Pénzbírság a néma imádságért

Az Egyesült Királyság parlamentjének képviselőháza március 7-én elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely pufferzónákat hozna létre az abortuszt végrehajtó intézmények körül. Ezek területén belül bizonyos tevékenységeket tiltanának, köztük akár a néma imádságot is.

A törvényhozók 116-299 arányban leszavazták az ima és a konszenzusos beszélgetés mentesítéséről szóló módosító indítványt is, amelyet Andrew Lewer konzervatív képviselő javasolt – olvasható a Catholic News Agency oldalán.

abortusz Getty Images

Fotó: getty images

Amennyiben a javaslat törvényerőre emelkedik, százötven méteres pufferzónákat hoznak majd létre az abortuszt végrehajtó intézmények körül, Angliában és Walesben. Továbbá betiltanák az abortuszt igénylők vagy azt végzők megfélemlítését, zaklatását és megzavarását. A szabálysértés pénzbírságot vonna maga után, ami a korábban javasolt börtönbüntetéshez képest enyhülés, a bírság felső határát azonban nem jelölték meg.

A törvény tiltana minden olyan cselekményt is, amely „befolyásolja bármely személy azon döntését, hogy hozzáférjen az abortuszszolgáltatáshoz, nyújtsa vagy megkönnyítse azt”. A megfogalmazás elég általános, így kifejezetten tágan értelmezhető.

A törvényjavaslatról szóló kormányzati előterjesztés leszögezi: „Ezek észszerű és arányos intézkedések, amelyek lehetővé teszik, hogy a rendőrség megfelelő egyensúlyt teremtsen a tüntetők és a nyilvánosság jogai között.”

Eddigi esetek

Az alsóház egy nappal azután szavazta meg a javaslatot, hogy egy életvédő aktivistát, Isabel Vaughan-Spruce-t másodszor is letartóztattak Birminghamben a helyi pufferzóna-szabályozás állítólagos megsértése miatt, pedig csak némán imádkozott. (Pufferzónákat létrehozó helyi rendeletek már országszerte léteznek az Egyesült Királyságban.)

Az aktivistát és Sean Gough katolikus papot még februárban mentették fel Birminghamben, amikor egy abortuszklinika mellett némán imádkoztak. Mindkét esetben úgy ítélték meg, hogy a vádemelés nem szolgál közérdeket, valamint nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy elítélhessék a megvádolt személyeket – írja a Telegraph.

Ezzel szemben több esetben szabtak már ki bírságot némán fohászkodó életvédőkre. Adam Smith-Connor némán imádkozott az angliai Bournemouth egyik utcáján január elején, amikor közterület-felügyelők megkérdezték tőle, mit csinál. Azt válaszolta, hogy „az elhunyt fiáért imádkozik”. A közterület-felügyelők részvétüket fejezték ki, majd kijelentették, hogy Smith-Connor – 49 éves fizikoterapeuta, a brit hadsereg veteránja – „megszegte” a közterület-védelmi rendeletet. Később ezért pénzbírságot kapott – számolt be róla a Christianity Today.

A városban 2022 októberében hoztak létre „biztonsági zónákat”, a helyi abortuszklinikák körül. Bournemouth és a már említett Birmingham mellett Manchesterben, Richmondban és Ealingben léteznek hasonló rendeletek. Ilyen szabályozás bevezetését fontolgatja Skócia és Észak-Írország is.

Pufferzónák Európa-szerte

Az Egyesült Királyságban évente több mint kétszázezer abortuszt végeznek el. A World Population Review adatai szerint ez ezer nőre tizenhét abortuszt jelent egy év alatt. Ez a szám az Egyesült Államokban húsz, Oroszországban pedig eléri az ötvenet.

Franciaországban, Hollandiában és Németországban is léteznek abortuszklinikára vonatkozó törvények, bár egy német fellebbviteli bíróság augusztusban úgy döntött, hogy nem tiltható meg a csendes imaösszejövetel az ilyen intézmények közelében sem.

A németországi Pforzheim városában egy életvédő csoport évente kétszer tartott imavirrasztást egy abortuszt végző létesítmény mellett. A város 2019-ben betiltotta a virrasztásokat, de a bíróság szerint ez sértette a gyülekezési szabadsághoz való jogot.