Halálos ítélettel ér fel Szomáliában Jézus követése

A XVI. században Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes a Szomália partjainál található Szokotra szigetén járva jegyezte fel, hogy találkozott keresztyénekkel, akiknek a papjai írástudatlanok voltak, nem volt Szentírásuk, és emlékezetből mondták az imákat.

Az iszlám elterjedése előtt a szomáliak politeisták voltak, hitvilágukat a főistenük nevéről Ebbe Waaq vallásnak nevezik a kutatók. Vannak azonban arra utaló jelek is, hogy Szomália területén már ekkor éltek olyan törzsek, amelyek magukat zsidónak vagy keresztyénnek vallották. A X. századból származó arab források szerint a területen több keresztyén város is létezett. Ekkor még békés muszlim–keresztyén együttélésről olvashatunk, ám ez mára gyökeresen megváltozott.

Szomália ma az Open Doors szervezet a keresztyének számára legveszélyesebb országokat rangsoroló listáján a második helyen áll, csak Észak-Korea előzi meg.

„Amikor hazaértem, a családom férfi tagjai megvertek, elvették a mobiltelefonomat, és bezártak egy szobába” – mesélte az Open Doorsnak egy szomáliai nő, Nala arról a napról, amikor a családja rájött, hogy titokban áttért a keresztyén hitre.

Hasonló családi ellenállással találkozott a Voice of the Martyrs szervezet oldala szerint Adam is, aki Uganda határvidékén nőtt fel szomáliai menekültként, miután az apját iszlamista fegyveresek megölték odahaza. Adamot, amikor ismerkedni kezdett a keresztyénséggel, az egyik unokatestvére előbb megpróbálta egy iszlám „hiterősítő” intézménybe kényszeríteni, majd elhagyta a felesége, aki azt mondta neki: „soha többé nem láthatod a fiadat”.

A közel 17 millió lakosú Szomáliában a becslések szerint csak néhány száz keresztyén él, de pontos számot nem lehet tudni, mert titokban gyakorolják vallásukat. A keresztyén szomáliak többsége külföldön él. Vagy eleve ott ismerkednek meg a Bibliával, vagy ha ez otthon is történt meg, hamar menekülésre kényszerülnek. A keresztyének fejére a muszlim vezetők általában vérdíjat tűznek ki, az iszlamisták pedig kifejezetten vadásznak rájuk. Nyíltan kifejezett céljuk, hogy Szomáliát teljesen keresztyénmentesítsék.

Nala is internetes beszélgetésekben hallott először Jézusról a külföldön élő szomáliaktól, aztán kutakodni kezdett, végül titokban megkeresztelkedett. Családja gyanút fogott, és hazacsalták az atyai házba, ahol a megverése után hetekig kínozták, és rituálékkal, főzetekkel próbálták „megjavítani”, miközben a Koránból olvastak fel neki. Azután odaígérték egy idősebb férfinak harmadik feleségnek, bízva, hogy ő majd megneveli. A nőnek végül a barátai segítségével sikerült megszöknie az országból.

Nala családja még a „kevésbé drasztikus” megoldást választotta, más nőket a megtérésük miatt megerőszakolták és megölték. A keresztyén férfiakat nem feltétlenül a családjuk próbálja erővel visszatéríteni vagy megölni, hanem a nagyobb közösség vagy az iszlamista milíciák.

A szomáliak a sajátjaiktól szenvednek a legtöbbet – állítja Adam, aki hallani sem akart arról az iszlám hitről, amelynek nevében az apját megölték, ezért kezdett el az ugandai menekülttáborban más vallások iránt érdeklődni, így ismerkedett meg a keresztyénséggel. Beiratkozott egy keresztyén középiskolába, de az iskola után a vallás évekig nem játszott szerepet az életében: dolgozott, feleségül vett egy szomáliai nőt, aki épp Kanadába készült emigrálni. A nő már Adam gyermekét hordta a szíve alatt, amikor az észak-amerikai országba távozott, a terv pedig az volt, hogy a férj utánuk megy, amint tud. Adam azonban összefutott egy régi barátjával még a középiskolából, aki a kezébe nyomott egy Bibliát. Adam újra forgatni kezdte a Szentírást, és 28 évesen megtért.

Az iszlám elhagyása halálos bűnnek számít. A közösség vezetői figyelik a családokat, a családtagok pedig egymást, és ha felmerül akár csak a gyanú, onnantól az illető számíthat rá, hogy minden lépését árgus szemmel követik majd. Amikor Adam abbahagyta a mecsetbe járást, a vallási közösségében nyilvánosan elítélték, a szomáliai vezetők pedig vérdíjat tűztek ki a fejére. Még a rokonai is vadásztak rá, hogy megöljék, felesége pedig elhagyta, és eltiltotta a gyermekétől.

A szomáliak között az iszlám terjedése a XX. század elejére teljesen visszaszorította a keresztyénséget, de az olasz gyarmatosításkor újra hittérítők érkeztek a területre. 1928-ban az ország fővárosában, Mogadishuban katolikus katedrálist is építettek az olasz kormányzó utasítására. 1940 körül a püspöki jelentések szerint közel negyvenezer keresztyén élt Szomáliában, de a második világháború után alig kétezer-ötszázan maradtak, mára a számuk pedig mindössze pár százra csökkent. A Bibliát egyébként csak 1979-ben fordították le szomáli nyelvre. A lakosok körülbelül a nyolcvanas évekig viszonylag toleránsak voltak a más vallásúakkal, az iszlamista terror ekkortájt kezdett fokozódni, a keresztyének pedig – más vallások képviselőivel együtt – egyre marginalizálódtak a társadalomban.

Adam kételkedni kezdett abban, hogy jó döntést hozott, amikor Jézust választotta a családja helyett, főleg akkor, amikor látta, hogy több keresztyén is a templom után bárokba megy. De találkozott egy lelkésszel Uganda határvidékén, akit a Voice of the Martyrs szervezet támogatott: ő a szárnyai alá vette, és bejuttatta egy missziós programba. Adam megtalálta az elhívását, és jelenleg a világ minden tájáról érkező fiatalokat tanít a missziós és jótékonysági munkára. 2018-ban beszélhetett a fiával is telefonon, azóta kapcsolatban vannak, de a felesége továbbra sem fogadja addig vissza, amíg vissza nem tér a muszlim hitre. Számos halálos fenyegetést kapott az elmúlt időben, és úgy tudja, az egyik unokatestvére még mindig meg akarja őt ölni, de ahogy fogalmazott: „Istené az életem, és ha ő azt akarja, hogy éljek, akkor élni fogok.”

Nala hasonlóan nyilatkozott az Open Doorsnak: „Jézus választott engem, nem én őt. Előtte az életemben nem volt öröm, de ma boldog vagyok” – mondta, és hozzátette: „Amíg nem ismertem Jézust, valójában nem ismertem semmit.”

Szomáliában az életét kockáztatja az, aki Jézust követi, a hívek csak magánházaknál tudnak összegyűlni, nem énekelhetnek és csak halkan beszélhetnek, nehogy valamelyik szomszéd meghallja őket, és elmondja ezt másoknak vagy feljelentse őket a hatóságoknál. Egyelőre úgy tűnik, hogy a nagy keresztyén szervezetek és az önkéntesek munkája, illetve a külföldre távozott szomáliak segítsége ellenére a helyzet nem javul, az országban az iszlamista terror és az általános közhangulat továbbra is akadályozza az evangélium terjedését.