Tamás Bertalan búcsúztatása

Életének 80. esztendejében elhunyt Tamás Bertalan református lelkipásztor, a budapesti Skót Misszió korábbi lelkésze. Augusztus 9-én búcsúztatják a pozsonyi úti templomban.

tamasbertalan.jpg

John Spierce, a Világmissziós Tanács képviselője; Schweitzer József főrabbi; Tamás Bertalan; Bölcsei Gusztáv, egyházunk Zsinatának akkori lelkészi elnöke és Alain Main, a Skót Egyház moderátora 2005-ben, Tamás Bertalan nyugdíjba vonulása előtti utolsó istentiszteletén a budapesti Skót Misszióban

Tamás Bertalan, aki május 20-án rövid betegséget követően tért meg teremtő Urához, egyebek mellett a Zsinati Hivatal Külügyi Irodájának vezetőjeként, valamint a Magyarországi Keresztyének és Zsidók Tanácsának főtitkáraként szolgált.

Búcsúztatás

Családja, barátai és kollegái végső búcsút vehetnek a pozsonyi úti református templomban (1137 Budapest, Pozsonyi út 58.) augusztus 9-én vasárnap 12.00 órakor kezdődő istentiszteleten és az azt követő szeretetvendégségen. Virág helyett az elhunyt adományokat kért a rászoruló gyerekek nyári üdültetésére, amit a templomban gyűjtenek.

Temetése szűk családi körben történik augusztus 9-én vasárnap 15.00 órakor, a Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség (1139 Budapest, Frangepán u. 43.) altemplomában található urnatemetőben.