Európa egyetemi lelkészei találkoznak Debrecenben

Pünkösdhétfőtől szombatig rendezik Debrecenben, az Egyetemi Templomban az Európai Egyetemi Lelkészek Konferenciáját (CEUC). Az angol nyelvű, ökumenikus konferenciára hatvan lelkészt várnak, Európa tizenkét országából. 

Történelmi jelentőségűnek is mondható a június 13-18. közötti esemény, hiszen első alkalommal ad helyszínt a konferenciának Közép-Európa. A hatvan résztvevő Ausztriából, Belgiumból, Dániából, Hollandiából, Finnországból, Nagy Britanniából, Németországból, Norvégiából, Svájcból, Svédországból, valamint több magyar anyanyelvű területről érkeznek, de lesznek ausztrál, amerikai és dél-koreai vendégek is.

A hétfőtől szombatig tartó konferencia témája Connections, azaz Kapcsolatok. Az első nap témája az önismeretet, illetve az Istennel való kapcsolatot vizsgálják a résztvevők, a második a közösségen belüli kapcsolatokat boncolgatja, míg a harmadik napon a külvilággal való kapcsolattartást vizsgálják.

A konferencia résztvevői a délelőtti előadások után kiscsoportokban beszélhetik meg a hallottakat, illetve délutánonként a műhelymunka során a gyakorlati kérdéseket is körüljárhatják. Természetesen ez a hét a tapasztalatcserére, és a vendéglátó ország megismerésére is kiváló alkalmat nyújt. A helyi szervezők is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ideérkezők a Debreceni Egyetemmel, a várossal és a környék nevezetességeivel is megismerkedhessenek.

A szervezők a sajtó figyelmébe is ajánlják a június 14-án (kedden) este fél nyolckor kezdődő programot, amelyen minden résztvevő ország bemutatkozik saját országára jellemző termékekkel. Az alkalmon fellép a Sugalló népzenei együttes.

A konferenciának az Egyetemi Templom ad helyszínt, amelyet az elmúlt hónapok során részlegesen felújítottak, éppen azért, hogy alkalmas legyen nemzetközi konferenciák színhelyéül. A konferencia főszervezői Püski Dániel, debreceni református és Körmendy Petra budapesti evangélikus egyetemi lelkészek.

A CEUC (ceuc.org) az európai egyetemi lelkészeket tömörítő ökumenikus szervezet, melynek több mint 400 tagja van Európa majd minden országából és keresztyén felekezetéből. Éves konferenciájukat mindig más országban rendezik meg (2009, Kristianstad, Norvégia, 2010, Conventry, Nagy Britannia). Négyévente kerül megrendezésre kerül egy világméretű konferencia, amely legközelebb 2012-ben az USA-ban, a Yale Egyetemen lesz.

A konferencia honlapján (ceuc2011.org) megtalálhatóak a további, részletes információk.
További információ: Püski Dániel, debreceni egyetemi lelkész, szervező +3630-6161146

Forrás: Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet