátilag és kedélyesen kezeljük a nézeteltéréseinket, úgy alakítsuk őket, hogy a barátainkat befogadó közösséggé váljunk. Legtöbbjüknek igazából nem intellektuális érvekre van szüksége, hanem meggyőző társadalmi, közösségi érvre vágynak. Arra, hogy megtapasztalják; a szeretet működik.
Charlie Drew Manhattan-i Emmanuel presbiteriánus egyház alapító lelkésze. A cikk eredetileg a NAE folyóiratában, az Evangelicals magazine hasábjain jelent meg.
Forrás:
A cikket az amerikai Nemzeti Evangelikál Tanács jelentette meg