Hogyan imádkozzunk az üldözött keresztyénekért?

Aaron Stevens, a Skót Egyház Európa Egyházmegye Missziói Bizottságának vezetője (és nem mellesleg a Budapesti Református Skót Misszió lelkésze) illetve Rhona Blair Dunphy, a Skót Egyház Európa Egyházmegye hírlevelének szerkesztője egy linkgyűjteményt állított össze, hogy segítse azokat, akik szeretnének imádkozni az üldözött keresztyénekért.

Stevens és Dunphy különböző angol és amerikai szervezetek internetes oldalainak elérhetőségét gyűjtötték össze, mely oldalakról néhány imádságot is kiemeltek. Imádkozhatunk keresztyén testvéreinkért, vagy ahogy a Biblia biztat minket, az egész világért – beleértve más felekezeteket is.

A gyűjtemény, mely különböző teológiai megközelítéseket is magába foglal, azzal a céllal készült, hogy kiindulópontot adjon az üldözött keresztyénekért mondott imádságokhoz.

Open Doors (Nyitott Ajtók) – Egyesült Királyság és Írország

Az imakönyv azon a listán alapszik (World Watch List), mely összegyűjti azt az ötven országot, ahol a legnehezebb a világon keresztyénnek lenni. Néhányaknak fizikai erőszakkal és halállal, másoknak igazságtalan bebörtönzéssel, imádkozásuk és hitük megosztásához való joguknak a megtagadásával, a munkahelyen és az iskolában való megkülönböztetéssel kell szembenézniük.

képAz imakönyv kísérője egy poszter, mely a gyülekezetek hirdetőtáblájára helyezve alkalmas eszköz lehet arra, hogy felhívja a figyelmet a keresztyénüldözés elterjedésére, valamint arra bátorítsa a híveket, hogy imádkozzanak szenvedő testvéreikért az Úr Jézusban.

A lista, az imakönyv és a térkép segítségével ötven napig minden nap öt percben imádkozhatunk a világ minden táján élő testvéreinkért. A Nyitott Ajtók javaslata az, hogy mindig legyen veled az imakönyv, így ha a TV, rádió híreiben, interneten vagy újságban hallasz egy országról, azonnal megkeresheted a listán, és imádkozhatsz az ott élő keresztyénekért. Gyülekezetekben, kis csoportos foglalkozásokon is lehet együtt imádkozni, valamint a térképet a gyülekezet közösségi termében is érdemes kitenni. A térkép laptopra, telefonra vagy iPodra is letölthető.

Release International (Nemzetközi szabadulás) – Egyesült Királyság és Írország

Sok országban a keresztényeket zaklatják, negatív megkülönböztetésben van részük, rágalmazzák, igazságtalanul vádolják őket, börtönbe vetik, megverik, száműzik, vagy meg is ölik őket. Az erőszak a kormánytól és a vallási szélsőségektől ered.

Imádkozhatunk:

1. A hívőkért, hogy
- erősek maradjanak a hitükben és reményükben, a testi és lelki bántalmazások ellenére
- képesek legyenek megbocsátani azoknak, akik bántalmazták őket, vagy akik cserbenhagyták őket
- megtapasztalják Isten szeretetét, örömét és békességét (Róma 8:28-39)
- képesek legyenek alázatosan azonosulni Jézus Krisztus szenvedésével
- tanúbizonyságuk gyümölcsöző legyen mások életében
- megtalálják az egyensúlyt a között, hogy kiálljanak a jogaikért, de a kegyelem és szeretet sugározzon belőlük

2. Házastársakért, hogy
- megbirkózzanak a veszteség és az elszigeteltség érzésével
- megbirkózzanak azzal, ha egyedül kell gondoskodniuk gyermekeikről
- megmaradjon a hitük és a reményük
- túljussanak az erőszakos emberek megfélemlítésén

3. Gyermekekért, hogy
- ne kelljen hosszú távú pszichológiai és érzelmi sérülésektől és keserűségtől szenvedniük
- megmeneküljenek az emberrablástól
- megismerjék és megtapasztalják Isten szeretetét

4. Frissen megtértekért, hogy
- segítséget kapjanak hitük növekedéséhez
- védve és biztosítva legyenek az ellenük fordulók ellen
- legyen bátorságuk utat mutatni másoknak Jézusoz.

