Közel-keleti lelkésznő lett a REV elnöke

A magyar református egyházak közös jelöltjét is beválasztotta a Református Egyházak Világközösségének (REV) Végrehajtó Bizottságába a nagygyűlés, a szervezet élére pedig történelmében először női elnök került. A REV új vezetőtestületében többségben vannak a nők.

képA Református Egyházak Világközösségének Lipcsében ülésező nagygyűlése megválasztotta a 22 fős Végrehajtó Bizottságot, amelyik a hét év múlva esedékes következő nagygyűlésig gondoskodik a szervezet irányításáról és a most elfogadott összetett munkaterv megvalósításáról. Az új testület tagjaira 66 jelöltből a jelölőbizottság sokféle, köztük regionális és nemi arányokat is figyelembe véve, összetett folyamatban tett javaslatot, amit többszöri módosítás után a nagygyűlés elfogadott és a jelölteket megválasztotta. Az új Végrehajtó Bizottság 22 tagjából 12 nő, 10 laikus, 5 pedig harminc év alatti fiatal.

Most először női elnököt választott a szervezet élére a nagygyűlés, Najla Kassab libanoni lelkésznő személyében. Ráadásul az öt alelnökből is négy nő lett. Kassab a második nő a Közel-Keleten, akit nemrégiben lelkésszé szentelt a presbiteriánus egyház. A Libanoni és Szíriai Nemzeti Zsinat ugyanis korábban nem szentelt női lelkészeket. Kassab korábban is az egyházában dolgozott annak egyházi oktatási irodáját igazgatta, de komoly vezetői tapasztalata van nemzeti és nemzetközi szinten is a vezetőképzésben és szervezetfejlesztésben.

képA REV vezetésében is részt vett, és már korábban is a Végrehajtó Bizottság tagja volt. Kassab az elmúlt 25 évben elsősorban gyermekekkel és nőkkel dolgozott, a lelkészképzésben és -továbbképzésben is tapasztalatot szerzett, és az átlátható egyházi döntéshozatal és a hiteles vezetői kultúra az egyik szívügye. A Magyar Református Egyház delegációja is támogatta Najla megválasztását, különös tekintettel a közel-keleti reformátusokkal kezdeményezett együttműködésre. Döntésével a nagygyűlés annak is jelét adta, hogy komolyan veszi a nők részvételét az egyház közösségében és vezetésében, amit korábban hitvallási nyilatkozat formájában is megerősített.

Megválasztását követően az új elnök röviden szólt a nagygyűléshez: „Sok dolgunk van. Nem elég, ha rámutatunk az igazságtalanságra, gyógyulást is kell hoznunk a világba. A barátomnak adok igazat, aki azt mondta, hogy nem most, majd hét év múlva gratulál nekem.” Kassab reménye, hogy a REV tagegyházai a Szentlélek vezetésével valóban megújulnak. A távozó elnök bölcsességét méltatva megköszönte, hogy Jerry Pillay azok közé tartozik, akik nemcsak beszélnek az igazságosságról, hanem cselekszik is azt.

kép

A REV hét magyar tagegyházát tömörítő Generális Konvent jelöltje, Erdélyi Diána külügyi referens az európai régió támogatását is élvezte. A REV Európai Területi Bizottsága ugyanis március 24-i előkészítő ülésén kiemelt figyelmet szentelt a választásoknak. Az európai régió a tagegyházak által előterjesztett jelölések alapján négy jelölt személyét támogatta, miután meghallgatta őket. A spanyol és francia egyház által javasolt valdens, illetve a brit egyházak wales-i jelöltje mellett a magyar egyházak és német reformátusok egy-egy jelöltjét is támogatta. A választások eredményeként olasz, wales-i és magyar tagja van az új Végrehajtó Bizottságnak.

A Végrehajtó Bizottság (VB) a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestülete két Nagygyűlés közötti időszakban. A VB a Nagygyűlés által választott tagokból és a regionális tanácsok elnökeiből áll. Valamennyi tag szoros kapcsolatban áll azzal a (világ)régióval, amelyet képvisel. A végrehajtó bizottsági tagokkal szemben elvárás, hogy a régiójuk egyházaival kapcsolatot tartsanak és az azok számára fontos ügyeket a REV felé képviseljék, illetve a REV munkájáról régiójuk egyházait tájékoztassák. A testületnek húsz rendes tagja van, akik évente egyszer találkoznak, a világ különböző régióiban. A VB legtöbb tagja részt vesz a három központi munkacsoport (Teológia, közösség és misszió; Igazságosság és Partneri kapcsolatok; Kommunikáció) egyikében, illetve Pénzügyi Bizottságban. A Végrehajtó Bizottság tagjai alkalmanként arra is felkérést kapnak, hogy konferenciákon vegyenek részt vagy tagegyházak zsinatain és ökumenikus találkozókon képviseljék a REV-et.

Külügyi Iroda, fotó: REV, twitter