Elítélte az újabb szíriai erőszakot a REV

A Református Egyházak Világközössége (REV) közleményében ismét az erőszak beszüntetését kéri Szíriában, és imádságra hív a békéért.

Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. (Ézs 58,12)

A szíriai erőszak azonnali beszüntetését követeljük és azért imádkozunk hogy a béke hullámai árasszák el a teljes térséget – állt a REV végrehajtó bizottságának 2015. május 15-i nyilatkozatában.

A 2015-ös szíriai békefelhívás óta emberek milliói hagyták el otthonaikat és százezreket gyilkoltak meg. A háború nem ért véget, sőt tovább erősödött ebben az évben. Továbbra is a halál és a pusztulás uralkodik az ártatlan emberek felett.

Péntek éjjel pedig rakétákat lőttek a nyugati hatalmak Szíriára. A BBC tudósítása szerint „robbantások voltak a fővárosban, Damaszkuszban és két Homsz környéki helyszínen a Pentagon jelentése szerint. Az amerikai orosz nagykövet reakciójában azt mondta, hogy szövetségeseik lenne indított támadás nem marad következmények nélkül."

Najla Kassab, a REV elnöke, a Szíria és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) lelkésze szerint „a konfliktus árát ártatlan polgárok fizetik meg. Elítéljük a gyilkolást mindkét oldalon és elítélünk minden csoportot, amelyik támogatja a konfliktusban részt vevő feleket és fegyverekkel látja el a térséget."

A REV ismételten felszólítja a kialakult helyzetben érintett összes kormányt, hogy tegyen konkrét lépéseket azért hogy mindenki számára eljöjjön a béke Szíriában, hogy tiszteljék a fegyverszünetet és hogy engedjék a szükséges segélyek eljuttatását az áldozatokhoz.

A REV arra hívja tagegyházait, hogy továbbra is álljanak ki a nyilvánosság előtt a békéért, fogadják be a menekülteket és támogassák a NESSL-t és más egyházakat, amelyek közvetlenül helyben támogatást nyújtanak a háború sújtotta embereknek.

Az alábbi imádságot ajánljuk:

Amikor bombák hullanak,
és az életünk veszélyben,
amikor gyermekek elárvulnak
mert bombák hullanak,
a békét keressük Ó Urunk.
Várjuk a pillanatot,
amikor tömegpusztító fegyvereinket
ekevasra és sarlóra cseréljük.
Vedd el a mi félelmünket
és segíts bizalmat építeni,
mert minden ledobott bombával
az emberségünkből veszítünk.
Állíts helyre bennünket,
békíts meg bennünket,
egyesítsts bennünket,
hogy együtt mondhassuk:
ne legyen több bomba.
Ámen.

Forrás: WCRC

Fordította: Külügyi Iroda