Maradjunk egységesek

Felhívással fordult tagegyházaihoz a kontinens két legnagyobb egyházi szervezete

A koronavírus járvány idején is az egység és az európai értékek melletti kiállásra buzdítja a kontinens egyházait közös felhívásában az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az EU Püspökkari Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke.

Miközben az új koronavírus járvány továbbra is súlyosan érinti Európát és a világot, az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az EU Püspökkari Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnökeiként nyilvános felhívásban hangsúlyozzuk az egység jelentőségét, és arra ösztönözzük az egyházakat, közösségeket és politikai vezetőket, hogy tartsák fent „elkötelezettségüket az európai értékek mellett”.

A „Maradjunk egységesek” címet viselő, április 2-án kibocsátott állásfoglalás „a szolidaritás és egység közös európai értékek melletti közös elkötelezettség” világos kinyilvánítását sürgeti, arra kérve a politikai döntéshozókat, hogy hozzanak határozott intézkedéseket „a súlyos társadalmi, gazdasági és pénzügyi megrázkódtatások kezelésére”.

A COMECE és CEC elnökei, Jean-Claude Hollerich bíboros és Christian Krieger református lelkész egyben köszönetüket is kifejezik mindazoknak, „akik embertársaikat empátiával és irgalommal szolgálják”, és üdvözölnek minden olyan „egyéni és közösségi kezdeményezést, amelyek a szolidaritás új formáinak felfedezésén alapulnak”.

A nyilatkozat megerősíti, hogy az új koronavírus (COVID-19) járvány és végzetes következményei súlyosan érintették Európát és az egész világot. „A jelenlegi krízis próbára teszi az egyéneket, a családokat és a közösségeket egyaránt, és felfedi a politikai, gazdasági és társadalmi életünk sebezhetőségét és látszólagos, hamis bizonyosságait” – fogalmaz a nyilatkozat.

2cddae6c-978c-4c00-90be-3022aea3a27a.jpg

Fotó: ceceurope.org

„A Húsvétra készülő böjti időszak a keresztyén hit legbelső lényegéhez tartozik. Tekintsünk a megpróbáltatás napjaira a kegyelem és reménység idejeként is egyben. Maradjunk egységesek és éreztessük közelségünket mindenkivel, különösen is azokkal, akik szükséget szenvednek.”

„Ahelyett, hogy megadnánk magunkat a félelemnek és nacionalizmus kísértésének”, most van itt az ideje annak, hogy megerősítsük nemzetközi együttműködésünket és humanitárius segítségnyújtással támogassuk a gyengébb egyészségügyi rendszereket és a szükséget szenvedő térségeket – fogalmaznak az aláírók. „Közös európai felelősségünk kifejeződése lehetne, például, a közös teherviselés a betegekről való gondoskodásban, az egészségügyi eszközök szervezett megosztása, a közös és kreatív intézkedések a társadalmi, gazdasági és pénzügyi megrázkódtatás enyhítésére.”

A két elnök felhívásában méltatja az összefogást, az Európai Unió és tagállamai által kezdeményezett „számos szakpolitikai lépést”, és arra kéri az európai politikai döntéshozókat, hogy a vírussal folytatott küzdelmükben is „határozottan, a transzparencia, együttérzés és demokrácia” jegyében járjanak el.

Az eredeti felhívás a CEC honlapján érhető el, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos egyéb dokumentumok között.

Forrás:

ceceurope.org