„Hangok a közösségből” a faji igazságosságért

Az EVT tagjai felekezeti hovatartozásuktól függetlenül eltökéltek a rasszizmus elleni küzdelemben

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) globális közössége határozottan hallatja hangját ezekben a napokban is a rasszizmus ellen és kiáll az igazságosság mellett, miközben a szervezet szolidaritásra és cselekvésre ösztönzi tagjait. Ezek a hangok azt az elképzelést erősítik, hogy „változásra van szükség, ami eltörli a rasszizmus és faji diszkrimináció összes formáját”, ahogy azt a szervezet végrehajtó bizottsága június 3-i nyilatkozatában az amerikai helyzetre tekintettel megfogalmazta. Az EVT videókonferencia sorozata.

Dianna Wright, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) ökumenikus és vallásközi kapcsolatokért felelős megbízott igazgatója elmondta, hogy nemcsak a részvételre törekszik, hanem arra is, hogy találjon módot a konkrét cselekvésre. „Az emberek dühösek és igazuk van, nem? Nem tudjuk, mit is mondhatnánk még. De Isten hív minket, hogy tegyünk valamit az ügyben.”

Anne Glynn-Mckoul, az EVT végrehajtó bizottságának és az antiókiai görög ortodox patriarchátus amerikai közösségének tagja szerint az Egyesült Államok válságban van. „A tüntetések az egyre nyíltabb, szisztematikus rasszizmus miatti dühöt jelenítik meg” – fogalmazott. „Világos tanújele ez a rasszizmus nemzedékről nemzedékre öröklődő romboló hatásának. A vallási vezetőknek napjainkban láthatónak és hallhatónak kell lenniük, szolidárisnak a tüntetőkkel, és tanúságtévőknek, akik szembe szállnak a robbanásszerűen erősödő fehér felsőbbrendűséggel.

David Emmanuel Goatley, az észak-karolinai Duke Egyetem Fekete Egyházi Tanulmányok Intézetének igazgatója azt mondta, hogy a fekete amerikaiak próbálják elmondani a fehér amerikaiaknak és a világnak, hogy szenvednek az erőszakos rendfenntartói gyakorlattól. „George Floyd Minneapolisban elszenvedett tragédiája valójában annak a szenvedésnek a szimbóluma, amivel az Egyesült Államokban sok fekete ember szembesül", sok fekete ember tapasztalatának a foglalata, fogalmazott a professzor.

Vicken Aykazian, az amerikai Örmény Apostoli Egyház érseke azt mondta, hogy olyan országból származik, ahol a kisebbségek marginalizálódtak. „Ezért ebben az országban, az Amerikai Egyesült Államokban megértem afrikai-amerikai testvéreink küzdelmét" – mondta. „A rasszizmus gonosz. Keresztényekként elől kell járnunk az igazságtalanság elleni küzdelemben.”

Angelique Walker-Smith, a Bread for the World segélyszervezet pánafrikai és ortodox együttműködésért felelős vezetője napokat töltött az utcán maga is olyanokkal, akiknek elegük van már a rasszizmusból. „A különböző faji és etnikai csoportokhoz tartozó afrikai emberek világszerte egyszerűen csak azt mondják: Elég!” A lelkésznő hozzátette, ahhoz, hogy „Isten országát építsük, magunk is azzá váljunk, inkluzív látomásra van szükségünk”.

Mary Ann Swenson, az Egyesült Metodista Egyház (USA) püspöke és az EVT Központi Bizottságának alelnöke, az USA déli részén született és ott járt egyetemre. „Láttam a szegénységet és azt, hogy az emberekkel nem bántak méltányosan. Később egy szegregált gyülekezet tagja voltam. Nagy fájdalmat okoz a felismerés, hogy még mindig nem szüntettük meg az intézményesített rasszizmust.”

Karin van den Broeke, a Holland Protestáns Egyház lelkésze és az EVT végrehajtó bizottságának tagja szerint az emberek mindenhol rasszizmusnak vannak kitéve. „Az egyházak feladata, hogy hirdessük az üzenetet, amelyet a Bibliából hallunk” – mondta. „A hitünk tanít meg arra, hogy mind egyenlők vagyunk.”

„A megszokott fehér felsőbbrendűség már nem elfogadható.”

Az EVT végrehajtó bizottsága június 3-i nyilatkozatában elismeri, hogy még sok tennivaló van.

„Az Afrikai Metodista Episzkopális Egyházzal megerősítjük, hogy megtört nemzetek, alacsony minőségű egészségügyi ellátási és oktatási rendszerek, a rasszizmus, a gazdasági egyenlőtlenség és a fehér privilégiumok széles körben elterjedt politikai és gazdasági rendszerei veszélyeztetik a színesbőrű embereket az egész világon”.

Fordította: Tóth András

Kapcsolódó cikkeink: