Jogos felháborodás

Mi történik valójában Amerikában?

Mafa006-large.jpg

JESUS MAFA. Jézus kiűzi a kufárokat a templomból

JESUS MAFA a kameruni kerersztyén közösség kezdeményezése. Az újszövetségi történeteket a gyülekezetek dramatizált formában játszák el. Az erről készült fényképek alapján születnek festmények.

Fotó: Művészet a keresztyén hagyományban, a Vanderbilt Divinity Library, Nashville, TN projekje

Wylie Hughes, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) Magyarországot is megjárt lelkészének őszinte vallomása arról, hogy afroamerikai református lelkészként mit jelent mindaz, ami az Egyesült Államokban zajlik napjainkban.

James Baldwin afroamerikai író, drámaíró és költő egy alkalommal így fogalmazott:

„aki ebben az országban négerként él és viszonylag öntudatánál van, azt szinte állandó harag fűti”.

Az elmúlt időszakban ez a harag, düh, kétségbeesettség és fájdalom lángra lobbantotta az országot. Nyers őszinteséggel teli érzelmek ezek, amelyek gyakran vezetnek erőszakhoz. És bár én személy szerint semmilyen módon nem támogatom ezt a fajta erőszakot, mégis át tudom érezni, miről szól.

Én magam is dühöt érzek, amikor azt látom, hogy amerikai állampolgárok, akik külsőre hozzám hasonlóak, az utolsó leheletükig könyörögnek az életükért. Elönt a harag, amikor azt látom, hogy miközben ezek az emberek haldokolnak vagy holtan fekszenek, mások tétlenül állnak körülöttük. A református teológiai hagyományokon nevelkedő presbiteriánus lelkipásztorként komoly megpróbáltatást jelent számomra ez a düh. Jézus Krisztus azt tanítja nekünk, hogy „a nap ne menjen le haragotokkal” (Ef 4:26).

Hívő emberekként mindig azt hallottuk, hogy szeressük ellenségeinket, én azonban olyan hívő vagyok, akinek felmenői rabszolgasorba taszított afrikaiak voltak Amerikában, és aki az emberiség történetének legelnyomóbb, legkegyetlenebb és legembertelenebb, 500 évig tartó korszakának örökségét hordozza, és mint ilyen hívő, kézenfekvő és természetes reakcióként tekintek a haragra.

Sőt, mélyen bántónak találom, amikor a munkatársaim szóvá teszik, hogy milyen hevesek az érzelmeim. Szerintük az ilyesfajta érzések bűnnek számítanak, és szívem mélyén meg kellene bocsátanom az ellenünk vétkezőknek. Amire én azt mondom, hogy próbáljanak meg egy kicsit az „én cipőmben járni”. Kíváncsi lennék, ők sem éreznének-e semmit, ha élőben kellene végignézniük egy hozzájuk hasonló, fegyvertelen ember halálát.

Fel kell tehát tennünk a kérdést: mihez kezdjük ezzel a haraggal? A történelemben sok példát láthatunk arra, hogy az Amerikába hurcolt afrikai rabszolgák és leszármazottaik az ellenük vétkezőkre és azok leszármazottaira zúdították kollektív dühüket. Előfordultak rabszolgalázadások, felkelések és nyílt háborúk is. A történelemkönyvek persze csak elvétve számolnak be ezekről az esetekről. Ehelyett a polgárjogi mozgalomra összpontosítanak, amely a XIX. század végén halványan izzó parázsként indult, és csak az 1950-es években robbant be igazán.

Az Egyesült Államok a faji feszültségek puskaporos hordóján ült, és ugyanaz a kollektív düh, ami porig égette a déli államok ültetvényeit, ezúttal azokra a társadalmi, politikai és gazdasági rendszerekre összpontosított, amelyek a rabszolgaság rasszista örökségeként vertek gyökeret. Nem csupán igazságot követeltünk, hanem számon kértük Amerikán, hogy miért nem olyan ország, amilyennek eredetileg szánták. Olyan ország, ahol minden állampolgárt megillet a szabadság. Ugyanazt a módszert használtuk, mint országunk alapító atyái, amikor több mint 200 évvel ezelőtt függetlenné váltak a brit koronától: „szabadságot vagy halált” követeltünk.

