Az erőszak sosem győzhet

A Kameruni Presbiteriánus Egyház felszólalt azok ellen, akik „az Isten képére teremtett emberi életet eltékozolják”. A Református Egyházak Világközösségének tagja január 11-én kiadott közleményében ítélte el az országukban felfegyverzett, „militáns csoportok” által civilek ellen elkövetett merényleteket, amelyek során egy református lelkész kisfia is életét vesztette.

RS118087_PhotoByAlbinHillert_20161016_AHP_4113-2-lpr.jpg

Fotó: Albin Hiller/WCC

„Vallási vezetőként, a nemzet lelkiismereteként nem hagyjuk magunkat eltántorítani prófétai küldetésünktől… Az erőszak sosem győzhet, csakis az igazság és béke” – áll egyebek között az egyház elnöke által jegyzett, az Egyházak Világtanácsa honlapján közzétett nyilatkozatban, amely a nemzetet sújtó, szűnni nem akaró erőszakkal szemben a párbeszédet sürgeti. „A kameruniak ellen elkövetett kegyetlen és embertelen merényletek is azt jelzik, hogy az erőszak ördögi köre még távoltól sem ért véget.” Mint írják: az országot sújtó fegyveres konfliktus a hadsereg és a „felfegyverzett szakadárok” támadásainak és ellentámadásainak „összetett folyamata”, amely állandósítja a civileket „kibeszélhetetlen fájdalommal és kínszenvedéssel sújtó” háborút.

A kameruni református egyházvezető nyilatkozata arra is emlékeztet, hogy az Isten képére teremtett emberi életek kioltásában vétkesek Istennek tartoznak elszámolással „az Ő akaratával és bölcsességével ellentétes” cselekedeteikért. Hozzáteszik: „A történelem sem lesz irgalmas azokhoz, akik ezekben a napokban a vér és háború tettleges képviselői.”

A nyilatkozat a kameruni kormányt felelősségére emlékeztetve arra kéri, hogy „a nemzet életének és jólétének őrállójaként” vessen véget a konfliktusnak. A felkelőket pedig az élet tiszteletére szólítja fel, valamint arra az ellentmondásra emlékezteti, hogy éppen azoknak okoznak szenvedést és ontják ki az életét, akiket állításuk szerint „fel akarnak szabadítani”.

A vallási vezetők összefogására emlékeztetve Fonki Samuel Foba, a Kameruni Presbiteriánus Egyház moderátora egyben megerősíti, hogy híveiket imádságra hívják, magukat pedig közvetítőként ajánlják fel „a tartós béke és igazságosság” előmozdításában. „Isten áldja álmaitokat, családjaitokat, közösségeiteket és hazánkat, Kamerunt" – zárul a nyilvános felhívás.

Forrás:

A hírt és nyilatkozatot az Egyházak Világtanácsa tette közzé