Javasolt imádság (zárójelben a vonatkozó igehelyek, melyeket alább közlünk):

Mindenható Isten, áldunk téged és tudjuk, hogy te mindenkit számon tartasz, aki a te nevedért szenved. (1) Imádkozunk most azokért, akik börtönben vannak hitük miatt (2), kérve téged, hadd tapasztalhassák meg, amit Pál apostol átélt: a láncok nem elkeserítették őt, hanem segítették a bizonyságtételt az Örömhírről. (3) Bátorítsák felebarátaikat, hogy nyíltan és félelem nélkül tegyenek ők is tanúbizonyságot Rólad (4) Vigasztalás Istene, add a te kegyelmed azoknak, akiket kínoznak akár testileg, akár szellemileg a hitük miatt, hogy elviseljék a szenvedést és Krisztus követésének részeként tekintsenek rá (5) Kegyelmes Isten, kérünk, hogy azok, akik az utolsó árat is megfizetik érted, akik mártírhalált halnak az érted megvallott szeretetük miatt, hadd ismerhessék meg igazán Krisztus feltámadásának erejét, a bátorítását annak, hogy a szenvedést megoszthatják Vele. (6) Urunk Istenünk, az özvegyen vagy árván maradtak add a Te jelenléted vigasztalását (7), ha a halál árnyékának völgyében járnak is (8). A Te Szentlelked erősítse meg őket, hogy tudják a zsoltárossal vallani, hogy az ÚR nem hagyja őket a halálban (9) Mennyei Atyánk, segíts nekünk figyelmesnek lennünk testvéreink iránt, akiknek szerte a világon szükségük van arra, hogy melléjük álljunk (10), amíg a te nevedért szenvednek. Taníts bennünket arra, mit jelent legyőzetni a „Bárány vére és a bizonyságtétel igéje által". Imádkozunk azért, hogy ne szeressük annyira az életünket, hogy megkíméljük a haláltól (11).
Ó Uram hallgasd meg imáinkat. Ámen.

(1. Pál levele a Rómaiakhoz 5:3, 8:17-18, Pál első levele a Korinthusiakhoz 12:26, Pál második levele a Korinthusiakhoz 1:5-11, 2. A zsidókhoz írt levél 13:3, Pál levele a Kolosséiakhoz 4:18, 3. Pál levele a Filippiekhez 1:12-13, 4. Pál levele a Filippiekhez 1:14, 5. Pál levele a Rómaiakhoz 15:5-6, 2 Thessalonika 1:4-5, 11-12, 6. Pál levele a Filippiekhez 3:10, 7. Máté Evangéliuma 28:20, A zsidókhoz írt levél 13:5, 8. A zsoltárok könyve 23:04, 9. A zsoltárok könyve 16:10, 10. A zsoltárok könyve 16:10, 11. A jelenések könyve 12:11)

Steadfast Global (Rendíthetetlen Világ) - Skót ima az üldözött keresztyénekért

Jézus földi élete során rendszeresen szakított időt arra, hogy Atyja elé járuljon és imádkozzon. Jézus példája arra bíztat bennünket, hogy felelősségünk van hasonlóan cselekedni: imádkozni. Az üldözött keresztyének kérnek minket, hogy imádkozzunk értük, mert komolyan hisznek az ima közbenjáró erejében.  Ahogy az egyik üldözött hívő fogalmazott: "Mikor Isten emberei imádkoznak, valami történni fog".

kép

A következő javaslatokkal segíteni szeretnénk, milyen formában imádkozzunk értük.

1. Ne azért imádkozz, hogy az üldözés véget érjen. A Biblia azt tanítja, és Jézus is hangsúlyozta, hogy az üldözés nem múlik el, (János evangéliuma 16:33; A jelenések könyve 6:9-11) erre kell számítani minden hívőnek. (Pál második levele Timóteushoz 3:12).

2.  Imádkozz általánosságban
- azon országok egyházaiért, ahol az üldözés elterjedt
- Krisztus Testéért, mely arra emlékeztet minket, hogy egy test tagjai vagyunk (Pál első levele a Korinthusiakhoz 12:12-27).
- missziós szervezetekért, amelyek az üldözött keresztényekért szolgálnak
- az országok vezetőiért, ahol üldözik a híveket (Pál első levele Timóteushoz 2:1-4)
- azokért, akik üldözik Isten népét (Máté Evangéliuma 5:44)

3. Imádkozz azokért, akik üldöztetést szenvednek a hitükért, emlékezve arra, hogy ők valódi emberek, valódi és kétségbeejtő helyzetben. Kérd az Urat
- hogy adjon nekik bátorságot és erőt, hogy szilárdan álljanak és megmaradjanak a hitükben Megváltó Urunk iránt (Pál levele a Rómaiakhoz 8:28-39)
- hogy adjon nekik bölcsességet, hogy megértsék a szenvedésük okát (János Evangéliuma 15:18-25)
- hogy érezzék Isten közeli jelenlétét és a Szent Lélek vigasztalását ( A zsidókhoz írt levél 13:5, Máté Evangéliuma 28:20)
- hogy megtapasztalják az igazi örömöt szenvedésük közepén (Máté Evangéliuma 5:11, Pál levele a Rómaiakhoz 5:3)
- hogy legyen békességük szeretteik jövőjét illetően, hogy átadják őket Isten kezébe

4. Imádkozz a bebörtönzött keresztyén férfiak feleségeiért és gyerekeiért és azokért, akik özvegyek és árvák lettek az keresztyénüldözés következtében.

Végezetül, hangsúlyoznunk kell, hogy ez a lista korántsem teljes. Mindemellett az összes fenti pont fontos és érvényes, ám azért is imádkoznunk kell, hogy Isten lelke vezessen minket, továbbá az ő ösztönzésére kell cselekednünk. Ha ez azt jelenti, hogy tetteinknek túl kell mutatnia imáinkon (és mindig ez történik!), akkor ám legyen (Máté evangéliuma 25:35-40)!

Church of Scotland World Mission Council (Skót Egyház Világmissziói Tanács)

Talán a legnagyobb szervezett imanap a Nemzetközi Imanap az Üldözött Egyházakért (IDOP) elnevezésű rendezvény, mely világszerte minden év novemberében kerül megszervezésre. Mindenekelőtt közvetítő imákra és gyakorlati lépésekre összpontosít, a keresztyén hitük miatt üldözött közösség nevében, és imádságra bátorít mindenkit az üldözőkért, azokért a nemzetekért, akik vagy támogatják a keresztyénüldözést, vagy nem akarnak tudomást venni róla.

kép

Felekezetközi párbeszéd:

Minden üldözött, hátrányos helyzetben élő keresztyénért szóló képviselet és hadjárat mellett más vallási irányzatok tiszteletben tartása is fontos. Sok kisebbségi helyzetben élő partneregyházunk elismeri, hogy a 21. század egyik legnagyobb igénye a növekvő, mélyülő és érdemleges párbeszéd a muszlim közösségekkel. A Közép-Keleti országok egyházai pedig a zsidó, keresztyén és iszlám vallási irányzat közötti megértést és tiszteletet hangsúlyozzák.

Hogy teljesen az igazság oldalán álljunk, ki kell jelenteni a vallási szabadságot minden vallási felekezet esetében. Ezen alapelv támogatásul és legjobb fegyverül szolgál a hátrányos megkülönböztetés és üldöztetés elleni harcban.

A Világmissziói Tanács jelentését a Zsinati elé terjeszti abban a reményben és azzal az imádsággal, hogy a Skót Egyházra vonatkozik majd az Ige  " Nyisd meg a te szádat amellett, aki néma, és azoknak dolgában, akik adattak veszedelemre. Nyisd meg a te szádat, ítélj igazságot; forgasd ügyét a szegénynek és a szűkölködőnek!" (Példabeszédek 31: 8-9)

Book of Common Worship (Közös Istentisztelet Könyve)

A Közös Istentisztelet Könyve című könyvből származik a következő ima, melyet több más imával egyetemben az Észak - Karolinai Egyházak Tanácsának honlapján is megtalálhatnak az érdeklődők.

Ima a muszlimokért

Örökkévaló Isten,

Te vagy az egyetlen Isten, akit mindnyájan imádunk

Az egyetlen, akit Allahnak hívnak a muzulmán gyermekek,

Ábrahám leszármazottai, csak úgy, mint mi.

Add, hogy kegyelmedből meghalljuk az igazságot

Mohammed próféta tanításában,

És hogy mint Jézus Krisztus tanítványai, a te szereteted mutassuk,

Hogy keresztények és muzulmánok

együtt szolgáljunk téged hitben és közösségben.

Ámen.

Palkó Réka/ MRE Külügyi Iroda
Képek: thomaspringle.com, eyeparishchurch.org, Chuckwarnockblog