És az egyház mindezt figyelemmel kísérte. Gyakran csupán néma szemtanúként, de sajnálatos módon gyakran az események tevékeny részeseként is. Az egyház ugyanakkor a szabadulás eszközét is jelentette afroamerikaiak milliói számára, akik a rabszolgaság, a szegregáció és a Jim Crow-törvények utóhatásaitól szenvedtek.

A Jim Crow név egy faji alapú „kasztrendszert” jelöl, amely 1877-től az 1960-as évek közepéig létezett elsősorban, de nem kizárólag a déli és határvidéki államokban. A Jim Crow-törvények nem csupán a feketék ellen irányuló szigorú törvényeket, hanem egy teljes életformát jelentettek. E törvények értelmében az afroamerikaiak másodlagos állampolgárnak számítottak. A Jim Crow-törvények a feketék ellen irányuló rasszizmus legitimálását jelentették.

Az egyház köreiből kerültek ki az olyan modernkori szabadságharcosok, mint amilyen ifj. Dr. Martin Luther King is volt, aki a következő szavakkal feddte meg az egyházat Levél a Birminghami Városi Börtönből c. írásában:

„Mély csalódottságomban sírva fakadtam az egyház ernyedtségén. De biztosak lehetnek abban, hogy könnyeim a szeretet könnyei voltak. Nem lehet mély csalódottság ott, ahol nincs mély szeretet. (…) Igen, úgy látom az egyházat, mint Krisztus testét. De óh! Mennyire bemocskoltuk és megsebeztük ezt a testet a társadalmi hanyagsággal és a nonkonformizmustól való félelmünkkel!”

Ford. forrás: Gaál Izabella - Kocsis Áron (szerk.): Martin Luther King

Ma én is osztom Martin Luther King csalódottságát az „egyház ernyedtsége” miatt. Magam is úgy érzem, mintha az egyház legszívesebben nem zavarná meg a békét vagy bolygatná a fennálló társadalmi rendet, miközben némán tűri az igazság sárba tiprását, ami folyamatosan a szemünk előtt zajlik. Ugyanakkor King tiszteletes egyház iránt táplált szeretetében is osztozom!

Szeretetem forrását ugyanaz a remény jelenti, amelyet hazám iránt is érzek, hiszen mind az Egyesült Államok, mind az egyház a szeretetre való mély képességből jött létre.

Istennel is ugyanez a szeretet köt mindannyiunkat össze Jézus Krisztus által. És ne feledjük, maga Krisztus is olyan haragra gerjedt, hogy korbácsot csinált és megtisztította Atyja templomát, asztalokat és székeket borított fel, és tönkretette azok tulajdonát, akik rablók barlangjává tették az imádság házát (Mt 21, 12-13).

Krisztus testeként ez tehát a mi örökségünk! Hatalmunkban áll a harag, fájdalom és elkeseredettség lángjait a „jogos felháborodás” égő parazsává változtatni. Hatalmunkban áll megteremteni a változást, de AZONNAL cselekednünk kell! Ne várjuk meg, hogy újabb színesbőrű vagy más kisebbséghez tartozó embertársunknak kelljen értelmetlen és indokolatlan halált halnia a zsarnokság keze által.

Borítsunk fel asztalt-széket, és űzzük ki magunk közül azokat, akik csupán beszélnek Krisztusról, de nem hajlandók Krisztushoz hasonlóan élni! Imádkozom, hogy az egyháznak legyen bátorsága a hatalom szemébe mondani az igazságot, és megmutatni a világnak, mit jelent valójában számunkra, hogy Egyek vagyunk, Jézus Krisztus szándéka szerint.

Isten áldjon mindannyiunkat!

Wylie Hughes afroamerikai lelkipásztor, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) felszentelt lelkésze és az Ascension Peace Presbyterian Church gyülekezetének pásztora (Lauderhill, Florida). Három évet töltött Budapesten feleségével, Njeri Wagana Hughes-zal együtt, aki a Magyarországi Református Egyház felszentelt lelkipásztora. Budapesti tartózkodása során angol magántanárként dolgozott, valamint angol nyelvű társalgási órákat tartott a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában és a BGSZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziumában. Emellett a McDaniel College Budapest és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója is volt.

Az Amerikai Presbiteriánus Egyház tematikus oldala

Egyházi állásfoglalások, zsinati határozatok, teológiai háttéranyagok, liturgiai javaslatok.