Az EKD a menekültek védelmére hív

A menekültek világnapja alkalmából nyilatkozatot adott ki a Rajnai Egyház elnöke, Manfred Rekowski, aki egyben a Németországi Protestáns Egyház (EKD) zsinata menekültügyi bizottságának vezetője.

A felhívásban Rekowski határozottan óv attól, hogy az európai országok még tovább gyengítsék és ezzel veszélybe sodorják a menekülteket megillető védelmet. „Alig hallani már olyan hangokat az aktuális politikai vitában, amely az otthonaikat elhagyni kényszerülő emberek védelme mellett érvelne”. Az egyházvezető kiemelte annak fontosságát, hogy a menedékkérők szempontjait is figyelembe vegyék a viták során: „Bárki, aki beszélt már személyesen menekültekkel, jól tudja, hogy sürgős okok kényszerítették őket arra, hogy hazájukat elhagyják. Háború és erőszak elől menekülnek, mert megélhetésüket elvesztették, politikai üldöztetést szenvedtek, vagy egy jobb jövőt keresnek, amire hazájukban nincs kilátásuk. Közös, átfogó és hatékony tervre van szükségünk a migrációt kiváltó okok  kezelésére, a menedékkérők védelmére és modern bevándorlási politika kialakítására.”  

Rekowski elsősorban az Európai Unió (EU) menekültügyi politikáját és gyakorlatát kritizálta. Az EU pillanatnyilag rendszerszinten „szervezi ki” a menekültek védelmét illető felelősségét és más országokat fizet meg azért, hogy eldöntsék; befogadják vagy visszautasítják a menedékkérőket. „A politikai vezetőknek világosan kell látniuk a súlyos következményeit annak, ha általánosságban kérdőjelezik meg a menedékre való jogot, valamint leértékelik és csökkentik a menekültek védelmét. Embereket fordítanak vissza a határokról, országról országra küldik őket, sokuk pedig életét veszti a tengeri átkelés során. A kiszervezett felelősség gyakorlata egyszerűen elfogadhatatlan” – figyelmeztetett Rekowski, hozzátéve, hogy ez a hozzáállás és gyakorlat végeredményben Európa jövőjét veszélyezteti. „Saját méltóságunk és saját emberségünk szenved csorbát és vész el. Saját jogaink és szabadságunk fontosságát jelzi, hogy hajlandóak vagyunk-e megosztani azokat másokkal, azokkal, akik nálunk keresnek menedéket.” Hangsúlyozta: „a keresztyének számára az emberi méltóság és az emberi jogok oszthatatlan, egységes értékek”. 

A teljes nyilatkozat az EKD honlapján érhető el.    

Külügyi Iroda

Forrás: www.ekd.de