Merénylet áldozata lett egy nigériai református lelkész és várandós felesége

Törzsi konfliktus áll a háttérben

nigeria.jpg

Emmanuel Saba Bileya református lelkészt és feleségét június 1-jén gyilkolta meg egy fegyveres csoport a Nigéria északkeleti részén található Taraba régióban, Marraba városában. Bileya és felesége, Julianna kilencedik gyermeküket várták, amikor a helyi törzsek között régóta fennálló konfliktus áldozataivá váltak. Nyolc gyermekük maradt árván. Bileya a Nigérai Keresztyén Református Egyház (CRCN) lelkészeként szolgált.

A tagegyházát ért tragédiáról a Református Egyház Világközössége is megemlékezett. A nigériai missziót évtizedek óta támogató Észak-Amerikai Keresztyén Református Egyház (CRCNA), ugyancsak a református világközösség tagja, közelről ismerte a lelkészházaspárt. Az amerikai református egyház egyik legrégibb nemzetközi partnerét érte ugyanis a támadás, Bileya maga is gyülekezetplántáló lelkészként dolgozott abban a programban, amit az amerikai egyház még a kilencvenes évek elején indított.

„Emmanuel és felesége szenvedélyesen szolgálta Istent és az evangelizáció ügyét” – méltatta őt Mike Van Der Dyke, a nigériai amerikai misszió vezetője. Bileya középiskolai matematika tanárként dolgozott, mielőtt Isten hívásának engedve missziói munkatárssá, majd lelkésszé lett volna, és új gyülekezetek plántálása vált volna szívügyévé. Felesége, Juliana, zeneszerző és énekes volt.

A nigériai lelkészről a Calvin Theological Seminary elnöke is meghatódva írt. Bileya ugyanis az amerikai Grand Rapids-ben szerezte teológiai diplomáját 2014-ben. „Az Úr alázatos szolgája volt, szívében ott égett a tűz Krisztus evangéliumáért” – fogalmazott az elnök. Medeblink szenvedélyes, alázatos és örömteli emberként emlékezik a nigériai lelkészre, aki annyira hálás volt azért, hogy Amerikában tanulhatott, hogy a világhírű református intézmény ablakainak tisztítását is magára vállalta. „Akárhányszor elmegyek az ablakok mellett, mindig Emmanuelra, Julianara és gyermekeikre fogok gondolni.”

„Az ablakok biztosítják a kitekintést a falakon túlra. Emmanuel segített nekünk abban, hogy lássuk és megértsük nigériai szolgálatát. Amikor ő személyesen, családja és közössége komoly kihívásokkal szembesült, akkor is mély meggyőződéssel ragaszkodott elhívásához, hogy Isten színe előtt éljen és így legyen a megbékélés eszköze.”

A megbékélésre pedig nagy szükség van ma Nigériában az összetett konfliktusok közepette. Van der Dyke rávilágított arra is, mi okozta a lelkészházaspár halálát. Az utóbbi időben ugyanis felerősödtek a szomszédos törzsek közötti erőszakos összecsapások a földbirtokok miatt. Bár a régió többségében keresztyén, a tulajdonjog miatti vita erőszakot és bosszút szült a keresztyén szeretet és közösség helyett, az észak-amerikai református egyházak továbbra is szorosan együttműködnek a nigériai testvéregyházaikkal a béketeremtésben, a traumák kezelésében, az özvegyek és árvák támogatásában. A kanadai reformátusok rendkívüli pénzügyi segítséget nyújtanak erre a célra.