A GAW is segít a bajban

Krízisalapot hozott létre a német diaszpóraszervezet

A Gustav-Adolf-Werk (GAW), sok más egyházi segélyszervezethez hasonlóan, rendkívüli segélyalapot hozott létre a koronavírus-járvány sújtotta diaszpóraközösségek, a kelet- és dél-európai, valamint közel-keleti protestáns egyházak társadalmi szolgálatának támogatására.

„A GAW támogatása a testvéri szolidaritás felbecsülhetetlen jele” – üzente Aleppóból Harout Selimian, a szíriai örmény református közösség elnöke. A testvéregyházunk lelkésze a magyar kormány által is támogatott rendelőintézet működésére kapott támogatást köszönte meg ezekkel a szavakkal Enno Haaks GAW-főtitkárnak. A Bétel gyülekezet klinikája a magyar támogatásnak köszönhetően épült újjá idén, ahol a tucatnyi önkéntes orvos ezekben a napokban is a koronavírus-járvány súlyos következményeivel küzd a karanténba zárt városban.

Bethel Polyclinic.jpg

Harout Selimian az aleppói Bétel örmény református gyülekezet felújított klinikájának orvosaival 2020 áprilisában

Fotó: Venus Studio

Dimitris Boukis, a Görög Református Egyház főtitkára a kicsiny, de látható közösség menekülteket segítő diakóniai programjainak töretlen támogatását köszönte a német szervezetnek. Görög testvéregyházunk csak az ország északi régiójában 489 szegény görög, cigány, albán, bolgár és menekült családot támogat tartós élelmiszerrel, ruhával, gyógyszerrel. „Attól tartunk, hogy ebben az évben soha nem látott krízissel kell szembe néznünk. Rengeteg görög él a járvány miatt teljesen megszűnt turizmusból, sokan már most elvesztették az állásukat és gyülekezeteinkben egymást érik a segélykérések” – tájékoztatott Meletis Meletiadis lelkész, az egyház korábbi moderátora.

IMG_1556.JPG

Enno Haaks (j) 2019 novemberében a keresztyénüldözés kapcsán a magyar kormány által szervezett nemzetközi konferencián

„Támogatásunk és szolidaritásunk hiányában sok minden egyszerűen nem működik.” Enno Haaks

Az eddig mintegy 20 millió forintos krízisalapból jutott támogatás egy nápolyi egyházi kórháznak, a venezuelai evangélikusoknak, a caracasi ökumenikus központnak, a portugál protestánsok lelkigondozói szolgálatának, a lengyel egyházak gyerekeket segítő diakóniai programjának és a szerbiai ökumenikus segélyszervezetnek.

A GAW 2013 óta támogatja a közel-keleti protestánsokat, kiemelten is a szíriai református egyházak iskoláinak működését, templomaik és közösségi épületeik felújítását, diakóniai programjaikat. Ebben 2017 óta egyházunk is együttműködik a német szervezettel, minden évben 10 ezer eurós támogatás felajánlásával saját keretéből. A GAW továbbra is mintegy évi 12 millió forinttal segíti egyházunk szolgálatát. Az országos perselypénzből is támogatott gyülekezeti építkezés mellett a cigánymisszió programjaira jut a német gyülekezetek adományából.